JUHÁSZ FERENC

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Winston Churchillnek van egy nagybecsű mondása, amely arról szól, hogy a háború sokkal komolyabb dolog annál, semmint katonákra lehessen bízni. Ez ebben a témában szabad asszociációval úgy is mondható, hogy a Magyar Honvédség működtetése, fejlesztése sokkal fontosabb dolog annál, semmint hogy a parlamentet ebből ki lehetne hagyni.
Én ezt szeretném mindenki számára és a magunk számára is üzenetként megfogalmazni, hogy a Magyar Honvédség fejlesztésére mint egyik legfontosabb nemzeti ügyre vonatkozó elképzeléseket nyugodtan lehet a parlament elé tárni, ebben vitát folytatni. Érdemes is, mert ilyen módon teremthető meg az a társadalmi támogatás, ami egészen bizonyosan hiányzik vagy sokszor hiányzik a rendszer működtetéséhez.
Én már régen leszoktam róla, tisztelt képviselőtársaim, hogy a nekem balra ülő, de egyébként tőlem jóval jobbra álló frakció képviselőire akár hivatkozzak egyetértőleg vagy éppen másképpen, de itt mégis azt kell mondanom, hogy Nyikos László elnök úrnak nagyon sok igazsága van.
(14.00)
Egy dolgot szeretném, ha legalább azok, akik néznek bennünket, pontosan tudnák, hogy a magyar védelmi költségvetés semmiféleképpen nem keverendő össze a NATO-hozzájárulással, az két különböző dolog. A NATO-hozzájárulás néhány milliárd forint, amit valamennyi NATO-tagállam befizet a NATO kasszájába, és ennek alapján bizonyos működési feltételeket, kisebb akciókat lehet finanszírozni, egészen kicsi akciókat, és a Magyar Honvédség költségvetése pedig az az összeg, ami a költségvetési törvényben rendelkezésre áll.
Pontosítani kell azt is, hogy nominálisan változott-e ez a költségvetés. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt 3-5 évben nominálisan 100 milliárd forinttal lett kevesebb; ez már elég jelentős tétel ahhoz, hogy érdemes legyen róla szólni.
Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem