DR. APÁTI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Örömmel fogadtuk és támogattuk a kormányzat rezsicsökkentési elképzeléseit (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.), ugyanakkor nem vagyunk elégedettek az eddig elért eredményekkel, hiszen ebből sokkal többet is ki lehetett volna hozni.
Egyrészt továbbra is fenntartjuk azt a kijelentésünket, hogy legalább 30 százalékos rezsicsökkentés kellene ahhoz, hogy a lakosság valóban egy komoly tehercsökkentést érzékeljen, ráadásul a közszolgáltatók ekkor is tisztességes profitot tennének zsebre, legfeljebb tudomásul kellene venniük, hogy az eddigi rablógazdálkodásnak és népnyúzásnak vége.
Nem tekinthető teljes körűnek a megoldás azért sem, mert az alapvető élelmiszerek áfatartalmát továbbra sem csökkentették le 27-ről 5 százalékra, holott az állami bevételkiesés mérsékelhető lenne a termékkör feltétlenül szükséges szinten történő meghatározásával, a források pedig rendelkezésre állnának a felesleges kormányzati, csak tavaly 90 milliárdos nagyságrendű költekezések befejezésével, a multik, a bankok, a spekulációs jellegű jövedelmek megadóztatásával, a fokozott hatósági ellenőrzésekkel pedig el lehetne érni azt, hogy az áfacsökkentés áldásos hatása ne a kereskedőknél, hanem a fogyasztóknál csapódjon le.
(14.10)
Meg kell jegyeznünk azt is, hogy nem mérnek egyenlő mércével a fűtőanyagrezsi-csökkentés terén sem, hiszen elfeledkeznek arról a nagyon fontos tényről, hogy Magyarországon több százezer lakóingatlant fával fűtenek. Nagyon örülünk annak és támogatjuk, hogy a távhő és a földgáz fogyasztói árát 10 százalékkal csökkentik, de azt sem szabad elfelejteni, hogy Magyarországon több százezer olyan család van, amely mindig is fával fűtött, vagy az egyre növekvő földgázárak miatt egy ideje visszaállt a fafűtésre. A helyzetet súlyosbítja, hogy a magyar lakásállomány döntő többsége elavult, az épületek nem üzemeltethetőek gazdaságosan, és a magyar átlagjövedelmek nem teszik lehetővé sem a felújítást, sem pedig az egyéb irányú korszerűsítéseket.
Éppen ezért fordulhat elő, hogy egy kis lakóterületű és korszerűtlen technológiával épült ház fűtése sokkal több tűzifát igényel, mint egy lényegesen nagyobb alapterületű, korszerű technológiával megépített épület fűtése. Itt is az áfatartalom, a tűzifa áfatartalmának 27-ről 5 százalékra csökkentése jelenthetne megoldást. Erre vonatkozólag a Jobbik Magyarországért Mozgalom már tavaly decemberben indítványt nyújtott be, amelyet bizonyos uniós előírásokra, illetőleg szociális faprogramra való hivatkozással lesöpörtek az asztalról. Egyrészt siralmasnak tartjuk, hogy még ezek szerint Brüsszel diktál olyan egyszerű kérdésben, mint a tűzifa áfatartalmának esetleges csökkentése, a szociális faprogramról pedig az emberek 99 százaléka soha életében nem hallott, és oda, ahová esetleg nagy nehezen ez a program eljut, ott egy átlagcsalád egy egész fűtési szezonra mindössze 5-10 mázsa tűzifát kap, ami természetesen semmire sem elég.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem, hogy hajlandóak-e végre egyenlő mércével mérni a rezsicsökkentés terén, hajlandóak-e igazságos, arányos, teljes körű rezsicsökkentést végrehajtani, illetőleg hajlandóak-e az alapvető élelmiszerek és a tűzifa áfatartalmának jelentős csökkentésére. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem