DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. “Benned, ha szólalsz, Erdély lelke szólal - / Lelke a voltnak, az időtelennek - / Hangodat hallva: kürtöt hallok olykor, / Mely nekem is még életről izenget.”
“Néznek a szent hegyek, / (sírva néznek vissza) / fejükön glória. / Ott állsz Te közöttük, / egyetlen Kós Károly! / Mint élő, nagy csoda.”
“Barázdált orcádról / az idő aláfoly, / mint az olvadó hó / a vén Maguráról.”
Kedves Képviselőtársaim! A felszólalásom apropóját valóban az adja, hogy 130 éve született Kós Károly, és ez az év Kós Károly éve. Ahogyan szoktuk mondani, sok polihisztor van ebben az országban, de az igazi polihisztor, a XX. század legnagyobb polihisztora bizonyára Kós Károly volt. Ha Kós Károlyról beszélünk, akkor semmi más nem juthat elsődlegesen az eszünkbe, mint a hűség: hűség a hazához, hűség az anyaföldhöz, hűség a szeretett Erdélyéhez.
Egy kiváló, fiatal mérnök - és a magyar építészet megújítója - kezdett csodát Magyarország zenitjén a századfordulón, és alkotta meg azokat az alkotásokat, amelyeket ma is csodálunk. Gondolok itt az állatkertre, a városmajori iskolára, a Wekerle-telep tisztviselőházaira, és természetesen gondolok a Székely Nemzeti Múzeumra is, amely pont száz évvel ezelőtt lett átadva, és gondolok Sztánára, a Budapest és Sepsiszentgyörgy közötti, mértani pontosságú helyre, az akkori történelmi Magyarország majdnem közepére, Sztánára, ahol felépítette Kós Károly a Varjúvárat, amely ma is emblematikus figurája a magyar építészetnek.
Tehát az a fiatal építész, aki a zeniten volt, akit katedra várt itt, a trianoni békeszerződés után, ahogyan Makovecz mondta, az utolsó mozdonnyal visszament Sztánára, feladta az építészetet, feladta az egyetemi katedrát, és elkezdett valami egészen mást. Egyrészt, hogy a családja meg tudjon élni, másrészt Erdély mindenese lett: írt, faragott, könyveket alkotott, saját könyvet, biztos emlékeznek a képviselőtársaim, nekem megvan az “Atila királról” eredetiben, amit Sztánán nyomott, és mindent megtett annak érdekében, hogy ez a pici erdélyi magyarság megmaradjon. De természetesen Kós Károly, ahogy mondtam, polihisztor volt: pártalapító volt, a Szépművészeti igazgatója volt, református presbiter volt, és ha már Budapestet elhagyta, és a csonka Magyarországon nem építhetett, akkor épített Erdélyben mindent, de ha kellett, akkor sakkfigurát faragott, és mindent megtett annak érdekében, hogy megmaradjunk.
Azt hiszem, az ő évére méltán büszke Budapest, hiszen - és a felszólalásom másik apropóját ez adja - egy fantasztikus kiállítás volt a Fővárosi Levéltárban hónapokon keresztül, amely Kós Károly világát mutatta be egészen 1912-ig, amikor az építészet zenitjén volt. Ez a kiállítás most csütörtökön Sepsiszentgyörgyön kerül bemutatásra, a székek székhelyén, Sepsiben, ahol a Szent György-napok keretében fogja a főpolgármester-helyettes úr és az a fantasztikus ember, Anthony Gall megnyitni, aki írként és ausztrálként eljött ide Magyarországra, most tanszékvezető az Ybl Miklós Főiskolán, és aki a leghíresebb Kós Károly-monográfiát írta, amit az elmúlt évtizedekben írtak. Az ő személyét hadd kapcsoljam össze Kós Károllyal.
Azt mondtam, és azzal kezdtem, hogy fantasztikusan nagy magyar volt. Aki tudja, hogy az 1883-ban Temesváron született Kós Károlynak az édesanyja osztrák és francia, az apja pedig német volt, lám, milyen fantasztikus a mi történelmünk, hogy mekkora magyar lett Kós Károlyból. Hiszen 1977-ben, amikor 94 éves korában elhunyt, a Ceauşescu-rendszer elleni tüntetésként felvonult az egész Kalotaszeg, az ő kedvenc Kalotaszege, és felvonult az egész Kolozsvár, és amikor a rokonokat behívta a szekus, és megkérdezte, hogy ki rendezte a temetést, akkor az volt a válasz, hogy maga Kós Károly, a halott.
Kedves Képviselőtársaim! Mindannyian most, pünkösdkor zarándokoljunk el a házsongárdi temetőbe, és tegyünk egy szál virágot annak az embernek a sírjára, aki példát mutatott a hazaszeretetből, a hűségből és a művészetből mindannyiunk számára.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
