DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen tisztelt Államtitkár Úr! A Felsőoktatási Kerekasztal tisztelt Résztvevői és Vezetői! Mindenekelőtt arról szeretnék beszélni, hogy az elmúlt hónapokban milyen problémák okozták a felsőoktatás környékén azokat a vitákat, megmozdulásokat, amelyekre nemcsak a szakterület és nemcsak a politika, hanem az ország egésze figyelt. Olyan problémák, amelyekre egy korábban, 2011-ben átgondolatlanul megalkotott, nemzeti felsőoktatásinak nevezett törvény nem gondolt, mert nem volt elég megalapozott, mert a koncepciója nem volt eléggé kiérlelt, és mert nyakló nélkül szétvert mindent, legalábbis szét akart verni mindent, amit korábban egymást követő kormányok a magyar felsőoktatásban egyébként színezettől függetlenül létrehoztak.
Olyan minősítések hangzottak el a magyar felsőoktatás egészére, egyáltalán arra az életvitelre és arra a gondolkodásra, amely diplomát kíván szerezni, amelyet a Magyar Országgyűlésben nem lehetett és nem is lehet szó nélkül hagyni. A politikai viták ugyanis nem egyszerűen csak különböző nézetek ütköztetései lettek, hanem a magyar felsőoktatás közelmúltbeli és jelenlegi helyzetét sommásan elmarasztalóan minősítő, igaztalan és hazug állítások tömkelege. Ezért itt, amikor a törvény módosításáról van szó, néhány alaptételt érdemes leszögezni. Először is szerintem fontos, hogy egyek legyünk kormánypárti többség és ellenzék abban, hogy tanulni megéri, diplomát szerezni fontos, és diplomásként még a válság idején is könnyebb volt elhelyezkedni, mint diploma nélkül; megfordítva is igaz: ha valakinek diplomája van, könnyebben megtartotta a munkahelyét, mintha nem volt diplomája. Ezért az összes vitánk mellett abban a Magyar Országgyűlés pártjai és különböző személyei értsünk egyet, hogy a diplomához való hozzájutás feltételeinek megkönnyítése, az hogy az országunkban minél többen tanuljanak és lehetőleg minél többen színvonalas felsőoktatási képzésben részesüljenek, nem egyik párt vagy másik párt, aktuális kormány vagy aktuális ellenzék, hanem egy egész ország érdeke és valóban - itt nem nagy szó kimondani - nemzeti érdek.
Ha ebből indulunk ki, azok a minősítések, amelyek átfogóan és sommásan marasztalták el a magyar felsőoktatást, amelyek néha valóban meglehetősen primitív színvonalon azt próbálták bizonyítani, hogy egyébként diplomát szerezni nem jó irány, egy nem jó életvitel, azok a minősítések azzal mennek szembe, ami a világon. Nemcsak Nyugat-Európára, hanem érdemes tágabb keretek között akár a transzatlanti világ egészére, akár Délkelet-Ázsiára gondolni, ahol elképesztő társadalmi összefogás, más tekintetben elképesztő költségvetési és piacról származó pénzek támogatják a felsőoktatást, az innovációt és kutatást. Ennek fordított, fordított volna hátat a magyar felsőoktatás. Ezért sem azokat az elhangzott vádakat, amelyek sommásan a magyar hallgatóság tanulási kedvét, sem a professzori karról, sem különösképpen a rektorokról szóló kritikai megjegyzést én sem elfogadni nem tudom, sem helyeselni nem, tudniillik egy politikai vita olyan mellékzöngéi voltak, amelyek ártottak és nemcsak egy személynek vagy szervezetnek, hanem a magyar felsőoktatás egészének.
Minthogy a jelen módosítás témaköre bizony hozzákapcsolódott ezekhez a véleményekhez, ezeket itt elmondani fontosnak tartottam. Mint ahogy azt is, hogy helyesnek és megfelelőnek tartom a Felsőoktatási Kerekasztal újraalakított működését. Szerintem fontos és jó dolog, hogy a felsőoktatásban különböző érdekeltek, a hallgatóktól a rektorokig, az üzleti világtól a szakszervezetekig, a munkaadóktól kezdődően a doktoranduszokig és természetesen a kormány képviselői folyamatosan egy asztalnál ülnek, dolgokat megvitatnak, véleményüket ütköztetik, majd egyetértenek, vagy éppenséggel megmarad a véleménykülönbség. Ez szerintem helyes. Csak az nem világos, hogy akkor miért verték szét. Nem arról van szó ugyanis, tisztelt Országgyűlés, hogy az elmúlt három évben folyamatosan működött a Felsőoktatási Kerekasztal, hanem arról van szó, hogy amikor úgy látták, hogy a korábbi döntés, amelynek kimondottan politikai éle volt, és amely a 2006 és 2010 között rendszeresen, legalább ilyen heves vitákat magában foglaló kérdéseket folyamatosan a Felsőoktatási Kerekasztalon belül megvitatott… - ezt politikai okoknál fogva 2010-ben szétverték. Teljesen felesleges pusztítás volt, így aztán újra kellett alakítani néhány hónappal ezelőtt. Az, hogy újraalakították, helyes, csak éppenséggel az volt felesleges, az volt hiba, az volt egy rossz politikai irány és döntés, hogy ezt két és fél éven keresztül nem működtették, többszöri kérés, felszólítás és követelés ellenére is egy korábbi felsőoktatási vezetés elzárkózott. Valljuk meg legalább annyira egyöntetű véleménnyel, mint a korábbiakban, hogy ez egy ostoba döntés volt.
Az, hogy a Felsőoktatási Kerekasztal tehát rendszeresen megvitat felsőoktatással, a diplomás léttel, a felsőfokú tudáshoz való hozzáférés kérdéseivel kapcsolatos problémákat, az üdvözlendő, én helyesnek tartom, és örülök, hogy az elmúlt hónapokban, durván az elmúlt negyedévben ez ismét működik. Az élet magával fogja hozni, hogy az elkövetkezendő hónapokban, években is szükség lesz erre, mert nemcsak akkor kell tárgyalni egymással, nemcsak akkor kell partneri viszonyt létrehozni, amikor probléma van, hanem folyamatosan kell fenntartani az érdekegyeztetés, a szakmai érdekegyeztetés fórumát, hogy ha probléma van, akkor ne rendkívüli esemény legyen az, hogy működtetni kell ismét valamiféle kényszerből, álságosságból egy intézményt, hanem az rutinszerűen működik, és akkor is, amikor egyetértünk, jó egymással beszélgetni; nem csak akkor kell keresni a másik tekintetét, véleményét, gondolatát, amikor probléma van.
(10.30)
Ha már itt tartunk, a módosítás, a törvénymódosítás kapcsán azért fel kell eleveníteni, hogy nem önmagában álló módosítás ez, nem egy olyan kérdés, ami kiszakítható a magyar felsőoktatás egészéből, általában abból a jelenlegi magyar helyzetből, amibe a kormány politikája és amelybe a korábbi felsőoktatási vezetés az országot, illetve az egyetemek és főiskolák világát hozta. Mert azért a sorrenddel nincs minden rendben, sőt mondhatnám, semmi nincsen rendben. Mert szakterülettől függetlenül, de mivel most felsőoktatásról beszélünk, mégis konkrétumokat kell mondani erről a területről, az nem megy, hogy először koncepció nélkül tízmilliárdokat kivonunk egy területről, utána különösebb átgondolás nélkül csinálnak egy törvényt, rájönnek, hogy a törvény éppen a kiérleletlensége miatt több ponton működésképtelen, akkor többször módosítják, majd a módosítás után a felsőoktatásban stratégiát gyártanak.
Ez olyan, hogy minden elem megvan ahhoz, hogy összeálljon egy egész, de a sorrend valóban káprázatosan botrányos. Hát nem először stratégiát kell csinálni? A stratégiából kiérlelni azt a jogszabályegyüttest, amit törvénnyé fognak össze, és ezen törvénybe foglalt elveknek megfelelően finanszírozást rendelni a dolgokhoz? Így az egésznek végtelen kényszeríze van. Először 60 milliárd forintot kivonnak a felsőoktatásból, utána, közben létrehoznak egy törvényt, amelynek számos részével soha nem értett egyet a szakma. Soha. Majd, helyesen egyébként, egy új felsőoktatási vezetés azt mondja, hogy stratégiát kell alkotni. Ha kiragadjuk azt, amit többek között államtitkár úr is képvisel az elmúlt hetekben, hónapokban, két hónapban, mióta államtitkár, hogy stratégia kell a magyar felsőoktatásnak ilyen új körülmények között, ez teljesen üdvözlendő. Csak éppenséggel az a kényszerhelyzet, amibe ön is került, és amibe a magyar felsőoktatást hozták, hogy először ráraktak a nyakára egy törvényt, de mielőtt a törvényt rárakták a nyakára, még azért gyorsan kivettek 60 milliárdot, ez kényszerpálya. Ebből adódik az, hogy egy igen nehéz körülményegyüttes mellett próbál mindenki valóban jó szándékkal, hozzáértéssel tenni.
Ami a jelenlegi konkrét módosítást érinti, én azt gondolom, azt kell megragadni, hogy igazából mi a probléma, milyen problémára keresünk választ. Ha közösen egyek vagyunk abban, hogy a problémát hasonlóan látjuk és értékeljük, akkor könnyebben értjük akár a különböző válaszokat. Ha abban nem tudunk egyetérteni, vagy elcsúszik egymás mellett a gondolkodás, hogy maga a probléma más, akkor nyilvánvalóan az erre adott válaszok sem fognak feleselgetni egymásra. A probléma az országunkból történő egyre nagyobb mértékű, egyre drasztikusabb és most már évről évre növekvő mértékű kivándorlás, a probléma a szellemi elvándorlás, a probléma az, hogy fiataljaink közül sokan és egyre többen hagyják el az országot.
Ez az a probléma, amire egyébként keressük a választ. Arra, hogy ez milyen mértékű, nagyon különböző adatokat lehet hallani. A korábbi hónapokban gazdasági, illetve pénzügyekkel foglalkozó miniszter úr itt, a Házban, de interjúban is, Matolcsy miniszter úr félmillióra tette az elmúlt években az országot elhagyók számát. Ezt nem akarom minősíteni. A saját véleményem szerint ugyan túlzó, de ha ő félmilliónak mondta, az tény. Az is tény egyébként, hogy a világban a negyedik legjelentősebb, legnagyobb magyarlakta város London. És ez nem az elmúlt tíz évben, hanem az lemúlt két és fél-három évben alakult ki. Mint ahogy az is tény, hogy két héttel ezelőtt adta ki a német migrációs hivatal a 2012-es évről szóló jelentését, amelyben 2011-ről 2012-re 46 százalékos emelkedést mutatott ki a magyarországi kivándorlás, illetve a németországi elfogadott letelepedők számát érintve. Ez valamivel több mint 45 ezer embert jelent. Kérem, ellenőrizzék! Egy év alatt 46 százalékos emelkedés.
A másik oldalon szintén érdemes tényeket felhozni. 2011-ben 141 ezer hallgató jelentkezett a magyar felsőoktatás intézményeibe. Tavaly, 2012-ben ez 110 ezer körüli volt. A néhány nappal ezelőtt közzétett számok pedig most, 2013-ban 95 ezret mondanak. A 95 ezer és a 140 ezer közötti 45 ezres különbséget demográfiai változással magyarázni senki nem teheti, aki életében már egy demográfiai szakkönyvet elővett.
Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Békés körülmények között, már úgy gondolom, hogy nem erőszakos cselekedetek vagy háborúk kapcsán, nem kell ehhez történésznek lenni, nincs olyan nemzedék, amely két év alatt 30 százalékos csökkenést szenved el. Ilyen demográfiai mutatót önök nem találnak, nem csak Európában, sehol. Tehát a csökkenést demográfiai változásokra fogni szakszerűtlen és semmirekellő magyarázat. Az, hogy ez a magyar középvárosnyi fiatal, 45 ezer fiatal két év alatt hová tűnt, miért nem a magyar felsőoktatásba jelentkezik, na, ennek a kutatása már valóban szakma és szakmapolitika feladata. Azt gondolom, nem kis mértékben erről szól a jelenlegi törvénymódosítás.
Csak azért nem arról van szó, hogy itt először szakmai viták folytak, a szakmai viták eredményeként kialakult egy konszenzus, és ezt a konszenzust ajánlja a szakma támogatásával is az állam képviselője, a felsőoktatásért felelős államtitkár a politikának, a kormánynak és Országgyűlésnek, hanem fordított az irány. Először hozta meg a politika a döntést, és mivel a politika úgy gondolta, hogy a döntésének támogatottsága akár már középtávon is labilis, ezért nem hagyományos értelemben vett szaktörvénybe tette, 50 százalékos többséget igénylő szaktörvénybe, hanem alkotmányba, kétharmados többségbe. Ilyen jellegű kérdés alkotmányba emelését, tisztelt hölgyeim és uraim, önök a magyar jogtörténetben nem találnak. A magyar alkotmányban ilyen jellegű kitétel, hívják bárhogy is az alkotmányt, amely ezt a problémát alkotmányos szintre emelte, nem volt, sem a korábbiakban, sem most. És most sem azért van, mert úgy gondolják, hogy ennek olyan hihetetlen szakmai jelentősége van, hogy az alkotmány szintjére kellene emelni, hanem mert attól tartott a politika, hogy ez belátható időn belül is 50 százalékos, tehát egyszerű többséget igénylő törvény esetén megváltoztatható, mert támogatottságát labilisnak ítélték. (Révész Máriusz: Már túl vagyunk az alkotmánymódosításon.)
Ezért van az önök által elfogadott alkotmányban, ebből vezetik le, az alkotmányos kötelezettségből a szakmai törvény módosítását, és nem fordítva. Nem a szakma javaslata alapján foglalják törvénybe, nem azért van konszenzus, mert ezt ajánlja a szakma a politikának, hanem a politika elmondta alkotmány magasságában és alkotmány erősségében, hogy mit akar, aztán ezt lebontották egy szakmai törvény szintjére. Ennek a törvénynek a módosítás igazából erről szól. Ha közösek vagyunk abban, hogy egyébként a hazánkból történő kivándorlást, a szellemi kivándorlást is, az értelmiségi kivándorlást megakadályozni fontos, azt, hogy minél többen a tehetségüket, a képességüket és azt, amit kaptak az előzőktől, professzoraiktól, tanáraiktól meg az intézményeiktől, Magyarországon kamatoztassák, tehát ha a problémát közösen fogjuk fel, akkor értelmes a diskurzus, értelmes a vita. És ebben, bár ellenkező véleményeket képviselünk a megoldás kapcsán, közös alapról tudunk kiindulni.
(10.40)
Én azt mondom, hogy ennek az akadályozása, inkább talán annak az oldása, hogy diplomások tömegével ne hagyják el Magyarországot, egy olyan gazdaságpolitika, amely számukra megfelelő munkahelyeket teremt, amely nem egyszerűen csak követelményeket, akár kétharmados, alkotmányos szintű követelményeket állít fel, hanem képes feltételeket teremteni, képes feltételeket nyújtani.
Jelen pillanatban csak azt lehet látni, hogy önök kétharmados többségükkel adminisztratív akadályokat hoznak, de egyébként annak teljesítésében - történetesen megfelelő munkahelyek teremtésére a diplomásoknak - idáig sok mindenre nem jutottak; marad a feles megoldás. Így azt kell mondanom, hogy az a felfogás, amely a hallgatói szerződést, jelen pillanatban a Felsőoktatási Kerekasztal megállapodásából fakadó nyilatkozatot törvényi, szaktörvényi szintre emeli, nem megfelelő irány. Abban az esetben, ha ez a szakma ajánlata lett volna a politikának, és ezt a politika elfogadja, igen megfontolandónak tartanám, hogy azt közösen képviseljük, azonban így, hogy egy politikai döntés, amely egyébként a feltételrendszert ennek a valós teljesítéséhez nem tudja munkahelyek teremtésével létrehozni, bizony adminisztratív akadálynak kell tartanom, mint ahogy azt is, hogy az eredeti feltételrendszereket sikerült lazítani.
Ezek a feltételek kétségkívül nem olyan súlyosak, mint voltak három vagy négy hónappal ezelőtt, de ettől még igazából ugyanarról a rendszerről beszélünk, csak annak egy kicsit felvizesített változatával. Ez, ami a hallgatói szerződések intézményét jelenti, minden tekintetben - bármely formájában, bármely kitétellel, bármely rendszeren belüli kedvezményével - akkor is adminisztratív akadály.
Azt gondolom, hogy a megoldás másban keresendő; a megoldás egy olyan felsőoktatási és gazdaságpolitika, amely úgy tud diplomásokat képezni, hogy megfelelő mennyiségű munkahelyet teremt, ez pedig nem az, ami itt a módosításban szerepel. Ezért mi a röghöz kötést, a hallgatói szerződések intézményét és a törvénymódosítást is elutasítjuk, és kormányra kerülés esetén el fogjuk törölni a hallgatói röghöz kötést.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
