DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Az előbbiek kiegészítésére: Magyarország a következő uniós ciklusban, 2014 és 2020 között a közlekedési operatív program forrásainak 60, az európai összekapcsolási eszköz pénzeszközeinek pedig közel 90 százalékát vasútfenntartásra, -korszerűsítésre, fejlesztésre akarja fordítani.
Engedje meg, képviselő úr, hogy a maradék 30 másodpercemet arra használjam ki, hogy elmondjam önöknek, hogy most szombaton volt a Győr-Veszprém vonalon a Cuha-vasút hagyományőrző indítása. Ott voltam, a gőzvontatású mozdony lassabban járt, nem tudott egyből megbirkózni a Bakonnyal - sok száz család kisgyerekekkel türelmesen ott várták a vasutat, és egy általános nagy, családi, azt kell mondanom, hogy örömujjongás közepette fogadták az ott átpöfögő vasutat. Nagyon ritkán találkozik az ember itt a sok hivatalos szólás között az őszinte örömmel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ez a vasút erre lehetőséget adott.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem