PATAY VILMOS

Teljes szövegű keresés

PATAY VILMOS
PATAY VILMOS (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Több hozzászóló is érintette az NFA működését azt feltételezve, hogy ott a dolgok ad hoc-szerűen, esetleg egy-két NFA-elnök személyes kézi vezérlésével történnek. A mezőgazdasági bizottság tagjaként én magam is, a mezőgazdasági bizottság mellett működő ellenőrző bizottság tagjaként részt vettem az NFA-nál egy ellenőrzésen, ahol meggyőződhettem arról, hogy az NFA e vonatkozásban is az ügyrendje szerint jár el. Ma 1 órától a Képviselői Irodaház 515. szobájában folyik az ellenőrző bizottság ülése, ahol az NFA elnökét számoltatják be. Szívesen részt vettem volna ezen az ülésen, de sajnos nem tudtam.
Tehát tessék elhinni, hogy az NFA-ban folyó munka e vonatkozásban, hogy most 1 vagy 3 hektár térmértékű területek kiosztásáról, odaítéléséről van szó, indifferens abból a szempontból, hogy bizony ott egy ügyrend szerint járnak el az ott dolgozók. Hadd vegyem a védelmünkbe, hiszen több alkalommal is úgy lett ez a kérdés egy-két képviselőtől prezentálva, mintha ott olyan szabálytalanságokat lehetne elkövetni egyrészt, amit majd utána a gazdáktól jövő hírekből lehet megállapítani. Szó sincs erről. Azt gondolom, az ott dolgozók védelme érdekében is le kell szögeznünk, hogy az, hogy 1 vagy 3 hektár értékesítésének sorsáról döntenek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ugyanolyan szabályok szerint fognak eljárni, mint ahogy eddig is tették az 1 hektár vonatkozásában.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
(Göndör István elfoglalja jegyzői székét.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem