DR. PAPCSÁK FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. PAPCSÁK FERENC
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, csak nagyon röviden szeretném megválaszolni. Leggyakrabban nyilvánvalóan a felszólalók, ahogyan itt bebizonyosodott, formai kritikákat fogalmaztak meg az előterjesztéssel összefüggésben, sőt odáig mentek, hogy egy országgyűlési képviselő jogát elvitatták vagy kétségbe vonták, hogy törvénymódosító javaslatot terjesszen elő. Azt gondolom, minden országgyűlési képviselő szíve joga, hogy a jogszabályokat rendezettebbé és jobb állapotúvá tegye, így van ez a jogász végzettségű képviselővel is, aki nyilván általános érvénnyel jogi tárgyú jogszabályokat figyel és vizsgál.
Csak válaszolni szeretnék, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség parlamenti frakciója meglehetősen jelentős számú szakértőt tud igénybe venni ahhoz, hogy a képviselői indítványokat elő tudja terjeszteni. Egyébként a képviselő úrnak válaszolva: az OBH elnök asszonyával szoktam egyeztetni, ebben a kérdésben nem egyeztettem, de egyébként szoktam egyeztetni a jogi tárgyú jogszabályokat. Semmiféle sürgősség nem mutatkozik meg ebben a kérdésben, teljesen normál menetrendben tárgyaljuk, sem kivételes eljárást, semmit nem vettünk igénybe, semmiféle hátsó szándék nincs, és visszautasítom azt, ha valaki azt feltételezi, hogy magánérdekből történik ez. Nagyon nagy számú azoknak a pereknek a száma, sőt olyan pereket ismerünk, főleg a banki hitelkárosultak ügyei és így tovább, ahol akár különös érdek mutatkozik meg annak érdekében, hogy a perek elhúzódjanak. Itt a beavatkozás jogi eszközének az igénybevételével szeretnénk vagy szerettem volna ezzel a jogszabállyal még ésszerűbbé, még gyorsabbá vagy racionalizáltabbá tenni a pereket, illetőleg az ott tárgyaltakat. Azt szeretném, ha a tisztelt parlament a módosítással a beterjesztett javaslatomat majd támogatná.
Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem