DR. VADAI ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. VADAI ÁGNES
DR. VADAI ÁGNES (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A meg nem értett kormánypárti képviselők előadásait kezdjük el most meghallgatni, azoknak a képviselőknek az előadását, akik olyan nehezen viselik azt, hogy folyamatos kritika éri őket külföldről és itthon egyaránt.
Szeretném mondani Szalay képviselő úrnak, hogy ez a különbség abban, ahogyan mi gondolkodunk Európáról. Én Európa részének érzem magam, Magyarországot is Európa részének érzem, ön pedig arról beszél, hogy az Európai Unió belénk rúg. Képviselő úr, Európa mi is vagyunk. Ha közösen alakítjuk Európát, akkor abban még több lesz az, amilyenek mi vagyunk. De ha ön állandóan arról beszél, és az ön képviselőtársai meg nem értett nagy szabadságharcukkal, a kettős mérce emlegetésével, hogy vagyunk mi, pontosabban önök, a szabadságharcos magyarok, meg van a gonosz Európai Unió, akkor így valóban nem lesz az az érzése önnek, hogy Magyarország európai, s a magyarok, többek között ön is, európaiak. Pedig ezek vagyunk, képviselő úr, csak úgy kellene tenni néha.
Ez a határozati javaslat és ez a jelentés nagyon messze áll egyébként attól az európai gondolattól, amiről itt nagyon sokat beszéltünk már az előző ciklusokban is meg talán ebben a ciklusban is. Ez egy egyszerű, kicsinyes bosszúállás, képviselő úr. Szerintem erről kell beszélni, hogy így gondolkodnak önök arról, hogy milyen lehet Magyarország Európában.
Szerintem az, amit az én normál felszólalásomban elmondtam, talán még egyes kormánypárti képviselők is hasonlóan éreznek, hogy attól lesz több magyar Európában, attól tudunk vele több magyar értéket bevinni, ha ott vagyunk, ha alakítjuk Európát. Ez nem az alakítása Európának. Ez tényleg egy durcás kisfiú hozzáállása, mert az ő játékszerét, az alaptörvényét bántani merték.
Képviselő úr (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), fogják még sokan azt az alaptörvényt és az alaptörvény-módosításokat bántani!
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem