SZILÁGYI PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI PÉTER
SZILÁGYI PÉTER (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést, azt hittem, hogy le volt adva a nevem előre, de ezek szerint akkor mégsem.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én is azzal szeretném kezdeni, amiben talán mindannyian egyet tudunk érteni ennek a jelentésnek és határozattervezetnek a kapcsán. Először is szeretném leszögezni, hogy mélyen együtt érzünk a családdal, és úgy gondolom, méltatlan, hogy a 13 éve történt bűncselekmény elkövetője még mindig nem nyerte el megérdemelt büntetését. Azt gondolom, hogy ez méltatlan az európai igazságszolgáltatással kapcsolatosan.
Ugyanakkor sajnos ennek a határozatnak a célját nem tudtuk megismerni, hiszem sem a határozati javaslat szövegéből, sem annak indoklásából, sem a jelentés szövegéből és annak indoklásából nem derült ki pontosan, hogy önök milyen eredményt várnak ezeknek a dokumentumoknak, irományoknak az elfogadásától. Azt gondolom, valamennyiünk közös érdeke az, hogy ennek az ügynek a végére pontot tegyünk, hogy a bűnös megkapja a megérdemelt büntetését. Ugyanakkor valóban ketté kell választani ezt a dolgot, hiszen egyrészről láthatjuk, hogy ami a jogi aspektusokat illeti, itt valóban olyan jogi problémák jelentkeztek, és ez a jelentésből is kiderül, amelyek mindenképpen orvoslásra szorultak. Ezt sajnos tizenegy-két év alatt nem sikerült a mindenkori magyar kormánynak elérni.
A másik dolog ez a Reding biztos asszonnyal szemben megfogalmazott határozati javaslat. Igazából azért nem nagyon értem ennek a határozati javaslatnak a célját, hiszen a jelentésből kiderült, hogy a legtöbb esetben Írországgal szemben álltak fenn jogértelmezési problémák, akár csak ha a 2008-as kerethatározat végrehajtására vonatkozó jogértelmezésekre gondolunk, akár egyéb miniszteri megkeresésekre. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben az alapvita, az alapprobléma nem az Európai Bizottság és Magyarország, hanem Írország és Magyarország között áll fenn. Éppen ezért nem nagyon értem, hogy pontosan a Tobin-ügy kapcsán miért született ez a határozat, hiszen ez semmiképpen nem járul hozzá az alapügy megoldásához.
Ugyanakkor mind a határozati javaslatban, mind a jelentésben olvashatjuk azt a bizonyos Reding-interjút, amely a Frankfurter Allgemeine Zeitungban jelent meg, amely megítélésünk szerint is tartalmazhatott olyan kijelentéseket, amelyek legalábbis nem voltak megfelelően megalapozottak. Úgy gondolom, a kormánynak mindenképpen meg lett volna a lehetősége, hogy ezen általa sérelmezett kijelentésekkel szemben elégtételt kapjon akár egy sajtó-helyreigazítás formájában, de igazából, ami most ebből a határozatból mint országgyűlési műfajból nekünk kitűnik, hogy tulajdonképpen az Országgyűlést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályának tekintik, hiszen az Országgyűléssel próbálják meg elfogadtatni ezt a dolgot.
A másik dolog, ami valóban továbbmutat, és amelyet valamennyi felszólaló már érintett, egy sokkal általánosabb probléma.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Egy sokkal általánosabb probléma, amikor azt nézzük, hogy Magyarország és az Európai Unió kapcsolata az elmúlt három évben hogyan alakult. Azt gondolom, hogy számos egymásnak ellentmondó nyilatkozatot és felszólalást is hallhattunk. Hiszen míg néhány fideszes képviselő azt állította, hogy Reding asszony nem a magánvéleményét képviseli, hanem az Európai Bizottságot, ugyanakkor a KIM kiadott egy nyilatkozatot március végén, miszerint Reding magánháborút folytat Magyarország ellen.
(17.00)
Azt gondolom, hogy érdemes megvizsgálnia a kormánynak, hogy hogyan jutottunk el idáig. Reding asszony valóban számos alkalommal foglalkozott a magyarországi igazságszolgáltatás helyzetével. Ha jól tudom, még márciusban készült egy jelentés a tagállamok igazságszolgáltatását illetően, amely 2010-es adatokat vett alapul, ebben megállapították, hogy 2010-ben a magyar igazságszolgáltatás az Európai Unió átlagán felül szerepelt. És a biztos asszony hozzátette, hogy azóta a helyzet romlik. És valóban, a biztos asszony számos alkalommal felszólalt nemcsak az igazságszolgáltatás függetlenségét érintő magyar törvények kapcsán, hanem egyéb, véleményünk szerint a demokráciát romboló intézkedések ellen.
Azt gondolom, hogy ebbe a tágabb kontextusba behelyezett ügy semmiképpen nem használ az alapügynek. Nagyon nem tartom szerencsésnek azt, hogy ezt a szerencsétlenséget önök ürügyként próbálják felhasználni arra, hogy az Európai Unióval kapcsolatosan meglévő feszültségekben egy következő lépcsőfokot érjenek el. Azt gondolom, hogy az Országgyűlésnek, illetve elsősorban a kormánynak az a feladata, hogy a Tobin-ügy végére pontot tegyen, és nem tartom célszerűnek azt, hogy az Európai Unióval szembeni harcába ezt a sajnálatos, tragikus esetet beemelte.
Ugyanakkor egy sokkal távolabb menő következtetést is le lehet vonni ebből az egész ügyből. Mi azt gondoljuk, hogy valóban az Európai Unióban számos kérdés nem megfelelően működik a jelenben. Azt gondoljuk, hogy ezeket a dolgokat orvosolni kell, ami csak úgy érhető el, ha egy sokkal szorosabb együttműködést hozunk létre, hogyha egy sokkal szorosabban együttműködő Európai Uniót hozunk létre. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges az, hogy a magyar kormány ne szigetelődjön el diplomáciailag az Európai Unión belül, ehhez elengedhetetlenül szükséges az, hogy tudjuk használni azokat a diplomáciai eszközöket, amelyekre most már láthatóan nincs lehetőség.
Éppen ezért azt gondolom, hogy ez a határozat nem fogja elérni a célját. Ez egy politikai deklaráció, ahogy immár néhány fideszes és KDNP-s képviselő ezt el is ismerte. Én semmiképpen nem tartom szerencsésnek ezt a nyilatkozatot, pontosan azért, mert a Tobin-ügyet semmiképpen nem fogja előrébb vinni.
Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem