PÁL BÉLA

Teljes szövegű keresés

PÁL BÉLA
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ajánlás 4., 7. és 10. pontjához szeretnék hozzászólni.
Szeretném azt hangsúlyozni, hogy a Magyar Szocialista Párt az általános vita során is kellő hangsúllyal szólt arról, hogy ez egy olyan törvénytervezet, amelynek jó néhány pontját lehet és kell is támogatni, és a magunk részéről mi is támogatjuk, ezért erre a területre nem is adtunk be módosító indítványt. Ilyennek tartjuk a fogyatékos fogalmának kiszélesítését, amelyet ENSZ-egyezmény is előírt részünkre. Idetartozónak tartjuk a foglalkoztatással kapcsolatos könnyítést, módosítást, és idetartozónak tartjuk azt is, hogy az emelés után a nyugdíjak indexálásához hasonlóan emelkedik majd ezeknek az ellátásoknak az összege.
Éppen ezért hadd kezdjem azzal, hogy nem is értjük azt, hogy a kormány más pontokon miért nem közelít ahhoz az állásponthoz, amelyet a fogyatékosszervezetek képviselnek. Ehelyütt kell elmondjam, hogy tudom és látjuk, Tapolczai Gergely képviselő úr módosító indítványai ebbe az irányba mutatnak, amelyek természetesen támogathatóak is, de ha már alkotunk egy ilyen törvényt, amelynek jelentős pontjai jók, miért ne lehetne megfogadni azokat a javaslatokat, amelyeket a fogyatékosszervezetek mondanak?
E bevezető után hadd szóljak a 4., 7. és a 10. pontban megfogalmazott módosító indítványainkról.
A 4. pontban azt erősítettük meg, hogy egyetértünk azzal, hogy a fogyatékossági támogatás 975 forinttal, a súlyosabb esetekben 1200 forinttal, a vakok személyi járadéka pedig 800 forinttal emelkedik, és helyesnek is tartjuk, hiszen úgy, ahogy előttem szóló képviselőtársaim már elmondták, az elmúlt időszakban nagyon sok érdeksérelem érte a rokkantakat, a fogyatékosokat. Éppen ezért helyénvaló az, hogy a hozzátartozókkal együtt az életvitelükön, az életmódjukon ezzel a minimális összeggel segítsünk és segítsen a kormány, hiszen valóban így van, hogy már a Fidesz választási programjában is szerepelt az, hogy emelni fogják és kiemelten foglalkoznak a fogyatékosok támogatásával. Ez helyes.
Azt gondolom, hogy azzal sem követek el bűnt, ha újra elmondom - bár Hirt Ferenc képviselő úr a múltkor elmondta nekem, amikor arra hivatkoztam módosító indítványnál, hogy biztos vagyok abban, hogy ha Tapolczai Gergelyen vagy az államtitkár úron múlna a dolog, biztos, hogy nem stadionok építésére fordítana több mint 100 milliárdot, hanem erre a területre is többet fordítanának. Erre nem válasz az, hogy azt mondja Hirt Ferenc képviselő úr, hogy milyen jó lesz, hogy az akadálymentesített lelátóra el tud jutni, mert persze, hogy jó lesz, mi is örülünk neki, ma már minden új építményt akadálymentesítéssel építenek, de azért tegyék a szívükre a kezüket, kedves képviselőtársaim! Aki a fogyatékosügy iránt elkötelezettséget érez, azért ebben, ha nem is nagy, de kisebb átcsoportosításokat ő maga is igazságosnak tartana, hiszen ez a legkiszolgáltatottabb réteg, amelynek nagyobb figyelemre és támogatásra lenne szüksége. És ha nem is erősítik meg, én pontosan tudom, hogy ezt azért önök is így gondolják.
Egyetértünk tehát azzal, hogy 975 forinttal emelkedjen a fogyatékossági támogatás, hogy 1200 forinttal a súlyosabb esetekben, és azzal is, hogy 800 forinttal a vakok személyi járadéka, de amennyiben lehetőség van rá, azt javasoljuk, hogy ez január 1-jétől járjon.
(18.30)
Ez egyébként, hogy júniustól jár, egymilliárd forint pluszköltséget jelent számításaink szerint. Megérdemelné az érintett réteg azt, hogy ez január 1-től visszamenőleg járhasson.
A másik két terület, amire szintén módosító indítványt nyújtottunk be, már előzőleg képviselőtársaim is említették, és magam is szeretném megerősíteni, annak eltörlése, hogy az országos fogyatékosügyi program felülvizsgálata négyévente megtörténjen az Országgyűlés előtt, valamint az is, hogy a végrehajtásról szóló kétévenkénti beszámolási kötelezettséget eltörlik. Ezzel maguknak sem tesznek jót, mert ez egy lehetőség volt arra, hogy a tárcák beszámoljanak arról, hogy mit tettek a fogyatékosügy érdekében. Ezért tehát nagyon fontos lenne, ha ez benne maradna.
Az is fontos lenne, ha a Fogyatékosügyi Tanács és a tanács jogosítványai is benne maradnának a törvényben. Ezt mondom annál is inkább, mert módom volt áttanulmányozni az általános vita után azt a javaslatot, ami szerepel a minisztérium honlapján. Hadd mondjam azt, én biztos vagyok benne, hogy jó néhány pontját maguk a szervezetek is jónak, támogathatónak értékelik, mint ahogy magam is így gondolom, de azért azt el kell mondanom, hogy nagyon fontos, pontosan azért, mert nem rossz, mert jó, mert használni akar, ha ennek törvényi garanciáit is megteremtenék. Ugyanúgy, mint ahogy annak törvényi garanciáira is természetesen szükség van, hogy négyévente a programról, kétévente pedig a végrehajtásáról valamilyen jelentést kapjon az Országgyűlés. Ez sokkal erősebb kontrollt jelent, mint ha ezt az államigazgatás maga végzi, még az államigazgatás illetékes szakterülete számára is. Ezt tartottuk a legfontosabbnak, és bízunk abban, hogy a kormány ezt a részét átgondolja, mert akkor szerintünk ez a javaslat támogatható.
A 10. pontban pedig azokat az indítványokat fogalmaztuk meg, amelyek azzal vannak összhangban, amiket most elmondtam, ami visszaállítaná ilyen módon a Fogyatékosügyi Tanács jogosítványát, a programot, a kétévente történő felülvizsgálatot és természetesen azt a módosító javaslatot, ami arra vonatkozik, hogy január 1-jétől járjon a megemelt támogatás az érintetteknek.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket, és kérem, hogy gondolják át és támogassák ezeket a javaslatokat. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem