DR. TAPOLCZAI GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. TAPOLCZAI GERGELY
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2. §-hoz szeretnék hozzászólni a fogyatékossági támogatással kapcsolatban. Mindenki arról beszél, hogy hány forinttal emeljük, hány forinttal változik, de egy dolgot nem említett meg senki, és szerintem ezen lenne a hangsúly, hogy 2014 januárjától nyugdíjkövető lesz a fogyatékossági támogatás, a nyugdíjjal azonos mértékben fog emelkedni. Ez sokkal fontosabb módosítás, mint az, hogy most jelenleg hány forinttal emelkedik. Az általános vitában is elmondtam: magát a mértékét, ami most történik, ezt lehet vitatni. Sokkal jelentősebb viszont az, hogy januártól ez nyugdíjkövető lesz.
A Fogyatékosügyi Tanáccsal kapcsolatban pedig úgy gondolom, nagyon fontos, hogy legalább törvényi szinten szerepeljen benne az Országos Fogyatékosügyi Tanács, ezért adtam be a módosító javaslatomat, ennek megfelelően. Az Országos Fogyatékosügyi Tanács figyelemmel kíséri a fogyatékosügyi program végrehajtását. Ehhez kapcsolódik, amit a minisztérium már kiküldött a szervezeteknek, a kormányhatározati tervezet. Ebben világosan benne van, hogy mi a Fogyatékosügyi Tanácsnak a szerepe, feladata. Benne van az is, hogy a Fogyatékosügyi Tanács feladata lesz a mindenkori fogyatékosügyi programnak és az ahhoz kapcsolódó intézkedési tervnek a végrehajtása, illetve ennek felülvizsgálata, a beszámolási kötelezettség és meghallgatása, és megmarad a monitoringozó szerepe is.
Az az aggály, hogy kétévente, négyévente a parlament előtti felülvizsgálat, illetve beszámoló elmarad, kimarad, én ezt megértem, és nagyon köszönöm a felvetését. Magam is át fogom ezt gondolni, hogy tudok-e ebben esetleg segíteni.
Az akadálymentesítés kapcsán szeretném azt elmondani, hogy a módosító javaslatomban én is azt javasoltam, hogy magát az akadálymentesítés bármilyen ütemezését vegyük ki, maradjon egyértelmű az a mondat, hogy kötelező biztosítani a közszolgáltatások során az egyenlő esélyű hozzáférést. Nincs semmilyen határidő, mert akkor ez csak tologatással fog járni. Most ez azonnali, illetve folyamatos végrehajtást jelent, és ebben lesz fontos szerepe. Nagyon jól mutatja ezt a szemléletet az az intézkedés például, hogy 5,24 milliárd forint pályázati keretet írtak ki a kormányablakok akadálymentesítésére, amit erre lehet fordítani. A pályázatban már egyértelműen benne lesz a határidő, hogy meddig kell ezt végrehajtani.
A másik példa: 1,5 milliárd forintot fog a kormány fordítani az infokommunikációs akadálymentesítésre; vagy 540 millió forintot fog fordítani a jelnyelvitolmács-szolgáltatás fejlesztésére. Tehát ebben a kontextusban kell gondolkodni, hogy a törvényben meg kell valósítani, a kormány pedig intézkedik ennek a megvalósításáról.
Amit Pál Béla képviselőtársam említett az egyeztetésről, valóban volt három nagy csoport, valóban kidolgozták a javaslataikat, amelyek nem kerültek be a mostani módosításba. De én is utánanéztem és informálódtam, és azt az információt kaptam, hogy a minisztérium időben jelezte a szervezetek felé, hogy a mostani beadott módosítás csak a legsürgősebb intézkedéseket fogja tartalmazni.
(19.00)
Amit a munkacsoportok kidolgoztak, ahhoz idő kell, közigazgatási egyeztetés kell és a többi, amíg végigmegy a folyamat és lesz egy nagyobb körös módosítási eljárás is, és ehhez kérném szépen a türelmüket, hogy ezt várjuk meg.
A foglalkoztatás kapcsán azt hiszem, mindannyian egyetértünk. Nem az a baj, hogy a fogyatékos személyek dolgozni akarnak, nem az a baj, hogy a kormány minden fórumon próbálja a munkaadókat és a munkavállalókat is támogatni, hanem a munkaadók hozzáállásával van a legnagyobb probléma még mindig szerintem. A 2012. év után körülbelül 64 milliárd forint folyt be a rehabilitációs hozzájárulásokból. Ez nagyon jól mutatja, hogy a munkaadók inkább fizetnek rehabilitációs járulékot, mint hogy alkalmazzák a fogyatékossággal élő személyeket. Tehát itt tartunk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem