DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! Jórészt jogászok vesznek részt ebben a vitában, tényleg csak arra hivatkozom, hogy jogászként vegyük kezünkbe a jogszabály szövegét, olvassuk el, értelmezzük, hogy ez mit jelent. Például amire most Bárándy képviselő úr hivatkozott: a közérdekből nyilvános személyes adatok a célhoz kötött adatkezelés elvének tiszteletben tartásával terjeszthetőek, és mondja Bárándy képviselő úr, hogy ez valami, a trafikpályázattal összefüggő inszinuáció. Olvassa már el az előtte lévő mondatot is: “Közérdekből nyilvános adat a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörében eljáró személy neve, feladatköre, munkaköre, vezetői megbízása, a közfeladat ellátásával összefüggő egyéb személyes adata, valamint azok a személyes adatai, amelyeknek a megismerhetőségét törvény előírja.” Hol van ebben a trafikpályázattal kapcsolatos elbírálás, meg nem tudom, micsoda?
Azt kérem önöktől, hogy beszéljünk már arról a törvényjavaslatról, ami ide van terjesztve. Nagyon jó blöff volt, ma valóban a sajtó ettől hangos, hogy ez a törvényjavaslat a trafikpályázatokkal összefüggésben született. Nagyon jó blöff, de ülünk itt néhányan jogászok, akik még tudunk olvasni, ismerjük a törvények megfogalmazását, szövegét; olvassák el azt, amit idéztem, hogy miféle megszorító rendelkezéseket tartalmaz a szabály. Azt tartalmazza, hogy a “nyilvánosságra hozatal azonban nem eredményezheti az olyan adatokhoz, így különösen a védett ismerethez, tehát a szellemi tulajdonjog által védett ismerethez való hozzáférést, amelyek megismerése az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, feltéve, hogy ez nem akadályozza meg a közérdekből nyilvános adat megismerésének a lehetőségét”. Szó sincs olyan korlátozásról, ami kizárná a közérdekből nyilvános adat megismerését. Kérem, tényleg, olvassák el! Ha nekem nem hisznek, akkor legalább annak a törvényjavaslat-szövegnek higgyenek, ami előttünk fekszik!
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(22.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem