DR. APÁTI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azért néhány kérdésre még nem válaszolt. Ha valóban ennyire szűziesen tiszták az önök szándékai, és hogy itt valamifajta zsigeri ellenzéki rosszindulatról lehet beszélni, illetőleg valamifajta erőltetett belemagyarázásról, akkor legyen szíves arra is válaszolni nekünk, hogy miért pont ilyen gyanús időbeli egybeesés keretében nyújtották ezt be, miért pont ebben az időszakban, miért pont azon az ominózus napon, illetőleg mi indokolta a kivételes sürgősségi tárgyalást, a kivételes sürgősségi eljárási rendet. Akkor próbálja meg e téren is megvilágosítani az elménket, ismeretekkel gazdagítani minket, mert ezek olyan hihetetlen gyanús dolgok, amelyeket nem lehet a véletlen rovására írni. Hát ha lennének véletlenek, a kocsim homokkal is menne. Ilyen véletlenek egész egyszerűen nem léteznek, pláne nem, ismerve az önök tevékenységét. Ezért tegyék már a szívükre a kezüket: önök szerint a trafikpályázatok kapcsán minden rendben volt? Önök szerint a földpályázatok kapcsán minden rendben volt vagy rendben van? Önök szerint az önök polgármesterei közreműködésével lebonyolított közbeszerzési eljárások nem ugyanolyan korrupciógyanúsak, mint voltak a balliberális oldal uralkodásának időszakában lebonyolított közbeszerzési eljárások? Önök szerint a Közgép tájékán minden rendben van? Hát ne nézzenek már minket ennyire madárnak! Azért legalább azzal tiszteljenek meg minket, hogy képben vagyunk, épelméjűek vagyunk, és megértjük a körülöttünk zajló eseményeket, megértjük a körülöttünk lévő világot. Ne csodálkozzanak azon, hogy gyanakvóak vagyunk, ne csodálkozzanak azon, hogy nem bízunk önökben, ne csodálkozzanak azon, hogy hátsó szándékot sejtünk! Akkor legyen szíves már megmondani, államtitkár úr, hogy mi indokolta, mi támasztotta alá a benyújtás időpontját és a kivételes sürgősségben való tárgyalást, mert erről eddig mélyen hallgatott. Nyugtasson meg minket!
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem