DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tényleg csak néhány alapvető gondolatot szeretnék elmondani arról, hogy mi az, amit a legnagyobb problémának tartunk a Magyar Honvédség helyzetével kapcsolatosan. Ezt egy kicsit messzebbről kell indítani, bár ki szeretnék térni az előttünk lévő határozati javaslatra is.
Először is úgy gondolom, hogy az elmúlt több mint húsz év fő bűne az, hogy eljutottunk ide, ahová eljutottunk, és egy nagyon komoly és ütőképes magyar hadseregről, egy kirakat- és sajnos egy-két egységet leszámítva minimális ütőerővel és haderővel rendelkező hadsereg az, ami Magyarország határait védi, illetve a védelem csak elméleti, mert az első támadásnál valószínűleg Magyarország határainak megóvására képtelen lenne a magyar haderő. És ebben lehet azon vitatkozni, hogy melyik kormányok, egymást követő Fidesz-, szocialista kormányok nem megfelelő kormányzása, nem megfelelő anyagiak biztosítása hozta ezt a helyzetet. De azt hiszem, a Magyar Honvédség és annak létszáma az, aminek tekintetében csak objektív felelősség képzelhető el. Lehet egymásra mutogatni, de a közös felelősséget nem lehet megkerülni. Egyébként hozzáteszem, hogy a legtöbb esetben nem is csak a honvédelmi tárca felelős ezért az állapotért. A mindenkori magyar kormányoknak nem volt szívügyük az, hogy egy ütőképes Magyar Honvédség létezzen, és kormányzati stratégiák irányultak arra, bár lehet, hogy nem kimondva, hanem a háttérben így cselekedve, hogy elérjük azt a helyzetet, amit elértünk.
Emlékeztetnék arra, hogy a trianoni békediktátum alapján 35 ezer főben határozták meg azt a létszámot, ami akkor gyalázatosnak és teljes mértékben alkalmatlannak tűnt a haza védelmére, még a csonka-Magyarország esetében is.
Nem véletlenül mondták azt a megszálló hatalmak, vagy határozták meg ezt a létszámot. Úgy gondolták, hogy ha valami, akkor ez a létszám biztos, hogy nem alkalmas a hatékony védekezésre.
(13.40)
Hozzáteszem, hogy ahogy a megszállók logikáját ismerjük, ha egy kicsit az ellenséges hatalmak gondolkozása mögé nézünk, akkor könnyen láthatjuk, hogy bizony-bizony ez nem is egy olyan határszám, hanem azt kell mondanom, hogy töredékes szám ahhoz képest, ami a védelemhez kellene, mégis most azt láthatjuk, hogy ez a 35 ezer fős létszám egy elérhetetlen álomként áll a Magyar Honvédség előtt.
Most azon vitatkozunk, hogy az eddigi 23 950-ről, ami abban a határozatban szerepel, amelynek most a hatályon kívül helyezését tartalmazza a törvényjavaslat, a 106/2007-es országgyűlési határozatban az ott szereplő 23 950-ről most 29 700-ra növeljük ezt a létszámot, ráadásul úgy, ahogy hallhattuk már az előttem szólóktól, ez sincs feltöltve, és ebben is hiányosságok mutatkoznak, tehát ez csak egy keretlétszám.
Azt hiszem, hogy nem kell tovább ecsetelni azt, hogy ez egy elképesztően fájdalmas helyzet, ami itt kialakult, ráadásul úgy, hogy ha annak legalább örülni tudnánk, hogy az, hogy 23 900-ról felmegy közel 30 ezerre, egy jelentős létszámbővülés, akkor valóban meg kell nézni, hogy a kormánytisztviselők, közalkalmazottak és munkavállalók soron történik ez a növekedés; ott majdnem kétszeresére emelkednek ezek a számok. Azt viszont jól tudjuk, hogy a Honvédkórház esetében beleértendő ebbe az egészségügyi dolgozók, az orvosok jogállása is, de akkor is azt láthatjuk, hogy ha most minden létszám fel is lenne töltve, akkor se érnénk el a 30 ezer főt. Nagyon jó lenne megtalálni és felelősségre vonni ennek a felelőseit, de ahogy elmondtam, valószínűleg az elmúlt húsz év kormányzataiban kell keresni.
Azt is érdemes megemlíteni emellett, hogy ha már a NATO-val szoktak oly sokszor dobálózni, hogy az Országgyűlésben a Jobbiknak több vitája is volt akár Orbán Viktor miniszterelnök úrral is, hogy mennyiben szükséges a NATO-tagságunk és a NATO-hadműveletekben való részvétel. Gondolunk itt arra, hogy sokszor azért politikailag elég kényes kérdésekben és helyzetekben avatkozik be a magyar hadsereg, és az úgymond szövetségesei első füttyentésére bárhol hajlandó beavatkozni a világban, úgymond - idézőjelben - a demokrácia megteremtése érdekében. Persze az egy másik kérdés, hogy ezekben az országokban, ahol nagyon sokszor a NATO beavatkozott, csak a káoszt és az anarchiát növelték, de ennek nem kell a magyar kormányzatot aggasztania, annak viszont annál is inkább, hogy még a saját NATO-elvárásaiknak se tudnak megfelelni.
Nagyjából a GDP 1 százalékát költjük most honvédelmi kiadásokra. A NATO-elvárás 2 százalék, de olyan messze vagyunk ettől a 2 százaléktól, mint Makó Jeruzsálemtől, ha szabad így fogalmaznom; pont a dupláját kellene költeni a honvédségre ahhoz, hogy elérjük azt a minimális szintet, amit a NATO elvár tőlünk. Arról most nem is beszélek, hogy bizonyos NATO-országok ennél jóval többet költenek, még az egyébként csődközelben lévő Görögország is bőven 2 százalék fölött költ. Mondjuk, az egy másik kérdés, hogy lehet, hogy nekik elég lenne a 2 százalék is ilyen csődközeli helyzetben, de úgy látszik, hogy ők nem elégednek meg azzal a minimális szinttel, amit a NATO elvár tőlük.
Összességében tehát el lehet mondani, hogy bár a helyzet púderezésre és plasztikázásra kerül ilyen különböző határozati javaslatokban, amelyek úgy tűnik, hogy növelik a honvédség létszámát, de valójában inkább csak a munkavállalói és a kormány-tisztviselői kart, illetve az egyéb, nem honvédségi állományt vagy a tényleges honvédelmet nem végző állományt növelik, és a valódi létszámban a valódi ütőképes honvédségtől elképesztően messze állunk.
Azt kell mondanom, hogy ezek a folyamatok csak rosszabbak lesznek, ha előretekintünk, mert ha a kormányzat nem elkötelezett amellett, hogy egy önállóan is működőképes Magyar Honvédséget hozzon létre, akkor sajnos erre a honvédelmi tárca önmagában teljes mértékben alkalmatlan lesz. Nem azért, mert ha egyébként akarnák, még akkor se tudnák megtenni, mert nem kapnak kellő erőforrást ehhez, és egyébiránt az is egy komoly vita lehet, hogy a meglévő erőforrásokat milyen mértékben tudják szétosztani.
Summa summarum, nagyon nagy elkeseredés számunkra, hogy meg se próbáljuk hatékonyan és érdemben növelni a Magyar Honvédség létszámát, és elvártuk volna, hogy egy kormányzat, amely a nemzeti ügyeknek a vitelét tűzi zászlajára, valóban komolyabban veszi ezt az ügyet, és nem csak arra vár, hogy ha valamiféle probléma történik, akkor majd a NATO megvéd minket. Egyébként azt is elmondanám, hogy több esetben történt NATO-országok közt is fegyveres konfliktus, amely esetben a NATO nem avatkozott be, mert mondjuk, ha a környező országok részéről bármiféle konfliktusba kerülnénk, vagy egyéb NATO-országokkal, akkor attól tartok, hogy magasan tenne rá a NATO, hogy mi történik Magyarországgal. Az az ország, amely nem tudja önmagát megvédeni, és ehhez nem bír megfelelő haderővel, oly mértékben kiszolgáltatott, hogy tulajdonképpen a nemzeti szuverenitásáról nem is lehet beszélni, hiszen csak a saját szövetségesei, vagy csúnyábban szólva a saját, különböző szövetségi rendszerekben elfoglalt helye alapján, inkább a saját behódolása következtében azon országok által lesz vezérelve, amelyek erőt tudnak felmutatni, amelyek honvédséggel rendelkeznek, és amelyek politikai érdekérvényesítésre is képesek.
Hozzáteszem egyébként, hogy ez nemcsak méretfüggő, nem egy ország mérete és bizonyos esetekben még csak nem is a gazdagsága határozza meg, hogy mennyiben tudja megvédeni magát, hanem arra az útra kellene lépni, hogy valódi és hatékony honvédséget hozzanak létre. Lehet itt számháborút folytatni, de emlékeztetnék újra, hogy a trianoni békediktátumban nem véletlenül 35 ezer főben határozták meg azt a létszámot, amellyel - teljesen világosan - Magyarország nem tudja magát megvédeni; akkor viszont azt hiszem, hogy ezek alapján nem is nagyon tudunk miről beszélni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
