DR. TARNAI RICHÁRD

Teljes szövegű keresés

DR. TARNAI RICHÁRD
DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nehéz helyzetben lehetett egy pápai gyerek, hogyha a 2000-es évek végén azt szerette volna elérni, hogy Csornára elutazzon vonattal. Azért volt nehéz helyzetben ez az illető, hiszen egy másik pápai gyerek, aki akkor, időközben miniszterelnökké avanzsált, megszüntette azt a vonalat, amivel eljuthatott volna Csornára. De ez a pápai gyerek nemcsak ezt a vonalat szüntette meg, amihez képviselőtársa most tapsol, hanem megszüntette a Környe, Kazincbarcika, Békés, Kecskemét, Kiskörös, Kalocsa és sorolhatnánk tovább azt a sok-sok vonalat, ahol naponta sok-sok ember utazott a munkába és onnan vissza. Ekkor 2007-et írtunk, és ekkor 14 vonalon 478 kilométert szüntetett meg az akkori szocialista kormányzat.
Aztán 2008-ban ezt a lendületet folytatták, és újabb nagyívű tervek kerültek elő, hogy hogy és milyen módon, hol szüntessék meg a vasúti vonalakat. Azonban a megvalósítás 2009-ig váratott magára. 2009-ben újabb 24 vonalon, 800 kilométer vasúti vonalon szüntették meg a személyszállítást: Komárom, Komló, Pécs, Karcag, és sorolhatnánk tovább azokat a településeket (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.), ahol bizonyos vonalak vonatkozásában - kiabáló Vadai képviselőtársamnak mondom, bizonyos vonalak vonatkozásában - megszűnt a vasúti közlekedés. Ekkor már egy másik vörös pólós miniszterelnök, Bajnai Gordon irányította ezt a munkát. És arra való hivatkozással tették meg, hogy micsoda nagy spórolásokat sikerül elérni.
(15.50)
A spórolás a teljes veszteség 1, azaz egy százalékát érte el. Aztán jött a kormányváltás. 2010-ben az akkori kormányzat, a Fidesz-KDNP-kormányzat egyik első intézkedése volt ezeken vonalakon a személyszállítás újraindítása, és csak mostanáig 375 kilométeren már ez meg is történt.
Kérdezem az államtitkár urat, milyen tervei vannak a kormányzatnak a vasúti személyszállítás helyreállítására. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem