PATAY VILMOS

Teljes szövegű keresés

PATAY VILMOS
PATAY VILMOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága idén április 8-án tárgyalta a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról szóló T/10580. számú törvényjavaslatot.
Ahogy hallottuk is, a törvényjavaslat legfontosabb célja, hogy a Nemzeti Földalap nyilvános pályáztatás mellőzésével köthessen adásvételi szerződést olyan földrészletre, amelynek területe nem haladja meg a 3 hektárt. A változtatásra tett javaslatot megalapozza, hogy az elmúlt két évben a Nemzeti Földalap felmérte a vagyonkezelésében lévő összes állami földvagyont, és erre alapozottan javaslatot készített különböző hasznosítási kategóriákra. Az előterjesztés egy tudatosan felvállalt profiltisztítást eredményez, ami azzal az előnnyel is jár, hogy az értékesítésből befolyó bevételt a Nemzeti Földalap fölvásárlásra tudja fordítani. A bizottságban vita folyt a jelenlegi hatályos szabályozás szerint 1 hektár területi mérték mellett, de a felmerült indokok nem kaptak többségi támogatást. A támogatott módosítással az értékesítési eljárások felgyorsíthatók többletköltségek, illetve felesleges költségek nélkül.
Bizottságunk többsége a törvényi változtatásnál kiemelten fontosnak tartotta, hogy a területi mérték módosításával olyan ingatlanok értékesítése is lehetővé válik, amelyek hasznosítása eddig jelentős terhet jelentett a Nemzeti Földalapnak, mert ezek az ingatlanok többnyire nem kapcsolódtak állami birtoktömbökhöz, vagy természetbeni elhelyezkedésük, méretük, illetve a tulajdoni viszonyaik miatt a megművelésük nehézkes volt.
Az előterjesztés további célja, ahogy hallottuk: a címben nevesített két törvény eddig meglévő kollízióját, összeütközését próbálja feloldani, amelyek főképpen az erdőművelési ágban nyilvántartott és 100 százalékos állami tulajdonban lévő területekre vonatkozó hasznosítás szabályozását érintik.
Tisztelt Képviselőház! A mezőgazdasági bizottság tagjai 13 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett támogatják az előterjesztést, és a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartják.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem