DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A statisztikai törvény módosításáról azt gondolná az ember vagy az a televíziónéző, aki megtiszteli érdeklődésével az Országgyűlés ülését, hogy ez egy száraz, unalmas, a politikától nagyon távol álló, tisztán szakmai törvény, és első ránézésre lehet, hogy ez valakit meg is téveszt. Én is majdnem így jártam vele, amikor először kézbe vettem ezt a törvényt és elolvastam a beterjesztett normaszöveget, az indoklást, ahol az európai uniós adatszolgáltatási kötelezettséghez való igazodást, az európai uniós szabályokhoz való igazodást jelölik meg célként, ami összességében normális és támogatható, nincs ezzel semmi probléma.
Igen ám, de lévén közjogász, amikor eljutottam addig a sorig, hogy a közhatalmi jellegét kívánja megerősíteni a statisztikai tevékenységnek ez a törvény, akkor bizony eltátottam a számat, mert a statisztikai tevékenység közhatalmi jellege, olyan nincs. Eddig sem volt, és nem tudom, mi az, amit erősíteni akar, mert a statisztikai tevékenység ugyan nagyon fontos sok tekintetben, majd részletesen el fogom mondani a hozzászólásomban, de a statisztikai tevékenységet különböző magyar jogszabályok nyelvtani és egyéb értelmezésével sem tudjuk közhatalmi jellegű tevékenységnek besorolni, és nincs is rá szükség.
Engedjék meg, kormánypárti képviselőtársaim, hogyha egy ellenzéki képviselő az önök tevékenységét, elmúlt hároméves tevékenységét figyelve aggodalommal figyeli, hogy egy ilyen szót megpróbálnak a törvénybe becsempészni; mert bizony ha a közhatalmi jellegét a statisztikai törvénynek, e tevékenységnek megpróbálják valahogy átszuszakolni és megalapozni, hát akkor onnan már csak egy lépés, hogy a Központi Statisztikai Hivatalnak, a KSH-nak olyan jogosítványokat adjanak, amire egyébként semmi szükség, mert közhatalmi jogosítványok.
(11.40)
Tehát azt gondolom, hogy amikor ezt az ellenzék kritizálja, akkor jó lenne először tisztázni azt - és erre kérem államtitkár urat és a kormánypárti képviselőtársaimat -, hogy miért akarnak közhatalmi jelleget adni, és az indokolásban megfogalmazott célt, hogy a közhatalmi jellegét erősíteni a statisztikai tevékenységnek. Amikor - és ezt államtitkár úrnak mondom, mert ön már lehet, hogy átnézte a jegyzőkönyvet, de személyesen nem volt jelen a bizottság ülésén - az ott jelen lévő KSH-szakemberektől megkérdeztem, hogy milyen közhatalmi tevékenységet gyakorol most a KSH, milyet lát el, és erre az a válasz érkezett, hogy törvényen alapuló adatgyűjtést. Hát én azt gondolom, ez a mi értelmezésünk szerint nem minősíthető közhatalmi tevékenységnek, és a Magyar Szocialista Párt vezérszónokaként részletesen ki fogok térni majd hozzászólásomban erre a kérdésre. Tehát összegezve: valóban, az alkotmányügyi bizottságban - ahogyan Papcsák képviselő úr is a többségi álláspont ismertetésekor megfogalmazta - az ellenzéki képviselők leginkább ezt a kérdést forszírozták.
A másik az adatvédelem ügye volt, ott is elmondtam, hogy az adatvédelmi hatóság elnökének küldtem egy levelet, és megkérdeztem őt arról, hogy milyen álláspontot fogalmazott meg; először is, hogy megkérdezték-e őt arról, hogy mi a véleménye erről a beterjesztett törvényről, másrészt pedig, hogy ha megkérdezték, akkor ha megismertetne a véleményével, megtisztelőnek tartanám. Ugyanis semmilyen internetes oldalon - sem a hatóság oldalán, sem a kormányzati oldalon - ezt nem lehetett föllelni. Azóta nem kaptam még választ, de nyilván ennek az az oka, hogy olyan borzasztóan rövid idő állt rendelkezésre a benyújtás és a tárgyalás között, hogy nem rovom föl, ha úgy tetszik, a hatóság elnökének, hogy egy-két nap alatt nem tudott erre érdemben válaszolni. Pedig, ha valahol szükség van, hogy a hatóság véleményt nyilvánítson adatvédelem tekintetében és a személyes adatok védelme tekintetében, hát akkor egy ilyen törvény, amikor adatokat gyűjtenek, és ezzel sok minden történik még - most nem mondom el hosszan -, akkor azt gondolom, nagyon fontos, hogy mi az adatvédelmi hatóság álláspontja.
Úgyhogy röviden ennyit a bizottságban elhangzott aggodalmakról, részletesen majd a frakció-hozzászólásban.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem