DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt háborgó Képviselőtársaim! Egyszerűen felháborító az a cinizmus, amilyen érzéketlenséggel (Moraj a kormánypártok soraiban.) állnak önök másfél millió ember mélyszegénységével szemben. 600 ezer lakásban nem tudtak fűteni rendesen, ezután jöttek elő az úgynevezett rezsicsökkentéssel, 1,4 millió lakásban van számlaelmaradás, háromszor annyi, mint amennyi korábban volt. A családok harmada nem engedheti meg magának, hogy hetente hús kerüljön az asztalra.
Államtitkár úr, ön sok mindenről beszélt, csak arról nem, hogy 2011 dereka óta tényszerűen csökken a gazdaság teljesítménye, arról nem beszélt, hogy tavaly 6 százalék volt az infláció, megemelkedtek az árak, és ott maradnak, arról, hogy 178. az ország az ENSZ-tagországok között a növekedési skálán, és hogy csökken a fogyasztás. Arra nem válaszolt, hogy mitől fognak beindulni a gazdaság motorjai. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Szégyelld magad!)
Nem fogadom el a választ. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem