DR. GYÜRE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. GYÜRE CSABA
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak ebben a témában Staudt Gábor, illetve államtitkár úr késztetett arra, hogy megszólaljak, hiszen valóban, ha elmegyünk ebbe az irányba, amit a Jobbik végig ellenzett, mégpedig azt, hogy ki lehessen jelölni, hogy melyik bíróság jár el adott ügyben, és ezzel felpuhítunk egy olyan szabályt, ami eddig normaszintű volt, és nem tértünk el tőle, akkor gyakorlatilag oda fogunk eljutni, és egy olyan törvényen kívüli állapothoz juthatunk, hogy gyakorlatilag egy olyan alaprésze a polgári perrendtartásnak, ami az illetékességről szól, az válik feleslegessé. Tehát nem lesz olyan bíróság, amelyik illetékes lesz, illetve ez teljes mértékben feloldódik. Ha az államtitkár úr érveit elfogadnánk, akkor abban az esetben gyakorlatilag az általános illetékességi szabályokat törölhetnénk is a polgári perrendtartásból, és azt mondhatnánk, hogy majd számítógép fogja kisorsolni, hogy melyik bíróság fog eljárni, és akkor pontosan egyforma lesz az eljáró bíróságok munkaterhe.
Tehát ez megint egy nagyon veszélyes irányba viszi el álláspontom szerint, mert én úgy értelmeztem az államtitkár úr szavai szerint, hogy ez lenne egy jobb megoldás, tehát ha visszük tovább, mert itt nagyobb a munkateher. De itt megint bejön az, ami már itt nagyon sokszor előfordult, és sokan érveltek azzal, és egy nagyon logikus érv, hogy abban az esetben miért csak egy bizonyos szűk részre vonatkozik, miért nem az ügyek nagyobb csoportjára vonatkozik. Tehát ezek azok az olyan illogikus lépések a kétharmados többség részéről, ami miatt mi ezt nem tudjuk elfogadni.
Államtitkár úr elmondta itt nekünk, hogy azt várja, hogy szakmailag szóljunk hozzá, ne pedig politikailag szóljunk hozzá. Igen ám, csak nagyon nehéz úgy hozzászólni, hogy egy-másfél éven keresztül gyakorlatilag mindenféle ellenzéki szakmai érv le volt söpörve, és nem volt figyelembe véve. Tehát nagyon nehéz ezt úgy elvárni, hogy önök nem vették ezt figyelembe nagyon sokáig.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem