DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nemcsak a közvélemény van felháborodva, hanem mindannyian szerintem itt a teremben, amikor ilyet tapasztalunk.
Ön is nagyon jól tudja, hogyha azt kérdezi, hogy a kormány mit tesz akkor, amikor négy éve folyik egy büntetőeljárás a bíróságokon, nyilván ebben a szakaszban a kormánynak már nincsen lehetősége egy konkrét ügybe beavatkozni, sőt korábbi szakaszban sincs lehetősége beavatkozni, mi a jogszabályokat tudjuk megváltoztatni. Ezért nem három év, hanem négy év után szűnik meg ilyesfajta kiemelt súlyú ügyeknél az előzetes letartóztatás lehetősége.
Ezért fogadtunk el új büntető törvénykönyvet is, amelyik nagyon sok bűncselekményt, erőszakos bűncselekményeket is szigorúabban büntet; ezért vezettük be a három csapás törvényt. Erre van lehetőségünk, hogyha valaki háromszor erőszakos és élet elleni bűncselekményt követ el, akkor tényleg életfogytiglani büntetést vagy a legszigorúbb büntetést kapjon, ami az adott esetben kiszabható. Mi ezeket tettük a három csapással és a büntető törvénykönyv szigorításával. A többi teljes mértékben a bíróságok kompetenciája, abba mi beleszólni nem tudunk.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem