DR. SÓS TAMÁS
DR. SÓS TAMÁS
DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Hiller István Horváth úr gondolatait folytatta, én is őhozzá kapcsolódnék először, és a képviselőtársaim felé fordulva, akik az oktatási bizottságban is ott vagyunk, hogy megfogadták-e az elmúlt három esztendőben Horváth úr, János bácsi tanácsait. Hisz ő ma úgy fogalmazott, hogy az emberi tudásba történő befektetés jó dolog, és az ország számára ez egy megtérülő dolog.
Én magam is így gondolom, hogy ez egy jó dolog, sőt még azt gondolom, hogy az oktatási bizottságban mi ebben egyet is értünk, viszont rendre nem ez valósult meg az elmúlt három esztendőben, amikor az oktatással kapcsolatos különböző törvényi módosításokra került sor. Gyakorlatilag nem kinyitva számos kérdést, de címszavakat kénytelen vagyok itt szóba hozni, hogy indokolatlan mértékű pénzkivonás van, ez vitathatatlan. Kezdhetem a szakképzéstől, ahol mondjuk, csak a hozzájárulás kapcsán 8 milliárdot vontak ki, nem rakták vissza, kisebb a szelet, ami a képzésre fordítódik. Vagy a köznevelési törvény… - még csak egy olyan dolgot hadd mondjak el önöknek, mert szűkítik a felsőoktatásba bejutandók körét adminisztratív eszközökkel.
Ezt ki kell mondani, mert csak a köznevelési törvényből idézek, ahol meg van határozva, hogy mennyien járjanak szakközépiskolába, mennyien szakiskolába, illetve mennyien gimnáziumba. Ehhez kapcsolódó különböző rendeletek ezt tartalmazzák. A szakközépiskolába jár körülbelül 40-42 százalék, ez most is ennyi és a következő időszakban is. Szakiskolába jelenleg 24 százalék, ez föl fog menni 34 százalékra a tervek szerint, összetettebb a dolog. Viszont gimnáziumba jelenleg jár 34 százalék, ezt le kívánják vinni 24 százalékra. Már itt szűkítik azoknak a körét, akik bejussanak felsőoktatásba. Annak az elvnek mennek szembe, hogy minél jobb az - ’93-ban alakult ki ez Magyarországon, minden politikai erő egyetértett ebben -, hogy minél hosszabb ideig járjanak iskolába a fiatalok; különösképp abban az időszakban, amikor munkanélküliség van. Gyakorlatilag most egy válsággal sújtott időszakban - valóban igaza van Horváth úrnak -, ez ötödik éve tart, és számottevő tartalékunk egy van, az emberi tudás, az emberi tehetség, annak a kibontakoztatása.
Tulajdonképpen ezekkel az elvekkel szembemennek ezek a törvények, akár a felnőttképzési törvény is szűkített feladatokat vállal, de gyakorlatilag, ami a felsőoktatásban is történik, szembemegy az élethossziglani tanulás elvével, szembemegy gyakorlatilag az autonómiával, szembemegy az önállósággal. Ha a világban megnézzük, hogy hol magas színvonalú az oktatás, a decentralizációnak, az autonómiának, az önállóságnak óriási szerepe van. Itt viszont centralizáció van, indokolatlan mértékű pénzkivonás van, centrális irányítás bizonyos hatalmi céloknak alárendelten. Ez tulajdonképpen az oktatás egészén végigvonul.
Tulajdonképpen ma már itt szóba került hol indulatosan, hol kevésbé, gyakorlatilag az is látszik, hogy kiszámíthatatlan a rendszer. A jelentkezők aránya, ami tény - és itt azért a tények valóban makacs dolgok -, hogy 17 éve nem jelentkeztek ilyen kevesen felsőoktatási intézménybe, mint most. És ha azt nézzük, hogy mekkora összeg áll rendelkezésre ma a felsőoktatásra, és mennyi állt az előző időszakban, lényegesen kevesebb. Tehát megint szembemennek azzal az elvvel, amit Horváth úr mondott, hogy befektetés. A tudás hosszabb távon történő befektetés, és itt viszont az oktatás területén úgy gondolom, hogy rövid távú érdekek dominálnak, aminek viszont az ország hosszú távon nagyon nagy árát fogja fizetni. Úgy gondolom, hogy az az elv, amikor arról beszélünk, hogy nekünk nem a szüleinknek, hanem a gyermekeinknek, unokáinknak kell elszámolni, akkor önöknek is ezzel kell elszámolni, mindannyiunknak kell elszámolni. Ilyen vonatkozásban úgy látom, hogy ami ma az oktatás területén az elmúlt három esztendőben történt, ezek a kérdések valójában visszalépést jelentenek.
Ami pedig a különböző arányokat illeti, a törvénytervezet úgy fogalmaz, hogy a költségvetés formája szerint három módon történhet. Az első az önköltséges formában, ahol a képzés költségét saját maga viseli az illető. A teljesség igénye nélkül azért mondjunk már példát, azért, mert aki figyelemmel kíséri a mi munkánkat, nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy például milyen összegekről beszélünk. Egy gépészmérnök esetében - nem fogom megnevezni az intézményt - mondjuk, 325 ezer egy félév. Egy általános orvos esetében - megint nem mondok intézményt - mondjuk, 950 ezer forintról van szó. Jogász esetében, mondjuk, 247 ezer; programtervező informatikus esetén, mondjuk, 300 ezer; vagy igazgatásszervezőnél 215 ezer; vagy pszichológusnál 285 ezer egy félév. Folytathatnám a sort, de nem teszem.
Ez az a forma, ami jelenleg is van, és adott esetben egy félévben ki kell fizetni a szülőknek, a hallgatónak ekkora összeget, ha ő nem kap vagy nem vesz igénybe különböző hitelformát. Valljuk meg, ez a mai fizetési körülmények között egy rendkívül komoly teher egy család számára. Gyakorlatilag ez a család eladósítja magát a következő időszakra.
Jön a második lehetőség, a diákhitel-konstrukció, Diákhitel2. Nem részletezem ezt a kérdést, ez megint egy hosszabb távú dolog. Erről is megoszlik a vélemény, erről korábban komoly vitákat folytattunk.
Van a harmadik, a magyar állami részösztöndíjas képzés keretében, amely esetében az állam vállalja át a képzés költségeit a törvényben, illetve úgy szól a mondat második része, hogy törvényi felhatalmazás alapján, kormányrendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén. A mondat második felére reagálnék először és utána majd az első felére. Ami a második felét illeti, számos ponton, itt is és más egyéb területen gyakorlatilag jó lenne, ha ismernénk, hogy milyen rendeletek fognak készülni. Ezt már nem először hozzuk szóba, tartok tőle, hogy kormánypárti oldalon sem biztos, hogy ismerik képviselőtársaink, még azok sem, akik ezekkel a kérdésekkel részletesebben foglalkoznak. Ilyen értelemben sokszor a lényeg a részletekben van, adott esetben ezekben a rendeletekben. Ezeknek a kérdéseknek egy részét például nem is ismerjük.
És akkor a mondat első felére szeretnék reagálni, ami, úgy gondolom, hogy idekívánkozik. És reagálnék arra, amiről délelőtt is itt folyt a vita, amikor az hangzott el, hogy mondjuk, a demográfiai kérdések mekkora súllyal szerepelnek. Valljuk meg, hogy nem a demográfiai problémák miatt volt ilyen alacsony a jelentkezés, hanem ettől súlyosabb problémák vannak, ráadásul a demográfia nem ezen a területen jelentkezik, hanem alsóbb iskolákban, itt majd később fog ez jelentkezni. Itt inkább a dolog kiszámíthatatlansága vetődik föl. Még egy dolgot hadd hozzak szóba, hogy ennél az ösztöndíjformánál bizonyos esetekben nem mondom, hogy minden esetben gond, de bizonyos esetekben azt gondolom, hogy rendkívül magas pontszámok vannak, és ezáltal lesznek olyan területek, ahol elérhetetlen lesz.
(16.00)
Ma már, ha megkérdeznénk különböző tanszékeket, karokat, ők már mondanák, hogy a hozzájuk első helyen jelentkezett hallgatók esetében körülbelül mennyien fognak bekerülni ilyen állami ösztöndíjas helyre, és akkor azt fogják mondani, hogy kettő-három hallgató fog az ő esetükben bekerülni, tehát rendkívül kevesen, mivel itt rendkívül magas, bizonyos területeken rendkívül magas pontszámok vannak - mondjuk, 440-465 pontszám -, ami szinte elérhetetlen több területen. Úgy gondolom, a tárgyilagosság azt kívánja, hogy amikor erről a kérdésről beszélünk, akkor ez is idekerüljön a nyilvánosság elé.
Sok kérdésről lehetne még szólni, de azért a teljesség igénye nélkül még néhányat hadd hozzak szóba. Gyakorlatilag - valljuk meg - azért mégiscsak arról van szó, hogy ez a megoldás, ami ebben a törvényjavaslatban van, adminisztratív akadályokkal próbálja korlátozni a diplomás munkaerő mozgását, az elvándorlását. Ténylegesen erről van szó, ez egy disztingváltabb, kulturáltabb formája annak, mint ami korábban volt, de a lényeget illetően azért mégsem változott ez a dolog. Úgy gondolom, hogy azért azzal szembe kellene nézni, és ettől fajsúlyosabb az, hogy igazán ezt a kérdést adminisztratív eszközökkel - amit önök szerepeltetnek - nem lehet kezelni, ezt csak egy megfelelő gazdaságpolitikával lehet kezelni: munkahelyteremtéssel, mint ahogy Hiller István is szólt délelőtt, illetve ma délután ezekről a kérdésekről.
Valójában, ha megnéznénk az Alkotmánybíróság különböző állásfoglalásait, ha megnéznénk az Európai Unió különböző irányelveit, akkor gyakorlatilag a szabad mozgáshoz való jog korlátozásáról beszélünk. Nem beszélek ilyenekről, hogy Magyarországon is vannak külföldi cégek mint munkáltatók, ebbe nem mennék bele. Ugyanakkor abba azért mindenképp, hogy nem érzékeltem itt a vitában, nem érzékeltem az elmúlt hetek megnyilatkozásaiban a következő problémát, hogy a nyilvántartással azért itt komoly problémák lesznek. Nem tudom, hogy önök ezt mennyire gondolták végig, tulajdonképpen 13 jogkörről beszélünk, amihez különböző feladatokat rendelnek hozzá. Évente 35 ezer fővel bővülő adatbázisról beszélünk, nem tudom, hogy ez a rendszer hogyan fogja tudni kezelni. Ha különböző sajtómegnyilatkozásokat figyelek, azok részéről, akik az egyeztetésekben - akár diákok, akár minisztériumi szakemberek, akár oktatók - részt vesznek, vitatják a nyilvánosság előtt, a sajtóban vitatják, hogy ez gyakorlatilag nem teljes mértékben végigvihető, adott esetben nagyon drága, ráadásul ez kijátszható, és többen arra várnak, hogy ezt úgysem tudják megvalósítani. Na most, kérem, ha ezt úgysem tudják megvalósítani, akkor mi a csudának vezetnek be egy olyat, amin eleve látszik, hogy kijátszható? Ez a kérdés.
Nem tudom megkerülni azt a kérdést, ami azzal foglalkozik, itt van egy melléklet, az 5. számú melléklet 5. pont b) pontja, amely úgy fogalmaz - és ha államtitkár úr válaszolna erre, nagyon megköszönném a válaszát -, a b) pont így szól: nemzetbiztonsági szolgálat részére valamennyi adat továbbítható. Hát mi a csodának szükséges a nemzetbiztonságnak? Mi szüksége van? Miért kell kiadni? Nem sorolom föl a pont különböző részeit, hogy a bíróságtól a rendőrségen, az ügyészségen, a bírósági végrehajtókon keresztül ki mindenkinek fogják kiadni ezt az adatmennyiséget. Én úgy gondolom, hogy ez bizalmatlanságot szül ilyen értelemben.
És ha már kérhetek ilyeneket, kértem, hogy ha például erre válaszolna államtitkár úr, hogy miért van erre szükség, akkor feltennék még egy kérdést. Válaszoljon már, államtitkár úr, arra vagy most a vitában, vagy ha megkérhetném, mondjuk, akár írásban vagy valamilyen formában tegye már meg, hogy mennyibe kerül ennek a rendszernek a fenntartása. Tehát ez a nyilvántartási rendszer mekkora összegbe fog kerülni a bevezetéskor, és mennyibe kerül ennek a rendszernek a fenntartása, működtetése a következő időszakban?
Az is fontos lenne - az oktatási bizottságban, úgy gondolom, kellő szakmaisággal, kellően akkurátusan szoktunk megbeszélni különböző kérdéseket -, örülnék annak, ha sor kerülne egy olyanra az oktatási bizottság keretében, és ha államtitkár úr megtisztel bennünket azzal, hogy például a végrehajtási jogszabályokról, amelyek ezzel a törvénnyel együtt jelentkeznek, ha erről is tudnánk beszélni, mert - mint ahogy említettem - a lényeg a részletekben van.
Köszönöm szépen a figyelmet.
