SZILÁGYI PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI PÉTER
SZILÁGYI PÉTER (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy valamennyi jóérzésű magyar állampolgár és valamennyi jóérzésű európai állampolgár is egyetért azzal, hogy egy jogerősen megszületett ítélet legyen végrehajtható, a jogerősen elítélt bűnelkövető ülje le a büntetését. Szerintem ebben nincs vitánk.
Sőt, még a határozati javaslat egyes pontjaival sem lehetne vitánk, hiszen önök például a 4. pontban felhívják a biztos asszony figyelmét, hogy tegyen meg mindent, hogy megvalósuljon az igazságügyi együttműködés. És még számos egyéb pontja van ennek a határozati javaslatnak, amely valóban egy korrekt cél lehet.
Az lenne viszont az én kérdésem, hogy ez mit keres itt az Országgyűlés asztalán. Az Országgyűlésnek milyen feladata van az igazságügyi együttműködés terén? Én sajnos nem tudok semmiről sem. Ez pusztán egy erőfitogtatás, önök a kétharmados többségüket akarják felhasználni arra, hogy nyomást gyakoroljanak az Európai Unióra az egyéb vitáik kapcsán. Azt gondolom, ez az országgyűlési határozat nem jelez egyebet, mint hogy a kormány diplomáciailag teljesen elszigetelődött Európában, és azokat a diplomáciai eszközöket immár nem tudja hatékonyan használni, amit egyébként ennek az ügynek a megoldása tekintetében és érdekében mindenképpen el kellett volna követni.
Azt gondolom, valóban szeretnénk azt mindannyian, hogy ennek az ügynek a végére pontot lehessen tenni, az elítélt letölthesse a büntetését. Azt gondolom, hogy sajnos nem egy megfelelő eszközt választottak erre nézve, egy teljesen más dimenzióba emelték ezt a kérdést. Én nem kívánom a két kisgyerek tragikus sorsát felemlegetni, és azt gondolom, ez a vita nem is erről kell hogy szóljon, nem is erről szól. A határozati javaslat mögött megbúvó szándék abszolút nem erről szól, hanem arról, hogy önök kemény harcra készülnek az Európai Unióval.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem