DR. SZAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS IMRE
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a tájékoztatást, elnök úr. Én azt kaptam, hogy a bizottság nevében mondjam el a bizottsági döntést, de ahogy elnök úr mondta, ez a rendes felszólalás keretében is megtörténhet. Tehát, hogyha megengedi a tisztelt Országgyűlés, akkor elmondanám, hogy az alkotmányügyi bizottság tárgyalta a mai napon az előterjesztést, és többségi szavazással mind az általános vitára alkalmasságot, mind pedig a tárgysorozatba-vételt támogatta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy államtitkár úr is elmondta, hosszú múltja van annak, hogy az 1990 utáni magyar demokráciában a különböző adatoknak a nyilvánosságra hozatala és közadatoknak a megismerése milyen szabályok, milyen folyamatok mentén zajlódhatott le - nem a legszebb magyarsággal mondtam, elnézést, a késői időpontnak talán betudható. Az is biztos, hogy az üvegzsebprogramokban van az az igény az állampolgárok részéről és a különböző szervezetek részéről, hogy közadatokat és olyan információkat megtudhassanak, amelyek akár az adófizetői állapotukkal, akár pedig más állampolgári jogokkal összefüggésben felmerülnek. Voltak olyan részek, amelyek nem voltak teljesen tiszták, leszabályozottak, az új Ptk., Btk., egyéb módosítása során pedig nyilvánvalóan ezt egy más struktúrában, más jogi logika mentén kellett szabályozni.
Én azt gondolom, hogy ez a benyújtott törvényjavaslat bizonyos módon kezeli ezeket a jogos igényeket, lehetőséget ad arra, hogy szabályozott keretek között az állampolgárok, illetőleg a különböző állampolgári közösségek megismerhessenek olyan adatokat, amelyek a törvényalkotó parlament jóvoltából hozzáférhetővé válnak. Én azt gondolom, hogy a szabályozás nem késett el, de mindenképp már aktuális volt. Az előttünk fekvő törvényjavaslat pedig megpróbál az elmúlt időszakban felmerült kérdésekre választ adni. Nyilván a vita során ennek a kibontása és értékelése megtörténik itt a tisztelt Házban. Abban is biztos vagyok, hogy a vita során a törvényjavaslat csiszolódik, az esetleges módosító indítványokkal pedig akár még a fel nem fedett hibái vagy olyan részei, amelyek nem teljesen egyértelműek, még javíthatók is.
Én azt javaslom az Országgyűlésnek, hogy ezt tárgyalja meg, és a törvényjavaslat elfogadását is, hiszen ezzel egyfajta átláthatóság lesz ezeken a jogterületeken, és a parlament ennek a kötelezettségének is eleget tesz ezen törvényjavaslat elfogadásával.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem