DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik a legfiatalabb szavazótáborral rendelkező pártként és a fiatalok körében legnépszerűbb pártként mindig különös felelősséggel tekint az olyan törvényjavaslatokra itt az Országgyűlésben is, amelyek alapvetően ezt a korosztályt érintik. Így van ez most a felsőoktatási törvény módosítása esetében is.
Engedjék meg, hogy először azt a helyzetet értékeljem, amelybe Magyarország 23 évvel az úgynevezett rendszerváltást követően került.
(11.00)
Úgy gondolom, hogy nem kerülhető meg az elmúlt húsz év politikusainak felelőssége, amikor arról beszélünk, hogy hazánkban ilyen mértékű a kivándorlás, és ilyen problémákkal küzd a felsőoktatás, elsősorban a finanszírozás vonatkozásában.
Az úgynevezett rendszerváltás azzal kecsegtette a magyar embereket, hogy a nyugat-európai bérszínvonalhoz közelíteni fog hazánk, azonban ez nem így lett, a lemaradásunkat nem sikerült behoznunk, és mérsékelnünk is nagyon kis mértékben. Ilyen feltételek mellett, ilyen óriási bérkülönbségek mellett léptünk be az Európai Unióba, amely megnyitotta hazánk számára is a szabad munkaerő-áramlás lehetőségét. Azonban most már látjuk, hogy egy nagyon speciális munkamegosztás, sokkal inkább egy kifosztás az, ami megvalósult az európai uniós csatlakozásunkat követően, hiszen mivel Magyarország nem tudja felvenni a bérszínvonalban a versenyt a nyugat-európai EU-s tagállamokkal, ezért megindult egy kiszivattyúzása, egy szellemi kivándorlása a fiataloknak, és ez az a helyzet, amit valahogyan Magyarországnak kezelnie kell.
Számunkra és egyébként a térség többi állama számára is tehát a szabad munkaerő-áramlás nem ezt jelenti, hanem sokkal inkább hátrányos következményekkel jár sok tekintetben. Ez az a helyzet, amit valahogyan most már a politikának kezelnie kell, ha már nem sikerült olyan gazdasági körülményeket teremteni 23 évvel az úgynevezett rendszerváltást követően sem, hogy a magyaroknak, a magyar fiataloknak megérje, anyagilag is, gazdaságilag is megérje Magyarországon dolgozni.
Az elmúlt húsz év áttekintését követően az elmúlt hónapokról is kell beszélnünk, hiszen nagyon viharvert volt a hallgatói tüntetésekkel kezdődő időszak a felsőoktatásban. Négy-öt hónapról van szó csupán, mégis rengeteg változásnak lehettünk szemtanúi. Úgy gondolom, hogy a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának szerepét külön ki kell emelni a felsőoktatási kerekasztal szereplői közül is. Nyilvánvalóan sem megsérteni nem szeretném a többi szereplőt, sem tiszteletlennek lenni velük szemben, mégis a hallgatók csoportja az, amelyet a leginkább érint ez a változtatás, ez a törvénymódosítás, és ezért kell külön az ő legitim képviseletüknek a szerepét hangsúlyozni és kiemelni. Fontos eredmény, hogy a HÖOK is aláírta ezt a megállapodást, a HÖOK is elfogadja ezt a módosítást a többi szereplő mellett, és úgy gondolom, hogy ez a szervezet volt az, túl azon, hogy a hallgatók legitim képviseletét kizárólagosan ellátja, amely konstruktív és megoldásorientált viselkedést tanúsított, és nem az önmagáért való tiltakozás volt a célja, és nem komolytalan javaslatokat fogalmazott meg. Ez egy nagyon fontos eleme ennek a törvénymódosításnak, tehát hogy a hallgatók képviselete is melléáll.
A következő kérdés, amit tisztáznunk kell ezzel kapcsolatban, az állam és a felsőoktatás viszonya, az állam és a felsőoktatás finanszírozása elsősorban. Alapvetően úgy gondoljuk, a Jobbik szerint jogos elvárás egy tehetséges és szorgalmas fiataltól, hogy az állam finanszírozza az ő felsőoktatási tanulmányait is. Meg kell adnunk a lehetőséget, hogy egyéni képességeit kibontakoztassa, és az anyagi helyzetétől ne függjön az, hogy ő milyen iskolai végzettséget tud szerezni. Magyarország, ha valamiben éllovas és vezető európai összehasonlításban is, az az egyén számára a diploma hozzáadott értéke a munkaerő-piaci elhelyezkedés szempontjából. Magyarországon hatalmas különbség van egy diplomás és egy nem diplomás munkaerő-piaci lehetőségei között. Tehát nagyon fontos hangsúlyoznunk, hogy az az egyén, túl a társadalmi vetületeken, aki diplomát szerez, egyéni boldogulása szempontjából óriási lépést tesz a jobb élet felé. Statisztikai tény, hogy hamarabb talál munkát, mint egy nem diplomás, diplomával nem rendelkező ember, és magasabb fizetése is lesz, mint egy ilyen végzettséggel nem rendelkező személynek, és egyébként a bérkülönbség is a középfokú vagy annál alacsonyabb végzettségű és a felsőfokú végzettségű munkavállalók között Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is igen nagy. Tehát a munkavállalás szempontjából a diploma hozzáadott értéke nemzetközi összehasonlításban is éllovassá teszi Magyarországot. Nagyon fontos ezt hangsúlyozni, amikor arról beszélünk, hogy az állam finanszírozza-e az egyénnek a diplomát. Ha tehát jogos elvárás az egyén részéről, hogy ő hozzájuthasson azokhoz az előnyökhöz, amit egy diploma jelent számára, akkor beszélnünk kell ennek az elvnek a kölcsönösségéről is.
Tehát egy egyén jobb helyzetbe kerül azáltal, hogy az adófizetők finanszírozzák az ő tanulmányait, és felmerül a kérdés, hogy az állam és a társadalom, amelynek a pénzén ezt az embert képeztük, elvárhat-e cserébe bármit is. Itt szintén vissza kell utalni az európai uniós helyzetünkre, ugyanis ez a sajátságos munkamegosztás, ami kialakult a diplomások és a munkaerőpiac szempontjából, szintén idekapcsolódik - a magyar állam elvárásaihoz, a magyar állam finanszírozásához. Elfogadhatjuk-e azt, jó-e nekünk az, hogy a magyar adófizetők pénzén képzünk embereket, akik később egyáltalán nem kamatoztatják az így megszerzett tudásukat Magyarországon, sőt nyugat-európai országok felsőoktatása és munkaerőpiaca intézményesen berendezkedik arra, hogy a közép-európai, kelet-európai, európai uniós tagállamokban kiképezzék számukra például az orvosokat, így nekik kevesebbet kell költeni erre a képzésre, míg ezek az országok kiképzik számukra is a saját adófizetőik pénzén ezeket az embereket? Úgy gondolom, hogy ez nem egy jó munkamegosztás, Magyarország ebből egyáltalán nem profitál, és úgy gondolom, hogy ha az egyén joggal elvárja azt, hogy őt az állam pénzén képezzék ki, és ő szerezhessen felsőfokú végzettséget, akkor jogos elvárás az állam részéről, hogy ezt a tudást kamatoztassa azoknak az embereknek a javára, akiknek a pénzén egyébként őt kiképezték.
Beszélnünk kell a munkanélküli diplomásoknak a helyzetéről is, bár nincsenek olyan magas számban jelen a munkaerőpiacon, ahogy már említettem, mint azt sokan az elmúlt időszakban mondták, azonban méltányolnunk kell azt is, hogy ha valaki önhibáján kívül munkanélküli, akkor ezek a kötelezettségek hogyan teljesülnek az ő esetében. Sok kérdést felvet ez, tudom jól, hogy hogyan állapítható meg, hogy valaki önhibáján kívül munkanélküli, mennyire intenzíven keres munkát, vagy milyen munkát talál egyáltalán diplomásként, elvárható-e, hogy diplomásként olyan munkát végezzen, amihez az ő végzettsége nem szükséges, mégis felvetném az ő helyzetüket is. Annak a helyzetére, sorsára is kell megoldást találni, aki nem megy külföldre, de Magyarországon sem talál munkát.
A médiában talán leggyakrabban említett kifejezésre is szeretnék reagálni, és szeretném feltenni azt a kérdést, hogy tekinthetjük-e röghöz kötésnek a hallgatói szerződéseket. Eleve, ha röghöz kötésről beszélünk, akkor tegyük fel azt a kérdést, hogy mi az a rög, amihez ide akarjuk kötni a magyar fiatalokat, bár nem értek egyet azzal, hogy ez röghöz kötés lenne. Ez a rög Magyarország, a közös hazánk, ezeknek a fiataloknak a természet adta közössége, amely megteremti számukra a lehetőséget, hogy diplomát szerezzenek. A magyar nemzetközösség az, amely finanszírozza az ő képzésüket, és ez az a rög, amihez oda szeretnénk őket kötni, ha már ezt a kifejezést használjuk. De nézzük meg, hogy a külföldi munkavállalásnak az esélyei milyenek egy államilag finanszírozott hallgatói szerződést aláíró fiatal esetében, és milyenek, mondjuk, egy, a Diákhitel2 konstrukciójában a tanulmányait finanszírozó hallgató esetében.
Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy olyan fiatalt, aki ötéves képzésben szerez diplomát. A szabályozás szerint a diplomaszerzést követő 20 éven belül 5 évet kell Magyarországon dolgoznia. A 20 évet követő időszakról egyáltalán nem szól a törvény, tehát arra vonatkozóan kötelezettsége a hallgatónak nincs.
(11.10)
Tehát azt mondhatjuk, hogy nemcsak hogy a húsz éven belül kell öt évet itthon dolgoznia, nemcsak ezt várjuk el, hanem azt, hogy egész életében egyébként öt évet dolgozzon Magyarországon. Tehát mondjuk, dolgozik negyven évet valaki, akit a magyar állam pénzén képeztünk ki, egy ötéves képzésben, tőle azt várjuk el, hogy a negyven évből öt évet dolgozzon Magyarországon, ami egyébként az első húsz évbe esik. De ez a saját döntése, ezt is nagyon fontos hangsúlyozni. Elmegy külföldre dolgozni, 15 év után, amikor ott munkát vállalt, egzisztenciát teremtett magának külföldi fizetésből, akkor az saját döntése, hogy ő ott marad, és elkezdi visszafizetni, részletfizetési lehetőséggel, akár 10 vagy 15 év alatt a képzési költségeit, vagy pedig hazajön, és akkor nem kell semmit visszafizetnie. Ez a saját döntése tehát.
Aki diákhitelből finanszírozza a képzési költségeit, és mondjuk, ugyanúgy a végzése után rögtön külföldön vállal munkát, neki a törvény szerint alapesetben rögtön el kell kezdenie visszafizetni a diákhitelt, hiszen van munkahelye, hogy ha semmilyen egyéb körülmény ezt nem gátolja, el kell kezdenie rögtön visszafizetni a diákhitelt, és kamatot is kell fizetnie. Tehát azt kell mondjuk, hogy külföldi munkavállalás szempontjából jobb helyzetben van az, aki államilag finanszírozott képzésben vesz részt, és a hallgatói szerződés aláírását vállalja, mint az, aki a Diákhitel2 révén finanszírozza kizárólag a tanulmányait. Röghöz kötésről tehát és a külföldi munkavállalás lehetőségeinek korlátozásáról egyáltalán nem beszélhetünk. Egyáltalán nem nagy elvárás az, még egyszer mondom, nemcsak arról kell beszélni, hogy húsz éven belül öt évet kell dolgoznia Magyarországon, hanem egész életére ez vonatkozik, csak ennek az öt évnek az első húsz évbe kell esnie.
Fontos beszélni - ahogy már magam is említettem, és több hozzászóló is beszélt erről - a kivándorlás problémájáról, illetve a felsőoktatás finanszírozásának kérdéséről. Ezek azok az alapvető kérdések, amikre valamilyen választ próbál adni ez az előterjesztés. Nem vagyunk jósok, és nem tudhatjuk azt, úgy gondolom, nem lehet kijelenteni, hogy a kivándorlás problémájára ez gyógyírt fog jelenteni. Sőt, önmagában a hallgatói szerződés bevezetése a felsőoktatásban a kivándorlás problémáját egész biztosan nem fogja megoldani. Lehet, hogy mérsékelni fogja, hogyha a hallgatóktól racionális viselkedést feltételezünk, akkor valóban mérsékelni fogja, de nem lehetünk biztosak abban, hogy még így is nem éri meg jobban anyagilag kint maradni és inkább visszafizetni a képzési költségeiket, mint hazajönni és nem visszafizetni azt. A külföldi munkavállalásból származó bérelőny ugyanis lehet még nagyobb, mint a képzés költségeinek a visszafizetése, így kérdéses az, hogy megéri-e anyagilag visszafizetni a képzési költségeit, vagy pedig hazajönni éri meg jobban.
A felsőoktatás finanszírozására viszont biztos, hogy valamilyen gyógyírt kínál. Említettem azt, hogy ez a sajátos kifosztás, ami az Európai Unióban megvalósult, azt eredményezi, hogy magyar adófizetők pénzén képezünk ki például orvosokat nyugat-európai államoknak is, és ez nem megengedhető egész egyszerűen. Magyarországnak ez nem érdeke, és ez nem viszi előbbre a magyar felsőoktatást. Ezzel a módosítással, hogy az így befizetett, a hallgatók által visszafizetett pénzt egyébként a felsőoktatási struktúraátalakítási alap bevételébe utaljuk, ez egy nagyon fontos dolog, ugyanis ez azt jelenti, hogy az így visszakapott pénz a felsőoktatásba kerül vissza. Nem általánosságban arra költi a magyar állam, amire akarja, hanem a felsőoktatásba kell befektetni, és ilyen módon a felsőoktatás finanszírozását segíti, segítheti. Még egyszer mondom, hogy nem vagyunk jósok, nem tudjuk, hogy hányan lesznek azok, akik valóban visszafizetik a költségeiket, nem tudjuk, hogy hányan lesznek azok, akik emiatt nem vándorolnak ki, de ilyen hatásai lehetnek. Készíthetünk persze felméréseket a hallgatók szándékairól, de nagyon nehéz egy embernek, pláne a húszas évei elején 15 évre vonatkozó nyilatkozatokat tenni, és természetesen nagyon sok minden változik az ember életében akkor is.
Végül még egy dolgot szeretnék kiemelni, ami a demográfiai szemléletnek a megjelenését illeti. Nagyon fontos, hogy három gyermek vállalása is mentesíti a visszafizetés alól a hallgatót. Úgy gondolom, mivel Magyarország jelenlegi legnagyobb problémájának a demográfiai fogyást tartom, ezért különösen fontos, hogy az ilyen szaktörvényekben is megjelenjen ez a szemlélet, és nemcsak a felsőoktatásban és a felsőoktatásban sem csak a hallgatói szerződések vonatkozásában, hanem minden egyes törvényünket meg kellene vizsgálni ebből a szempontból, és minden egyes területén az országnak kellene ilyen demográfiai szemléletű könnyítéseket adni a fiataloknak azért, hogy merjenek gyermeket vállalni.
Összefoglalóan azt tudom tehát mondani, hogy ez nem röghöz kötés, szó sincs ilyesmiről, és úgy gondolom, hogy mivel a szakmai szervezetek támogatását is bírja, egy elfogadható változata a hallgatói szerződések bevezetésének.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)
