ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF, az európai ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az európai ügyek bizottsága a tegnapi napon vitatta meg és javasolta általános vitára a parlament elé magát az állásfoglalást. Érdekes volt a vita menete, hisz 6 hozzászólás volt, és 6 hozzászólásból 5 megpróbált szakmailag és támogatólag hozzászólni magához az előterjesztéshez. Egy hozzászólás volt, amely hetet-havat megpróbált összemosni ezzel a kérdéskörrel.
Jómagam is úgy fogalmaztam, hogy egy 13 évvel ezelőtti halálos balesetet okozó személy esetében az álláspontok odáig jutottak és fajultak, hogy az ír rendszer is tulajdonképpen megtagadta idáig a kiadatását a Tobin-ügyben szereplő személynek. A 2013-as események kapcsán viszont maga Reding asszony próbált párhuzamot vonni és összemosni a 13 évvel ezelőtt történtek, a magyar bírósági döntés, valamint az általa vélt, jelenlegi magyarországi jogsérelmek kérdéskörét.
Teljesen egyértelmű, és aki nem érzi és nem érti, hogy egy európai uniós biztosnak elsődlegesen a dolga, a feladata az, amit a bizottsági és a biztosi hatáskörbe tartozó előterjesztések alapján az Európai Parlament elfogad, annak a közvetítése, harmonizálása - fogalmazzunk úgy - az Európai Unió tagországai között, és nem pedig olyan magánvéleményt megfogalmazni, amelyet még Írországban sem engednek meg.
Jó példa volt erre az előbbi parlamenti vitánk, amikor Lamperth Mónika képviselőtársam úgy fogalmazott Budai Gyula államtitkár felé, hogy kikérem magamnak. A magyar parlament is, ha egy ilyen döntést meghoz, minden további nélkül kikérheti magának egy európai biztossal szemben, hogy olyan kijelenéseket tegyen, amelyek párhuzamot vonnak bizonyos események, cselekmények között, ráadásul úgy, hogy maga a bűncselekmény ezelőtt 13 évvel és az általa vélt sérelmek, amelyek most, ’13-ban az általa elgondoltakkal nem összeegyeztethetők.
Ezért is mondom, hogy a bizottság helyesen döntött abban a kérdésben és támogatta magát az előterjesztést, hogy igenis legyen egy országgyűlési határozat, amely felhívja az Európai Unió figyelmét és felhívja a biztosok figyelmét is, hogy egy-egy kijelentés nemcsak az adott nemzetnek, nemcsak az adott országnak árthat, hanem árthat az Európai Unió megítélésének is, ha ilyen mértékben ragadtatja el magát egy uniós biztos, és próbál magánvéleményt úgy közvetíteni, hogy adott esetben jogi és bírósági döntést kérdőjelez meg annak tekintetében, hogy az ő érzéseit hogyan próbálja prezentálni az Európai Unió nevében.
Ezért is még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon helyesen döntött az európai ügyek bizottsága, és itt szeretném megerősíteni: igenis a magyar parlamentnek esélye és lehetősége, sőt mi több, kötelessége is, hogy ha ilyen vádak fogalmazódnak meg vagy párhuzamok állítódnak össze, vagy adott esetben egy európai biztos nem a hatáskörének megfelelően próbál megnyilatkozni és azt a széles európai vagy világsajtóban is közzétetetni, abban az esetben a magyar parlamentnek jogában áll együttes döntéssel felhívni a figyelmét az Európai Uniónak és a biztosnak is arra, hogy helytelen útra lépett, és nem az a megoldás, amit ő képvisel megnyilatkozásaival, hanem adott esetben a jogszerűséget és főleg egy olyan bizottság elnökeként a jogszerűséget kell maximálisan saját maga részéről is betartani és betartatni, és annak a harmóniáját az Európai Unión belül megteremteni.
Ennek alátámasztásaképp tulajdonképpen az európai ügyek bizottsága 15 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el általános vitára, és magát az országgyűlési határozati javaslatot is támogatásra javasolja a parlamentnek.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem