DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. A hozzászólásomban elmondott kritikákra részben reagált államtitkár úr, ami a közhatalmi tevékenységet illeti, bár én azt az érvelést nem fogadom el, nem értek vele egyet, és a módosító indítványunkban és a részletes vitában fogok még érvelni emellett. Arra a két olyan konkrét felvetésre azonban, ami az adatvédelemmel kapcsolatban elhangzott, nem érkezett reakció, pedig az általános vita meg persze majd a részletes vita is fontos terepe lenne annak, hogy ezeket a kérdéseket vagy aggodalmakat tisztázzuk.
Ezért azt várom a kormánypárti képviselőktől és államtitkár úrtól, hogy arról is váltsunk szót, hogy a népmozgalmi adatgyűjtés miért terjed ki a lakcímre, másrészt pedig a halálok megjelölésénél az egyedi azonosításra alkalmas módon történő kezelés is - amit igyekeztem bebizonyítani, hogy erre semmi szükség nincs - indokolást és érvelést kíván, hogy miért van erre szükség. A személyes adat nagyon érzékeny dolog. Minden egyes olyan beavatkozás, ami felveti annak a gyanúját, hogy ez a probléma előállhat, az nagyon fontos, és nagyon komoly érveket és indokokat igényel, ezzel még adós a kormányoldal.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem