DR. GRUBER ATTILA

Teljes szövegű keresés

DR. GRUBER ATTILA
DR. GRUBER ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Ha már azeriekről szólt, tessék megmondani nekem, képviselő asszony, hogy milyen nemzetközi szervezet vagy hatóság ítélte el, milyen nemzetközi szakjogászi fórum jelezte aggályát a kiadatási eljárás miatt. Én azt hiszem, hogy ön nem tud ilyet megnevezni. Mint ahogy (Dr. Józsa Istvánnak:) - bocsánat, képviselő úr, majd utána beszélhet -, mint ahogy amikor az örmény terroristák által elkövetett terrorcselekmény után Párizsban - ahol hat halálos áldozatot követelő túszmentési akció volt, amelyben nők is meghaltak - a francia hatóságok éppen ugyanolyan módon, a nemzetközi szabályoknak megfelelő kiadatási eljárás alapján kiadták az örmény terroristákat Örményországnak, akik ott tudomásom szerint szintén nem hosszú börtönbüntetést kaptak.
Még egyszer mondom: ne keverjük össze az azeri belpolitikai döntéseket, mert az az azeri elnök felelőssége. Az pedig, hogy a nemzetközi szerződések alapján nekünk milyen kötelezettségeink voltak, a mi felelősségünk, és ebben a tekintetben nem hibáztunk.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem