GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A kérését, illetve a megjegyzését tiszteletben tartom, tehát épp azt akarom mondani, hogy nem kívánom ezt a részét ragozni. Most még egy egyszerű gondolatsorral válaszolok Pósán képviselőtársamnak, utána remélem, hogy magáról a törvénytervezethez illesztett módosító javaslatokról is lehet beszélni.
Csak azt szeretném mondani, ahogyan az előbbi gondolatot befejeztem, ha nem képesek olyan gazdaságpolitikát csinálni, amely gazdaságpolitikának kézzelfoghatóan az az eredménye, hogy azok az emberek, akik munkavállalási hajlandósággal, szándékkal és képességgel bírnak, a magyar munkaerőpiacon el tudjanak helyezkedni, akkor annak nincs más következménye, mint az, ami bekövetkezett Magyarországon, mégpedig az, hogy elhagyják ezt az országot, és máshol keresik a boldogulásukat. Úgyhogy mielőtt akár a szabad munkaerő-piaci áramlás lehetőségéről, akár az európai normarendszerről vagy bármikről elkezdenénk értekezni, Pósán képviselőtársam, előtte azt javasolom, azon egy kis meditációt érdemes folytatni, hogy valójában az a gazdaságpolitika, amit önök folytatnak, eredményre vezet-e vagy nem, foglalkoztatási többletet hoz-e vagy nem.
Három számot ajánlok a figyelmébe. Például az egyik az, ami a pénzügyi-gazdasági világválság beköszönte előtti állapot, amikor ebben az országban 3 millió 924 ezer ember dolgozott. A kormányváltás utáni első mérhető negyed esztendő, tehát az, ami még fogható, 3 millió 825 ezer ember; a mostani elmúlt negyedéves, decemberi-februári statisztika 3 millió 817 ezer. Ugye, egymáshoz tudja illeszteni a számokat? Azt akarom mondani, hogy gazdaságpolitikát kell csinálni. Ha van gazdaságpolitika, ha van munkaerő-foglalkoztatási készség, képesség és hajlandóság a piacon (Jobbikos képviselők állva beszélgetnek.), akkor sokkal könnyebb ezekről a kérdésekről beszélni (Az elnök csenget.), és akkor - tiszteletben tartom, elnök úr - nem kívánok visszatérni ezekre a kérdésekre.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
(19.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem