DR. APÁTI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ez a vita, illetőleg az indítvány elérte az én ingerküszöbömet is már igen régóta. Gondolkoztam rajta, hogy van-e értelme gombot nyomni, mert önökkel vitatkozni olyan, mintha lóval imádkozna az ember - tisztelet a kivételnek -, ugyanis általában a hallgatag emberre emlékeztetnek mindannyian, nem foglalkoznak az ellenzékkel, gyakorlatilag - tisztelet a kivételnek - pöfeteggomba módjára pöffeszkednek, azt gondolják, hogy ez az út soha nem fog véget érni.
Egy régi kínai bölcsességet szeretnék - vagy akár dakota mondást, teljesen mindegy, honnan közelítjük meg - a figyelmükbe ajánlani: a leghosszabb út is véget ér egyszer. Előbb-utóbb véget fog érni az önök kormányzása is, ha tetszik, ha nem. A tény nem lehet vitás, legfeljebb az időpontja kérdéses. Azt a kérdést tegyék már fel maguknak, hogy mennyiben különbek önök azoktól, akik ellen elvileg oly nagy hévvel, lendülettel a szólamok szintjén harcoltak. Mennyivel különbek önök attól a valóban súlyos terheket hordozó baloldaltól, akiket 2010-ben kétharmados többséggel legyőztek, rengeteg magyar embert megtévesztve, megvezetve? Gondolják önök, ha a magyar választópolgárok csak a töredékét tudták volna annak, hogy önök mit fognak a 2010-et követő három évben elkövetni, akár csak a feles többséget megkapták volna? Nem szégyellik magukat?!
Teljes joggal mondják azt a Portik-Laborc-botrány kirobbanása kapcsán, hogy maffiabaloldal. Teljesen megalapozott a kijelentés; akinek nem inge, nem veszi magára, persze. És önöket ez a működés nem egy bűnszervezetszerű működésre emlékezteti? Kérem szépen, ez a polip behálózza az országot. Vannak vörös, meg vannak narancssárga csápjai a polipnak. Ez nem egy maffiaszerű működés? Sőt, az önök hároméves kormányzása, politikai, törvényhozási, jogalkotási ámokfutása igazán megalapozza azt a kijelentést, hogy tulajdonképpen az elmúlt 23 évben - ebben most már egyre vastagabban benne vannak önök is - a legerősebb maffiává a törvényt tették. Most pedig szintén törvényhozási módszerekkel megpróbálják eltüntetni a nyomokat, megpróbálják megakadályozni, hogy az igazság kiderüljön. De nyugodjanak meg, előbb vagy utóbb ennek is a végére fogunk járni.
Mellesleg, ha meg annyira (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) féltenék a közpénzeket, akkor jobb lenne, ha támogatták volna a Jobbik off-shore botránnyal (Az elnök ismét csenget.) kapcsolatos javaslatait.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem