KOSZORÚS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOSZORÚS LÁSZLÓ
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Örömmel veszem, hogy a kormány elkötelezett a hosszú távon is kiszámítható államháztartási egyensúly megteremtése mellett, így hát véleményem szerint az elmúlt tíz év tapasztalata pont azt mutatta meg, hogy a felelőtlen költségvetési politika hosszú évekre alááshatja az országunk növekedésének lehetőségeit, ami aztán a magyar családok százezreire súlyos teherként nehezedik majd.
Ugyanakkor az is látható, hogy a fegyelmezett költségvetési politika nemzetközi tekintetben is növeli a bizalmat a magyar gazdasági folyamatokkal szemben. Így ezért válaszát köszönettel elfogadom.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem