DR. SÓS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SÓS TAMÁS
DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő úr azt mondta, hogy jó úton járnak, hisz közösen egyeztettek ebben a kérdésben. Én ezt vitatnám. Ha a különböző megnyilatkozásokat figyeljük a sajtóban azzal kapcsolatban, ami kialakult a felsőoktatás kapcsán, akkor úgy gondolom, különböző elemzések is vitatják azt, amit képviselőtársam mond, vagy az a számadat, az a tendencia, hogy amióta önök kormányoznak, hogyan alakult a felsőoktatásban a beiskolázási arány. Hiszen az az alapvetés, hogy csökkenteni kell a felsőoktatásban tanulók számát, már ennek a kormányzati ciklusnak a kezdetétől megjelenik. Nem igaz az az állítás, amely azt mondja, hogy a demográfiai mutatókkal magyarázható, hanem a rossz politikai döntésekkel magyarázható.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
S ha megnézzük a következő időszakban a 20-24 éves korosztályt, azt látjuk, hogy a demográfiai aránynál körülbelül 2 százalékponttal lesz kevesebb a felsőfokú végzettségűek aránya a következő időszakban, ez pedig a rossz politikai döntések hatása. Tulajdonképpen felrúgják azokat az elveket, amelyekben a rendszerváltáskor valamennyi politikai erő megegyezett, és azt követően a különböző törvényi szabályozások ebbe az irányba mentek, hogy a legjobb befektetés a tanulás. Ez megfigyelhető volt a középfokon és a felsőoktatásban is. Ez fog most megtörni ezen intézkedések hatására. Jelentős mértékű pénzkivonás van, és jelentős mértékben sérül a felsőoktatás autonómiája is.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem