DR. VAS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. VAS IMRE
DR. VAS IMRE (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tehát a közérdekből nyilvános adatoknál a törvényjavaslat célhoz kötött adatkezelés elvének a követelményét változatlanul be kell tartani. Az információs önrendelkezésről szóló törvény a kimondott célhoz kötött adatkezelés elvét már a nyilvánosságra hozott személyes adatok későbbi felhasználása során is maradéktalanul érvényesíteni kívánja.
A másik, amiért módosítani szükséges az információs önrendelkezésről szóló törvényt, hogy vannak olyan visszaélésszerű adatigénylések, amelyek nagy mennyiségű adatot igényelnek, általánosságban kérnek mindenféle adatot, aminek a teljesítése az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályozza, így azt nem tudja teljesíteni. Tehát vannak olyan adatkérések, amikor egy-egy szerv működését próbálják az adatkéréssel lehetetlenné tenni, és ezután még arra hivatkoznak, hogy az adott szerv nem teljesíti az egyébként rárótt közfeladatokat.
Ezeket a célokat tűztük ki a törvényjavaslat elé, ezeket szeretnénk megvalósítani. Kérem képviselőtársaimat, hogy szavazatukkal támogassák a törvényjavaslat elfogadását. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem