DR. PAPCSÁK FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. PAPCSÁK FERENC
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy ésszerű módosító javaslatot terjesztünk a tisztelt Ház elé. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelynek célja a perbe történő beavatkozás általános szabályainak szigorítása, ezzel is elősegítendő az ésszerű időn belül történő lefolytatását a pereknek, és fokozottan biztosítani szeretnénk a peres felek érdekeinek védelmét.
A beavatkozás jogintézményének célja az azonos érdekű fél perben történő támogatása, pernyertességének elősegítése, ugyanakkor a beavatkozót nem saját jogon, hanem a támogatott fél jogán keresztül, ahhoz kapcsolódóan illetik meg az általa gyakorolható perbeli jogok és terhelik a kötelezettségek. Ezt támasztja alá az is, hogy a beavatkozót, a speciális önálló beavatkozás jogintézményének kivételével, a félhez képest többletjogosultságok nem illetik meg, és a cselekményei nem lehetnek ellentétesek az általa támogatott fél cselekményeivel.
A gyakorlati tapasztalatok sajnos ugyanakkor azt mutatják, azt mutatták, hogy a beavatkozás eddigi szabályozása a jogalkotó szándékával ellentétes joghatást váltott ki, mivel a jogintézményre vonatkozó eddigi rendelkezések alapvetően a rendeltetésellenes, visszaélésszerű joggyakorlatot vagy joggyakorlást segítették elő. Azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat biztosítja annak a lehetőségét, hogy az eljárás ésszerű időben történő befejezését és az alapvető érdekek védelmét szolgálja.
A javaslat növeli a jogbiztonságot a peres eljárások során azáltal, hogy a visszaélésre is lehetőséget adó szabályozást szigorítja. Ugyanakkor a beavatkozás elutasítása tekintetében fennálló jogorvoslati hiányok miatt a beavatkozó érdekei nem sérülnek, mert hiszen önállóan is perelhet, és így nyilvánvalóan az ő fennálló jogviszonyára a módosítás nem terjed ki. Ez lenne az egyik indítványunk.
A másik, amely speciális helyzetet rendez. A javaslatom szerint a fentiek mellett a munkáltató helytállási kötelessége körébe tartozó személyhez fűződő jogot sértő tevékenység és egyéb károkozás iránti perek tekintetében egyértelműsíti, hogy a perekben kik a felek, illetőleg a tanúkénti pozícióban álló bíró személyes adatainak védelmét szolgálja, illetőleg azt, hogy a bírók hogyan és miképpen hallgathatóak meg a bíróságok előtt.
Tisztelettel kérem a tisztelt parlament plénumát, képviselőtársaimat, hogy tárgyaljuk meg az általam tett előterjesztést, utána pedig támogassák szavazataikkal.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem