DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Röviden kiegészíteném azt, amit Schiffer képviselőtársam mondott, hiszen azt mondja, hogy ő nem annyira jártas büntetőügyekben, én meg inkább azt csináltam, sőt szinte kizárólag azt. Azt tudom mondani én is önnek is és képviselőtársaimnak is, hogy bár nyilvánvalóan léteznek rosszhiszemű perelhúzó taktikák, hiszen miért ne léteznének, de egy biztos, hogy általában nem ettől húzódnak el az eljárások.
Ha a büntetőügyek világát nézzük, akkor tudok több dolgot is mondani. Úgy tűnik, hogy a polgári eljárásokhoz hasonlatosan a szakvélemények itt is neuralgikus pontnak számítanak, hiszen szakértők három-négy hónapon keresztül nem készítenek el szakvéleményt, de van, hogy ennél lényegesen hosszabb ideig is, és a nyomozás emiatt áll. Semmi köze a védőnek vagy a terheltnek ehhez.
Ugyanígy például a bírói tanácsokban beállt változások is. Abban az esetben, ha akár csak egy ülnök is megváltozik, újra kell kezdeni a tárgyalást. Alig volt olyan ügyem, ahol legalább egyszer ne kellett volna ebből az okból újrakezdeni a tárgyalást. Ez nyilvánvalóan szintén komolyan elhúzza az ügyet. Vagy ide tudom sorolni azt, hogy a nyomozást indokolatlanul húzzák el. Van, hogy két hosszabbítási határidő között bárhogy próbálja az ember kideríteni, hogy mi történt, nem talál semmilyen olyan nyomozati cselekményt, ami érdeminek volna mondható. Ez pedig a nyomozó hatóságok hibája.
És végül hadd illusztráljam egy példával is: amikor édesapám két évre elment miniszternek, és otthagyta rám a referádáját, volt olyan ügy, amit úgy tudtam neki visszaadni, hogy ebben nem szükséges, hogy bármit konzultáljunk, mert azóta, két éve semmi nem történt benne. Ez nyilvánvalóan nem a védő hibája volt, hanem a hatóságoké. Tehát az, hogy a védőkre hárítják azt a felelősséget, hogy az eljárások húzódnak, egyszerűen nem igaz.
Köszönöm szépen.
(18.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem