DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Bár az előbb azt mondtam, hogy már nem szólok hozzá, de mivel Staudt képviselő úr egyenesen nekem címezte a kérdéseit.
Először is azt szeretném megkérdezni, Staudt képviselő úr, hogy tudja-e vajon, hogy a fővárosban, konkrétan a Fővárosi Törvényszéken hány bíró dolgozik. Több mint 740 bíró. Nemrégiben hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság az igazságügyi eredménytábláját, amelyben összehasonlította az Európai Unió tagállamaiban többek között, hogy hány állampolgárra jut egy-egy bíró, és Magyarország az első harmadában van ennek a táblázatnak. Tehát gyakorlatilag a magyar bírók száma egyáltalán nem kevés. Azt tudjuk, hogy főleg inkább az asszisztenciája kevés, de a magyar bírók számát nem érdemes tovább növelni. A fővárosban, mondom, több mint 700 bíró dolgozik. Ha tovább növelnénk, annak semmi értelme nem lenne. Egyébként a kormány biztosított igazságügyi alkalmazottakra további forrásokat, és ha az Országgyűlés majd a költségvetést újból górcső alá veszi, akkor inkább annak van értelme, hogy a bírói asszisztenciát növeljük, és ne a bírók számát.
Ebből a szempontból tehát nincs okunk szégyenkezni, mert nagyon sok bíró dolgozik Magyarországon. Nem mondom azt, hogy mindez megoldaná az összes problémáját az igazságszolgáltatási rendszernek, de ezt a lehetőséget már kimerítette az Országgyűlés, nincsen további bírók tömeges felvételére szükség.
Bocsánat, az európai uniós kérdés tényleg már egy részletesvita-kérdés lehet, hiszen az egy módosító indítvány. Azt javaslom, hogy erre térjünk vissza a részletes vitában vagy a bizottsági ülésen, hogy miért javasoljuk ezt a megoldást.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem