DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy az alapkérdések eldőltek részben az alaptörvény elfogadásánál, de miután ez az alaptörvény ércnél maradandóbb, ezért immáron az ötödik, nevében a negyedik alaptörvény-módosításnál. Ennek a törvénynek éppen ezért nyilvánvalóan a végrehajtás a feladata, a jogrendszeren való átvezetés a feladata vagy az lenne a feladata.
Ugyanakkor nagyon érdekes, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat meglehetősen szelektíven bánik a negyedik alaptörvény-módosításban szereplő különböző részekkel, van, amit nagyon konzekvensen átvezet a különböző jogszabályokon, és vannak témák, amikről meg szemérmesen hallgat a javaslat. Ilyen kapásból az annak idején az alaptörvény kukájának kitalált átmeneti törvényben már megénekelt Nemzeti Emlékezet Bizottság, ami szerepel a negyedik alaptörvény-módosításban is, csak valahogy a Fidesz-KDNP furcsa módon rendre elfelejti ezt a bizottságot életre segíteni, rendre elfelejti, hogy van egy adóssága a saját választói felé, nemcsak 2010 óta, nemcsak 2012 óta, amikor hazug módon beígérték, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottság hónapokon belül fel fog állni, de 1988-89 óta.
Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy fel lehet olvasni a dicshimnuszokat a kormányról, de el kellene számolni a saját lelkiismeretükkel. Utoljára a múlt évben legalább három olyan ígéret elhangzott az önök vezetőinek a szájából, hogy a húszéves adósságot az aktanyilvánossággal, illetve a Nemzeti Emlékezet Bizottsággal kapcsolatban, amire immáron saját magukat is kötelezték, azt rövidesen törleszteni fogják, és semmi nem történt.
(17.40)
Miért nem kérdezik meg a saját vezetőiket, hogy mi az oka annak, hogy ilyen szemérmesek akkor, amikor a múlt kartotékainak nyilvánosságáról van szó, mi az oka annak, hogy behazudják ország-világ előtt, hogy 2012. július végéig a Nemzeti Emlékezet Bizottsága fel fog állni? Most arra kényszerülnek, hogy újraalkossák azt a törvényt, amiben előírták saját maguknak, hogy ennek a bizottságnak fel kell állnia. És lássunk csodát: miközben minden apró vesszőt átvezetnek a különböző törvényeken, valahogy ez a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nem akar fölállni, miközben pontosan tudjuk, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottságát is csak azért találták ki a Habony Művekben egy kommunikációs trükként, hogy ne kelljen az ügynöktörvényről, illetve az aktanyilvánosságról beszélni. Mi az oka ennek a nagy hallgatásnak? (Dr. Szalay Péter elhagyja a helyét.)
Szalay képviselő úr, ne most hagyja el az üléstermet, hanem erre válaszoljon: mi az oka annak, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága ügyében jó egy éve nem történik előrelépés? Itt van az alaptörvény negyedik módosítása, ami most már alaptörvényi szinten írja önöknek elő, hogy tegyenek rendet a múltat illetően, és nem történik semmi. Mi az oka ennek? Erre válaszoljanak! Az, ahogyan önök itt szórakoznak az egész országgal az aktanyilvánosság ügyében, rámutat arra, hogy önök a saját alaptörvényüket sem tisztelik. Pontosan azért mondjuk azt, hogy Magyarországon megszűnt az alkotmányosság, mert egy olyan országban, ahol a miniszterelnök, a kormány vagy éppen a parlamenti többség nem gondolja azt, hogy alá lenne vetve az egyébként általa megalkotott alkotmányos szabályoknak, ott nincs alkotmányosság. Teljesen fölösleges itt nagy vitákat folytatni alaptörvényről meg alaptörvény-módosításról, mert abban a pillanatban, hogy ha önök azt látják, hogy akár a most megszavazandó törvény vagy a nemrég elfogadott negyedik alaptörvény-módosításnak valamilyen rendelkezése esetleg gátja a kormányzati politikának, önök élni fognak a kétharmados többséggel, és majd jól megváltoztatják.
Lehet ezt csinálni, csak éppen nem kell csodálkozni azon, ha az önök fejére olvassák azt, hogy ebben az országban az alkotmányosság megszűnt. Alkotmányosság ugyanis nem akkor van, ha egy papírost kineveznek alaptörvénynek; alkotmányosság akkor van, ha van olyan szabály, amelyik korlátja még egy 100 százalékos parlamenti többségnek is.
És még valamiről szemérmesen hallgatnak az előttünk fekvő törvényjavaslatban. Tudniillik a negyedik alaptörvény-módosítás alaptörvényi szintre emeli - szégyenszemre - az úgynevezett “elkúrtuk”-adót. Miről van szó? Önök úgy döntöttek annak idején, másfél évvel ezelőtt, hogy a különböző kormányzati kudarcokat az emberekkel fogják megfizettetni. Önök úgy döntöttek, hogy ha az Európai Bíróság vagy más nemzetközi fórum fizetési kötelezettséggel terheli Magyarországot, akkor a kormány majd az embereknek nyújtja be a számlát, és jogosult adót kivetni, hogy az emberektől szedje be azt a pénzt, amit az önök hibája, a különböző nemzetközi kötelezettségek megszegése miatt okoztak Magyarországnak.
Az ember azt gondolná, hogy ha ilyen arcátlan módon rendelkeznek arról, hogy egy “elkúrtuk”-adóval sarcolják meg az embereket, illetve ennek az alkotmányos alapját megteremtik, akkor látunk majd itt különböző végrehajtó rendelkezéseket, amelyek az adózás rendjéről szóló törvényben vagy különböző más adójogszabályokban átvezetik ezt az immáron szégyenszemre alkotmányos rendelkezést. De jól figyeljünk! Önök azt emelik alkotmányba, hogy ha hibázik valamit a parlamenti többség vagy a kormány, akkor ennek az árát az adófizető polgárokkal fizettessék meg. (Dr. Répássy Róbert ingatja a fejét.) Államtitkár úr, hiába rázza a fejét, erről szól a negyedik alaptörvény-módosításnak az a része, amelyik bevezeti az “elkúrtuk”-adót. Na most, valamiért önök elfeledkeztek arról, hogy ebben a törvénycsomagban rendelkezzenek a szó szoros értelmében az aprópénzre váltásáról ennek a meglehetősen furcsa és gátlástalan adónemnek.
Tisztelt Országgyűlés! Ami viszont a tételes rendelkezéseket illeti, bár első ránézésre úgy tűnik, nincs különösebb izgalom egy ilyen, úgymond végrehajtó jogszabálysalátában, azért néhány érdekességre mégis rá lehet bukkanni. A javaslat - miközben megteremti, illetve a negyedik alaptörvény-módosítás folytán értelmezi - az alkotmánybírósági eljárás nyilvánosságát, amit egyébként önmagában helyeslünk, és az LMP alkotmánykoncepciója is tartalmazta azt, hogy az Alkotmánybíróság előtt legyen lehetőség a szóváltásra, legyen lehetőség az ügyfelek, az állampolgárok érdemi meghallgatására. Más kérdés, hogy önök, miután elvették a jogot az emberektől, hogy könnyedén Alkotmánybíróság elé tudjanak fordulni, mintegy utolsó menedékként fölkereshessék az Alkotmánybíróságot, ez, hogy most lehetővé teszik az alkotmánybírósági eljárásokon az ügyfelek megjelenését, tulajdonképpen már egy szépségflastrom.
Viszont természetesen mi sem feledkezünk el az alkotmányjogi panasz intézményéről. Azt gondolom, hogy az egész rendszer akkor arányos, ha egyik oldalon lehetővé tesszük a kontradiktóriusságot, tehát mint peres eljárásban a felek vitatkozhatnak a bíróság előtt, lehetővé tesszük az alkotmánybírósági eljárás nyilvánosságát, de ugyanakkor pontosan ebben az esetben lenne szükséges a kötelező jogi képviselet fenntartása. De az, hogy a kötelező jogi képviseletet eltörlik, nem pusztán egy bosszantó cselekedet a kormány részéről, amivel egy újabb fricskát ad az Alkotmánybíróságnak, hanem ez megint csak - a látszat ellenére - egy olyan rendelkezés, amivel az embereket sújtja, illetve az egyszerű embereknek akarja elvenni a kedvét, hogy adott esetben egy nehezen végigharcolt jogi eljárás után alkotmányjogi panasszal fordulhassanak az Alkotmánybírósághoz.
A Fidesz ugyanis itt is a jól ismert elvet alkalmazza: akinek nincs semmije, az annyit is ér. Onnantól kezdve, hogy a kötelező jogi képviselet már nem áll fenn, szóba sem jöhet az, hogy a jogi segítségnyújtás intézményét az alkotmányjogi panaszra is kiterjesszék. Tehát az az ember, aki sikerrel akar megvívni egy csatát az Alkotmánybíróságon, miután végigjárta azokat a grádicsokat, amiknek a végigjárására a Fidesz őt kötelezte, ezek után - nem jogvégzett lévén - drága pénzért kérhet ugyan jogi tanácsot, de erre a jogi segítségnyújtás intézménye nem terjed ki. Pedig a jogi segítségnyújtás intézménye pontosan azt szolgálná, hogy a joghoz való egyenlő hozzáférés biztosított legyen mindenkinek ebben a hazában. A Fidesz viszont úgy gondolja, hogy akinek nincsen semmije, az ne is gondolja azt, hogy alkotmányjogi panasszal élhet, Alkotmánybírósághoz fordulhat, próbálja kiokoskodni, hogy milyen érveléssel lehet sikeresen végigvinni egy alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság színe előtt. Ez különösen vicces akkor, ha jogi végzettség vagy egyáltalán felsőfokú végzettség nélküli emberek fordulnak egy olyan testülethez, ahol jogtudósok előtt kell vitatkozniuk adott esetben egy minisztérium képviselőjével.
Túl azon, hogy ez az eljárás elég kellemetlen közjátékokat is eredményezhet az Alkotmánybíróságon, súlyosan sérti a joghoz való egyenlő hozzáférés követelményét. Tehát ez megint egy olyan lépés, amivel a Fidesz az embereket sújtja, megint egy olyan lépés, amivel érvényesíti azt a régi fideszes elvet, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér.
Ami az ügyáthelyezési szabályokat illeti, illetve a bírói szervezeti törvényen átvezetett módosítás: először is, hát továbbra is nagyon örülnék, ha Szalay képviselő úr megtisztelne a figyelmével. (Dr. Szalay Péter Bartos Mónikával beszélget.) Én őt megtiszteltem, és hát döbbenten láttam, hogy azt a régi jó fideszes kommunikációs trükköt vetette be, úgy lehet hatásos egy kormánypárti érvelés, hogyha célkeresztben tart egy szakmát, és annak a szakmának a képviselőire vagy egy bizonyos társadalmi csoportra indulatokat kihegyezve próbálja alátámasztani a mondanivalóját. Na most, képviselő úr, lehet itt beszélni körmönfont ügyvédekről, akik elhúzzák a bírósági eljárásokat, lehet persze ezt a játékot játszani, és mondjuk, egy egészségügyitörvény-módosításnál lehet beszélni pénzéhes orvosokról, akik elfogadják a hálapénzt, és miattuk olyan az egészségügy színvonala, amilyen. Azt gondolom, ezt hívják ócska demagógiának. Az orvosok éppúgy a munkájukat végzik, mint az ügyvédek. Nyilván ön nem jár tárgyalótermekbe, fogalma nincs arról, hogy egyébként az ügyek pontosan miért húzódnak el. Arról nem beszélve, hogy az elmúlt években - jegyzem meg, nem csak ez a kormány, a megelőző kormányok is - végrehajtottak olyan eljárásjogi módosításokat, most túl a különböző intézményfelújítási programokon, amelyek igenis lehetővé tették az ügyhátralék ledolgozását Magyarországon a legleterheltebb bíróságoknál.
Ma Magyarországon az ügyhátralék nem tetemesebb, mint a legtöbb európai uniós országban. Ha valamiért az elmúlt másfél-két évben mégis kárt szenvedtek a jogkereső magyar emberek - tudniillik valóban vannak elhúzódó peres ügyek -, azt saját maguknak, illetve a miniszterelnöküknek köszönhetik meg. Azáltal ugyanis, hogy bevezették az alaptörvénybe egészen abszurd, idióta módon a bírák nyugdíjkorhatárát, az a helyzet állt elő, hogy hirtelen legalább 30 ezer ügyet kellett átszignálni. Na most, hogyha valami elhúzza a pertartamot, az nem a körmönfont ügyvéd, hanem a körmönfont miniszterelnök, aki példátlan módon egy szakma nyugdíjkorhatárát emeli alaptörvénybe.
Még valami: szeretném tényleg a figyelmükbe ajánlani azt, hogy nem célravezető, ha azzal próbálnak meg akár helyes, akár helytelen intézkedéseket, javaslatokat alátámasztani, hogy különböző szakmai csoportokat próbálnak célkeresztbe állítani.
(17.50)
Ezt láttuk már korábban az úgynevezett pofátlan végkielégítéseknél. Próbáljanak érvelni, próbálják meg megvédeni a védhetetlent, próbálják megvédeni azt, hogy az önök teljesen abszurd alkotmányozási ámokfutása miatt lelassult a bíróságok munkája!
Tisztelt Országgyűlés! Ami az ügyáthelyezési szabályok megváltozását illeti, természetesen maga az irány, amilyen irányba elmozdul most a törvényjavaslat, az nagyjából az, amit már a kezdet kezdetén az LMP is javasolt. Viszont továbbra is azt gondoljuk, hogy akkor lehet biztosítani a törvényes bíróhoz való jogot, tehát magyarul akkor lehet azt gondolni, hogy úgy működik az igazságszolgáltatás Magyarországon, hogy az a kérdés, hogy az én ügyem - polgári, büntető- vagy éppen közigazgatási ügyem - milyen bíróhoz kerül, azt biztos, hogy nem politikai döntések fogják meghatározni, ha valóban normatív, semleges, politikailag, érzelmileg vak szabályok azok, amelyek adott esetben lehetővé teszik, hogy a nagy leterheltségű bíróságokról más bíróságokra lehessen terelni bizonyos ügyeket.
Éppen ezért az LMP azt javasolja, és erre nyújtottunk be módosító indítványt, hogy túl azon, hogy az egy év helyett legfeljebb fél évre lehessen kijelölni másik bíróságot a kijelölő határozatban, világosan, törvényben lefektetett módon tisztáznánk azt, hogy mely bíróságokról lehet áthelyezni ügyet és milyen bíróságokra lehet áthelyezni ügyet. Azt mondjuk, hogy azokról a bíróságokról lehet áthelyezni ügyet, ahol legalább 40 százalékkal meghaladja az ügyforgalom az országos átlagot, és olyan bíróságokra lehet csak áthelyezni, ahol az országos átlag 80 százalékát nem éri el az ügyteher.
Ami még nagyon fontos, hogy szeretnénk azt is világossá tenni, hogy a kijelölő határozat csak a kijelölést követően beérkezett ügyekre vonatkozhat. Összefoglalva: azt gondoljuk, hogy ha vannak ilyen szigorúan lecövekelt korlátok, ha szigorúan semleges szabályokat alkalmazunk az ügyáthelyezésnél, akkor valóban célt érhet az a jogalkotói szándék, hogy az arányos ügyteherelosztás irányába mozduljon el az igazságszolgáltatási rendszer, de semmilyen kétség nem férhet ahhoz, hogy Magyarországon…
