DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban mindannyiunkat megdöbbentenek ezek a különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekmények, és nyilvánvalóan mindenki azért igyekszik dolgozni, hogy ezeknek az elkövetői minél hamarabb az igazságos, méltányos és arányos büntetésüket megkapják. Ugyanakkor arra találták ki pontosan az előzetes letartóztatás intézményét, hogy addig az ideig, amíg nincs meg ez a jogerős ítélet, addig a szabadság elvonható legyen. Korábban teljesen egységes határidő volt ezzel kapcsolatban, most már differenciált, különböző bűncselekménytípusoknál más és más ennek a maximuma, nyilván minél súlyosabb bűncselekményről van szó, annál inkább magas ez. A legmagasabb korlát négy évig tart, kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények esetén. Ilyen például az emberölés minősített esetei.
És itt maguk a határidők is szigorítottak. Tehát ez már a mostani kormány alatt elfogadott büntető-eljárásjogi módosítás volt, hogy a tárgyalást három hónapon belül ki kell tűzni, ha megérkeznek az iratok a bíróságra, az elnapolt tárgyalást pedig három hónapon belül folytatni kell, és ekkor lehet ismétlés nélkül megtenni, nyilván akkor is, ha a tanács összetételében nem történt változás. Tehát a jogszabályi részt igyekeztünk ilyen szempontból megalapozni.
Nyilvánvalóan szükség van a bíróságoknak ehhez pénzre is. Egymilliárd forintot adtunk az elmúlt esztendőben a bíróságoknak arra, hogy a nagy ügyeket kifuttatva tudják gyorsítani az ítélkezést. Két bíróságot szeretnénk még építeni, hogy az ügyek jobban el legyenek osztva. Az ügyáthelyezés pontosan azt a célt szolgálja, hogy ha az egyik bírónak van negyven ügye, a másiknak száznegyven, ez a leterheltség kiegyenlítődjön, ezek az ítéletek hamarabb megszülessenek, és ne kerüljön senki házi őrizetbe, ami azért nem szabadláb, olyan szempontból, hogy az illető nem közlekedhet teljesen szabadon, és nem tud elrejtőzni, elbújni vagy megszökni a büntetőeljárás elől. De természetesen, hogy ebben tisztán lássunk, ezért Navracsis miniszter úr Handó Tünde elnök asszonyhoz levelet intézett, hogy hány ilyen régi ügy van, és mi a terv ezeknek a minél gyorsabb befejezésére.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem