ELNÖK (Lezsák Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációkat most felfüggesztem, és kérem a főtitkár urat, hogy a kieső időt majd pótoljuk, ugyanis a napirend (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) elfogadása során technikai hiba miatt az Országgyűlés nem szavazott egy határidőben előterjesztett napirendi módosításra irányuló indítványról, amelyet a frakciók a házbizottság ülésén is kézhez kaptak. Ebben a Fidesz-frakció azt kezdeményezte, hogy az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról szóló T/10905. sorszámú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a mai ülésnapon, részletes vitára bocsátására és részletes vitájára, illetve a benyújtott módosító indítványok hiányában a határozathozatalra a keddi ülésnapon kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Az előterjesztés általános vitájára ma a részletes viták után második napirendi pontként kerül sor; ha módosító javaslat nem érkezik, holnap délelőtt a javaslat elfogadásáról dönt az Országgyűlés. Benyújtott módosító javaslat esetén a részletes vitára bocsátásról holnap délelőtt döntünk, a részletes vitájára pedig holnap, a T/10895. sorszámú törvényjavaslat részletes vitája után kerül sor.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem