GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársam utolsó mondatával folytatom a gondolatot. Valójában arról beszélek, hogy a fogyatékossági támogatás havi összege hogyan és miképpen néz ki. Nem kell, hogy sorozatosan ismétlésekbe bocsátkozzak, csak a példa kedvéért említem, hogy az a mérték, amiről itt beszélünk, a 975 forintos, a másik esetben az 1200 forintos mértékű növekedés, azt mindenki tisztán és világosan látja, hogy mit is jelent a ma világában akkor, amikor mondjuk, az árak tekintetében olyan változások vannak, mint amit elszenvedtünk 2012-ben. Az infláció mértékére gondolok, ugye; önök is tudják, amikor közel 6 százalékos mértékű volt, akkor ez milyen megélhetési problémákat jelent, főleg ott, ahol a jövedelmek nem olyan magasak.
Ez az egyik kérdés, aminek megfontolását azért is fontosnak tartom, mert bár önök a kormányváltást megelőzően kiemelt fontosságúnak tekintették, azt mondták, hogy kiemelten kívánnak foglalkozni ennek a kérdéskörnek a kezelésével, látható módon három éven keresztül semmit nem csináltak a dolog kapcsán. Hiszen ha megnézzük például azt, hogy a különféle járandóságok hogyan is néznek ki, mihez illesztetten kerülnek megállapításra, akkor az öregségi nyugdíjminimum képezi az alapját annak, amihez képest megállapítják a különféle ellátási formákat. És hozzáteszem, hogy az öregségi nyugdíjminimum összege, önök is jól tudják, három év leforgása alatt nem túl sokat változott, ez a nullával egyenértékű. Tehát ilyen értelemben gyakorlatilag semmit nem csináltak e tekintetben három éven keresztül.
Majd most kegyesen, amit támogatok, 975 forintos többletjuttatásban részesítik az érintetteket. No, ez nem túl sok, főleg annak fényében, ha párhuzamosan ehhez illesztem például az egykulcsos személyi jövedelemadó rendszerét, ami, mondjuk, ott az 500 ezer, 1 millió forint, még magasabb jövedelmi szinteknél nem ezresben mérhető, nem is tízezresben mérhető, hanem százezres nagyságrendben mérhető többleteket jelentett; főleg ott és ahol azért olyanfajta szükség nem fogalmazódik meg, mint mondjuk azoknál az embereknél, akik 19 500 forintos vagy huszonháromezer-egynéhányszáz forintos nagyságrendű pénzekből élik az életüket.
Egy szó mint száz, azt akartam ezzel a gondolatsorral mondani, hogy a kiemelt foglalkozás: három évig nem törődök vele, majd 975 forinttal letudottnak érzem ebben a kérdéskörben a kormány részéről a teendőimet. Azt javaslom, hogy pontosan ennek okán fontolják meg kormánypárti képviselőtársaim, hogy a pozitív 975 forintos előrelépés mellett kapcsolódó módosító indítványokkal ennek mértékét emeljék meg. Ne az ellenzéki oldalról kelljen ezt megtenni, hanem a kormány szociális érzékenysége, ami szerintem nincs, merthogy nem ezt mutatja három éve, múlja felül azt, amit én most mondok, és látványosan, érezhető módon segítse ezeknek az embereknek az anyagi javakhoz való hozzáférési lehetőségét.
A másik dolog a vakok személyi járadékát érintő juttatás. Ez nagyjából, ahogyan képviselőtársam is említette, éves szinten olyan 30 milliárd forintos nagyságrendet képvisel. Itt mindenképpen szeretném az ajánlási tervezetben 4. szám alatt megjelenő módosító javaslatunkat erősíteni szóban is. Ez arról szól, hogy ne 2013 júniusától, hanem 2013 januárjától illesse meg az érintetteket ez a juttatás. Nem akarom újra elmondani azt, hogy miért, hiszen az ellátások nagyságrendje, mértéke ezen a területen nyilván sokkal inkább a kiszolgáltatottságot, mint a nagyobb mozgásteret jeleníti meg. És nem akarok pikírt példák sokaságával előhozakodni, de ha már stadionok voltak, ugye akkor, ha a debreceni stadionra 9 milliárd, ha jól emlékszem, jut egy adott időszakban, 0,5-1 milliárd forintos nagyságrendű többletkiadás, ami nem egy építmény életre hívásával kapcsolatos, hanem több tízezer ember élethelyzetével kapcsolatos megoldásokban ad segítséget, talán nem elenyésző, és nem lehet vagy nem szabad mellette olyan egyszerűen elmenni.
És hát az utolsó gondolatom gyakorlatilag ezen törvénymódosításhoz hozzáillesztetten az, hogy ugye tudják, világosan látják, hogy amit csináltak az elmúlt esztendőkben, nem más, mint az, hogy pont azon a területen, azokban az élethelyzetekben, ahol elég nehéz a mindennapokat megélni, ott szorítottak még inkább, ott vettek el az emberektől, akár jogosultságok újragombolásával, azoknak a megszorításával, gyakorlatilag egy alacsonyabb szintű ellátással való párosítás mellett, egyéb kiegészítő juttatások megvonásával párosítottan. Ezt a logikát nem azért, mert a kormányzásuk utolsó esztendeje következik, hanem azért, mert némi emberség alapján is érdemes megfontolni, arra kérem önöket, hogy írják felül, és pont ott adjanak segítséget, ahol erre a legnagyobb a szükség.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem