HORVÁTH LÁSZLÓ
HORVÁTH LÁSZLÓ
HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszönöm önöknek a figyelmet. Tudják, a szavaknak megvan a maguk története és a maguk útja is. Ennek a bizonyos szónak, amiről igazából szól ez a törvényjavaslat, 17 évig kellett várni, hogy idekerüljön a parlament elé. Ez az egy szó úgy hangzik, hogy “lóval”, és minden egyéb dolog ebből következik.
1996 óta, az erdőtörvény elfogadása óta lehet feltenni a kérdést ebben a hazában, hogy akkor most a ló jármű-e Magyarországon, vagy pedig valami több annál. Ebben az országban ezt a kérdést nemcsak hogy fel lehet tenni, hanem fel is kell tenni, hiszen azt hiszem, ez a szó számunkra nem egy közlekedési eszköz, legfőképpen nem egy jármű, hanem a kultúránknak egy nagyon mély és szerves részére utal. Nemcsak azért, mert ezt a hazát is lóháton szereztük meg, lóval, hanem azért, mert a kultúránknak nagyon sok eleme kötődik hozzá, és nem azért lovas nemzet a magyar a mai napig, merthogy itt mindenki lovagolna. Sajnos kevesebben lovagolnak, mint amennyinek lehetne vagy kellene, hanem azért, mert az eredetmondáink, a Fehérlófia, a népmeséink, az aranyszőrű és táltos paripáink, amelyek győzelemre viszik a hőst, a helyneveink, a szólásmondásaink és még megannyi más dolog, mind-mind a lóhoz kötődik.
(22.10)
Ebben az országban nem járja az, hogy a ló egyenértékű és egy kategóriába kerül a cross motorral vagy a quaddal. 1996-től tehetjük fel ezt a kérdést, és az élet meg is válaszolta ezt a kérdést azzal, hogy az ésszerűtlen, és az életszerűtlen törvényt fölülírta. Ugyanakkor 17 év óta nem volt olyan helyzet, hogy a parlament elé kerülhetett volna ez a kérdés, nem volt olyan helyzet akkor sem, amikor 2009-ben az erdőtörvény újabb tárgyalására került sor. Akkor a hatalom nem tudta ezt az egy szót ideengedni a plenáris ülés elé. Természetesen itt nem arról van szó, hogy a népünkhöz oly szorosan kötődő jelképállat valójában járművé változott volna, bár megjegyzem, a szocialisták idején volt egy felsőházi konferencia, amelynek az volt a címe, hogy “A vidékfejlesztés motorja a ló”, itt egy kicsit kilógott a lóláb. Tehát nem arról van szó, hogy járművé változott volna, sokkal inkább arról, hogy van egy nehezen indokolható, ésszerűtlen és életszerűtlen szabályozás a mai erdőtörvényben, amely bizonyos kérdésekben, hogy úgy mondjam, átesett a ló túloldalára, de azt is lehetne mondani, hogy az élethez képest fordítva ül a lovon.
A természetvédelmi mozgás szempontjából ez a törvény a mai napig azonos előírásokat fogalmaz meg a lóra és a járművekre. De nézzük meg, hogy mióta van ez így, és mik voltak az előzmények. Az 1871. évi erdőtörvény, az erdőre vonatkozó szabályozás nem tartalmaz semmilyen korlátozásokat a lóval közlekedő emberre. Ez nem is lett volna életszerű, dédapáink, ükapáink korában ez a kérdés fel sem merülhetett. Megjegyzem, a mai napig fel sem merülhet sem Erdélyben, sem Székelyföldön, sem a Kárpátalján, és hogyha arról beszélgetünk külhoni testvéreinkkel, hogy nálunk bizony az erdőtörvényt ilyen vonatkozásban módosítani kellene, akkor nem értik, hogy miről beszélünk, mi az, hogy nincs, meg nem lehet közlekedni, meg kijelölt útvonal kell. Ez abban a világban, amely világból ma is sok-sok hagyományt merítünk, nem feltehető kérdés. De ugyanígy nem volt ez a kérdés feltehető 1935-ben, amikor hatályba lépett az akkori erdőtörvény, amelynek az előkészítése 20 évig tartott.
Sőt, a következő szabályozás éve 1961, és ebből a szempontból a mainál kedvezőbb állapotot fogalmazott meg, pedig 1961 azért a XX. századi magyar történelem egyik legsötétebb éve. Ebben az évben volt a legkegyetlenebb a magántulajdon elleni támadás, és ekkor kényszerítik be a magyar gazdákat a tsz-ekbe. Ekkor hangzik el egy szocialista vezető szájából az az elhíresült mondat, idézem: “Én kényszerítettem be a magyar parasztot a tsz-be azzal, hogy elvettem tőle a lovat.” Ha nem is ez volt a kényszerítés egyetlen eszköze, de könnyű azt belátni, hogy a ló hiánya sok mindent lehetetlenné tett a közlekedésben, a szállításban, a földművelésben, a hagyományőrzésben. Százezer számra kerültek abban az időben vágóhídra a lovak, és az számított jó tsz-elnöknek meg vezetőnek, aki jól teljesítette a vágási tervet. A ma már nemzeti kinccsé nyilvánított hagyományos lófajtáink veszélyeztetett helyzetbe kerültek ebben az időben.
Ez az időszak, nyugodtan kimondhatjuk, visszafordíthatatlan károkat okozott a magyar lótenyésztésnek is, mégis azt kell mondani, hogy az 1961-ben kiadott erdőhasználati utasítás rendelkezéseinek a mai szabályozással szemben már-már örülni tudnánk. Ez ugyanis rendelkezik arról, hogy az erdőn való károkozás nélkül az áthaladás általában szabad, külön engedélyhez nem kötött, az erdőterületek használatának korlátozását a szükséges és indokolt mértékben engedi csak meg. A korlátozások terjedelmét az erdészeti hatóság köteles volt táblával jelölni, és a motoros használatot szigorúbb szabályokhoz kötik. Gondoljunk bele, 1961-ben a motoros közlekedés szabályait szigorúbb feltételekhez köti. Hol voltunk akkor még a maihoz képest a motorizációban! Azt lehet mondani, hogy még ezekben az időkben is szabadabban mozog a lovas ember a természetben munkavégzési, sport- és szabadidős tevékenysége részeként.
Mostanáig e mozgásból eredő számottevő károkozásról mind a mai napig a bírói gyakorlat nem tud, és következik 1996, amikor ma sem tudjuk, hogy miért, hiszen az egykori törvény- vagy jogszabály-előkészítők sem tudnak arról nyilatkozni, hogy miért került be egy olyan korlátozó rendelkezés az akkori erdőtörvénybe, amely azt mondja ki, hogy a ló az jármű, lóval az erdőben csak a kijelölt útvonalon lehet bemenni és közlekedni, csak az a helyzet, hogy ilyen útvonal meg nincs, jószerével mind a mai napig nincs, 17 év sem volt erre elég. Sőt, a szocialista kormányok közül az utolsó még egy kis ajándékként 2010 áprilisában be is árazta az útvonal-kijelölést, kilométerenként 3 ezer forintot kóstál egy ilyen útvonal megjelölése. Ez, ha belegondolnak, egy 20 kilométeres táv oda-vissza, olyan 120 ezer forintért már meg is van az útvonal, amelyen lehet közlekedni.
A törvényalkotás folyamatában ebben az időben a lovas szakmai szervezetekkel nem egyeztettek, tehát semmiféle társadalmi egyeztetés 1996-ban nem történt, sőt mondom, a közreműködők sem tudnak arról, hogy mi volt az indoka ennek a szabályozásnak. Az a szabályozás egyébként mind a mai napig betarthatatlan. Ezt a szabályozást ebben a vonatkozásban 17 éve nem tartja be senki, és nem is tud róla egyébként. Ha ma is megkérdezünk szabadidő-lovasokat vagy sportlovasokat, hogy tudnak-e erről a szabályozásról, és tudják-e azt, hogy akár egy évtizede vagy másfél évtizede nap mint nap törvényt sértenek, akkor bizony az arcokon az elég erős meglepődés okozta játékot láthatjuk. Indokolatlan egyébként a szabályozás, indokolatlan a lovastól és a lótól félteni az erdőt, mert a ló okszerű használata mellett, higgyék el nekem, nem környezetkárosító, nem az, és egyébként körülbelül 2 ezer ló közlekedik az erdőben, és körülbelül 200 ezer nagyvad mozog az erdőben. Ez a különbség; a vadakat nem szeretném korlátozni, de mégiscsak az a különbség, hogy az egyik irányítottan, a másik pedig szabadon mozog az erdőben.
A lónak, ha van károsanyag-kibocsátása, az bizony hasznos, és a ló nem zavarja a vadállományt. Mindenféle ellenkező híreszteléssel szemben ezt csak azért mondom, mert a bizottsági viták során is elhangzott az, hogy bizony a ló megriaszthatja a vadállományt. Ezzel kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy a vadászatban létezik az az eljárás, amit úgy hívnak, hogy barkácsolás, ami azon a felismerésen alapul, hogy a lovat a vad közel engedi magához. A lovast egy más minőségnek tekinti, és a barkácsolás arról szólt, hogy fogattal vagy lovas kocsival közelíteni meg a vadat, kihasználni azt, hogy a vad nem megy ettől el vagy nem olyan mértékben, kellő pillanatban pedig a vadász leugrik a kocsiról, kihasználja azt, hogy a vad a lóra figyel meg a szekérre, és ő becserkeli a vadat.
(22.20)
Ilyen szempontból tehát a ló megjelenése semmiféle veszélyt nem jelent sem a környezetére, sem a vadgazdálkodásra. Amit szeretnék elmondani, és ez nagyon hangsúlyozott dolog, hogy 17 éve nem tudunk semmilyen olyan jelentős balesetről, amit a lovas mozgása okozott volna az erdőben. Nem lőttek le lovast, a lovas nem taposott le senkit, sem turistát, sem kerékpárost, és ha az erdőkben előfordulnak balesetek, azok nem a lóról szoktak szólni; vagy közlekedési balesetek vagy egyébként sajnálatos vadászbalesetek.
Ahogy már említettem, a ’96-os törvény gyakorlatát folytatja a jelenleg hatályos 2009. évi törvény, amelynek megváltoztatásakor azt kérjük, hogy a lovas minimális és indokolt mértékű korlátozással mozoghasson az erdőben. A korlátozást pedig az erdészeti hatóságnak jeleznie kell, és ahol ez nincs, ott károkozás nélkül szabad az áthaladás. Az ilyen tartalmú szabályozás, úgy gondoljuk, indokolt, és a jelenlegi szabályozás pedig ésszerűtlen. Ésszerűtlen, egy alapvető szabadságkérdést korlátoz egyébként, mert az, hogy az erdőben ki mozoghat, mikor mozoghat, úgy gondolom, szabadságkérdés. Most az erdőtörvényről beszélünk, szeretném jelezni, hogy nem beszélünk egyéb terephasználati kérdésekről, nem beszélünk magántulajdonban lévő erdőkről, de majd valamikor arról is beszélni kell, én úgy gondolom, mert nemcsak az állami erdőkben van földút, amit valaki használhat valamilyen mértékben, hanem máshol is, de ez már egy másik kérdés.
Ez a jelenlegi szabályozás egyébként gazdasági károkat is okoz, és lehetetlenné teszi többek között a kormány által már elfogadott és a parlamenti bizottságok által is támogatott Kincsem nemzeti lovas program végrehajtását. És hát méltatlan a magyar történelmi múlthoz, méltatlan nagyon sok lovazó emberhez, aki hagyományt ápol, aki szabadidőlovas, aki távlovas vagy aki sportszerűen lovagol, mert neki is kell terephasználatot biztosítani. Nem szól ez a javaslat… - és nagyon kérem önöket, hogy ne a szembeállítás legyen az érvelés alapja, mert senki sem áll szemben a másikkal, ahogy jeleztem, nem volt lovasbaleset, nem ütköztek össze a lovasok a vadászokkal, sem a gombászokkal, sem a gyalogosokkal. Tehát ne fogalmazódjék meg egy olyan félelem, ami egyébként a bizottsági vitákban néha-néha elhangzott, hogy itt valami új, veszélyes jelenségnek nyitnánk kaput. Nem lesz több lovas az erdőben, mint eddig volt, csak nem fog mindegyik jogszabályt sérteni, ha ez a szabályozás megvalósul, amit önöknek javaslunk.
Fölvetődött az is, bár szeretném jelezni, hogy egyedül az MSZP-képviselők voltak azok, akik tartózkodtak a bizottsági vitában, mindenki más támogatta ezt a képviselői indítványt. De egy-két dolgot még az elején szeretnék tisztázni. Ami kívülről vagy első ránézésre tetsző és indokolt is lehet, azonban az élet ezek fölött is eljárt, a nemzetközi gyakorlat pedig eléggé mérvadó ebben a dologban; az egyik kérdés az, hogy útvonalakra kényszerítsük-e a lovasokat. De akkor mondhatnánk azt is, hogy persze, ugye, a logika abból indul ki, hogy a turista megy a piros vagy a kék jelzésen, a kerékpáros menjen a kerékpáros jelzésen, a lovas meg a lovas jelzésen, és akkor mindegyik jármód valahogy elkülönül egymástól, és persze így majd veszélyt sem okoznak egymásra nézvést. Viszont, ha csak a kerékpárosokat - és most direkt nem a lovasokról beszélek - is egy ilyen útvonalra kényszerítjük, és azt mondjuk, hogy te csak ott mehetsz, egyéb földutakon nem mehetsz, akkor okozzuk a legnagyobb környezeti terhelést, és a dolog akkor veszíti el a varázsát. Márpedig a varázsnak meg kell maradni, mert azt szeretnénk, ha minél több honfitársunk menne ki az erdőbe bármilyen célból, ami a rekreációt jelenti, és az erdőnek - meggyőződésünk szerint - elsősorban nem gazdasági, hanem szociális és jóléti funkciója van. Ha a lovasokat egy ilyen útvonalra kényszerítenénk, akkor valóban jelentős környezeti terhelést okozhatnánk egy ilyen szűk sávon, és megjegyzem azt is, hogy ha egy erdőgazdaság vagy egy nemzeti park kijelölne egy ilyen útvonalat, akkor bizony azt fenn is kellene tartani. Azt meg nagyon jól sejthetjük, hogy ez nem történne meg, és óvnék attól mindenkit, hogy egy olyan szabályozást hozzunk ennek kapcsán, amely szintén nem betartható.
A másik, ami fölmerült még - és nem akarok visszaélni az önök türelmével, de azért ezt hadd mondjam el -, hogy látszólag biztonsági szempont szerint megfogalmazódott az, hogy elsősorban a lovasok biztonsága érdekében - és talán a vadászok kényelme érdekében - alkonyattól pirkadatig ne lehessen lóval az erdőben közlekedni, merthogy - pont Gőgös képviselő úr mondta a bizottságban -, hogy a lovas sokszor hasonlít a szarvasra. Ez szerintem nem olyan egyértelmű, de ha hasonlít is, attól még nem kell rálőni, és azt hiszem, hogy egy ilyen időbeli korlátozás nem lenne jó apropó, rossz precedens lenne, mert ez egyfajta kijárási tilalomhoz hasonlítana, és úgy gondolom, a láthatóság biztosításával a vadászati időszakban is el lehet kerülni a veszélyt. Még egyszer mondom, lovas még vadászbalesetnek nem volt, hála istennek, az áldozata. Ez sokkal inkább járható, semmint egyfajta kijárási tilalom bevezetése.
Úgy gondolom, maradtak még kérdések, amelyekre persze itt, az általános vita során, illetve majd a részletes vitában is lehet reagálni, én kérem önöktől, hogy olyan nyitott szívvel és elmével fogadják ezt az egyszavas módosítást, amilyen szellemben mi ezt idehoztuk.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
