DR. KOCSIS MÁTÉ

Teljes szövegű keresés

DR. KOCSIS MÁTÉ
DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bajnai Gordon, bár a teremben nincs jelen (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Szerencsére! - Nem is lesz!), kormányát 2010-ben a magyar választók elzavarták, de ismét azon dolgozik, hogy a baloldal padsorai között, ne adj’ isten, a baloldal padsorai helyett ismét hatalomba kerüljön, ezért azt gondolom, hogy érdemes a Magyar Országgyűlésnek, az Országgyűlést megválasztó emberek számára megállni egy percre, és megemésztenie Bajnai Gordon elképzeléseit arról, hogy mit tenne a rezsicsökkentéssel, ha hatalomra kerülne.
Bajnai Gordon, ahogy ő fogalmaz, ma is, idézem, paktumot kötne a bankokkal, csökkentené a bankadót, azaz csökkentené a bankok terheit, ugyanakkor a magyar lakosság vonatkozásában már nincsenek ilyen nagyvonalú elképzelései. Már az is erősen elgondolkodtató volt, amikor a minimálbér csökkentéséről beszélt, sőt az is elgondolkodtató volt, amikor a középosztály terheinek kétszeres-háromszoros megadóztatásáról beszélt, de legújabban már azt üzeni a magyar lakosságnak Bajnai Gordon, elég veszélyes és gátlástalan módon, hogy egyszerűen szélhámosságnak tartja a rezsicsökkentést.
(9.40)
Ahogy ő mondja, ő ezt valami más intézkedéssel váltaná ki. Summa summarum: ami szélhámosság és más intézkedéssel kell kiváltani, az bizony nem más, mint amit meg kell szüntetni - nehéz a magyar nyelv szabályai szerint másképp értelmezni. Bajnai Gordon eltörölné a rezsicsökkentésre irányuló kormányzati intézkedéseket, ha ne adja isten, még egyszer hatalomba kerülne. Tény, a rezsicsökkentés nem a szolgáltatóknak, hanem kivételesen a lakosságnak jelent profitot, és ez vélhetően különösen zavarja Bajnai Gordont. Meghiszem azt, hogy a Gyurcsány-Bajnai párosnak ez merőben új és megemészthetetlen gondolat, a bankárkormány idején ez nagyon másképpen ment: akkor mindig az ország, mindig a magyar emberek húzták a rövidebbet.
Bajnai Gordon azonban most sem áll az emberek oldalán, még mindig nem tanulta meg, hogyan kell ezt csinálni, hanem ahogyan korábban, úgy most is a túloldalon, szolgáltatóként foglal helyet. Ha Bajnain múlna, ismét az emberekkel fizettetné meg a külföldi érdekek árát, ahogy tette kormányzása idején is. Kormányzása alatt, sőt a baloldal a kormányzása alatt - ha jók az emlékeim - tizenötször emelte a rezsiköltségeket, háromszorosára nőtt a gáz, és kétszeresére a villany ára. Elképesztő módon, míg a lakosság nyakába egyre nagyobb rezsidíjakat zúdítottak, a szolgáltatók terheit, a vállalatok terheit folyamatosan csökkentették.
A Gyurcsány-Bajnai-kormány két kézzel asszisztált ahhoz, hogy a külföldi kézbe került szolgáltatók 1040 milliárd forint színtiszta profitot vigyenek ki az országból. Ismétlem, 1040 milliárd forint. Egy magyar családra vetítve ez azt jelenti, hogy egy átlagfizetéssel bíró ember két-három hónapig csak azért gürcölt az elmúlt években, hogy azon fölül, hogy kinyögje a rezsiszámlát, még a külföldi nagyvállalatok menedzsmentjének számláján is landoljon elegendő profit. És most Bajnai Gordon azt mondja, hogy a rezsicsökkentés szélhámosság.
Nem vagyok egyedül ebben az országban, ha azt mondom, hogy az a szélhámosság, amit Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon műveltek 2010 előtt. Az a szélhámosság, hogy kisujjukat sem mozdították annak érdekében (Dr. Józsa István: Na, ezt azért szótagolni kéne!), hogy kisebb teher alatt nyögjön a magyar ember, sőt, ha tehettek, tettek is rá még néhány lapáttal. Az a szélhámosság, hogy ők ma, sőt, ma is azokat a szolgáltatókat védik, amelyek folyamatosan megsarcolták az embereket. Az a szélhámosság, hogy bizonyos szolgáltatók a törvény alól kibújva még most is a magyar családok kárára trükköznek. Az a szélhámosság, hogy miközben a Gyurcsány-Bajnai-szövetség tönkretette, eladósította, széthordta és elszegényítette Magyarországot, kezet rázott azokkal, akik mindebben nyertek, mindezen nyerészkedtek. Az a szélhámosság, hogy Bajnai Gordon napok óta képtelen egyenes választ adni arra az egyszerű kérdésre, hogy támogatja a rezsicsökkentést vagy nem támogatja; hajlandó-e átállni végre a magyar emberek oldalára vagy nem hajlandó. Mellébeszél. Gyurcsány legalább bevállalja, Bajnai viszont továbbra is sumákol.
Az elmúlt három hétben több mint félmillió magyar ember tudott erre az egyszerű kérdésre választ adni, és ez a szám napról napra nő. Bajnai Gordonnak ez nem sikerült. Ma már minden ember tudja, hogy a rezsicsökkentés kérdésében is csak a Fidesz-KDNP-pártszövetségre számíthat. Szeretnénk mi is tudni, hogy mennyiben számíthatott Gyurcsány Ferencre és Bajnai Gordonra a magyar társadalom korábban rezsicsökkentésügyben. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem