ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, hogy óriási nagy zavar az MSZP-n belül, már csak azért is, mert Magyarországgal szemben jelenleg olyan huszonnégy kötelezettségszegési eljárás folyik, vannak országok, amelyekkel szemben száz, van olyan ország, amelyikkel szemben százhatvan. Na most, tisztelt képviselőtársaim, ezen országok parlamenti képviselői nem kürtölik tele a világot azzal, hogy Magyarországon nincs demokrácia, nincs alkotmányos jog, és minden jogszerűség tulajdonképpen fel van rúgva. Nem rohannak el, nem kürtölik tele. Végigcsinálják a kötelezettségszegési eljárást, annak van egy döntése, és utána meghozzák a megfelelő parlamenti döntést. A kettő között óriási nagy különbség van. És pontosan Reding asszony ebbe a játszmába szállt be. Ezt tessenek már felfogni, nem mást, hanem ezt! Tehát amikor egy parlamenti képviselő már eleve úgy kiabál, amikor egy kötelezettségszegési eljárás indul meg, mondjuk, Magyarországgal szemben, hogy itt felborult a demokrácia, akkor más országok esetében, ott, ahol esetleg száz fölött van a kötelezettségi eljárás, akkor ott milyen demokrácia lehet, képviselőtársaim? Minden ország a saját önös érdekében végigcsinálja ezeket az eljárásokat. Tessenek már ezzel tisztában lenni! (Dr. Lamperth Mónika: Tisztában vagyunk.)
Az, hogy egy ország egy törvényt meghoz, megalkot, és az valamilyen oknál fogva az európai uniós rendszerbe nem igazítható be a jelen viszonyok között, az még nem jelenti azt, hogy egy országban a demokrácia vagy a jogállamiság felborul. (Dr. Józsa István: Jóska!) Képviselőtársam, most mondtam, Németországgal szemben több mint száz ilyen eljárás folyik. (Dr. Lamperth Mónika: Csak meg kell nézni, milyen eljárások!) Elnézést, akkor ott sincs demokrácia? Tegye már fel magának a kérdést, képviselőtársam! (Dr. Józsa István: Nem az alaptörvény miatt!) És ebbe száll bele Reding asszony. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem