DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kétségtelen, az elmúlt időszak egyik legnagyobb öröksége az a nagyon kiterjedt devizahitelezés, ami ebben az országban lejátszódott. Ennek mértéke egyébként 2010-ben 5600 milliárd forintnyi volt, ennyi volt a forintban értelmezett devizahitel-tartozása a lakosságnak. És csak zárójelben teszem hozzá, hogy a kormány első lépése volt még 2010 nyarán, hogy ezt a lehetőséget megszüntette. És hozzátenném zárójelben, hogy például Lengyelországban 2006-ban szüntették meg a devizahitelezés lehetőségét, Romániában egy évvel később. Ez a lehetőség az akkori kormány előtt is nyitva állt, mégsem élt vele, hagyta inkább ennek a problémának a tovább mélyülését.
Tisztelt Képviselő Úr! Az eddig megtett célzott lépések - ön is említett már jó néhányat belőle - az eredményét érdemes megismételni, hiszen 320 ezer hiteladóson segített a kormány és a parlament a meghozott intézkedésekkel. Ennek az értéke egyébként, ami most a hitelösszeget jelenti: az 5600 milliárd forintból mintegy 2500 milliárd forintnyi az, amit vagy például a végtörlesztés során visszafizettek, vagy pedig az árfolyamgátnál vagy a forintosításnál kedvezőbb helyzetbe kerültek.
(14.50)
Tehát mintegy 45 százaléknyi - most az összes devizaadósságról beszélek - tehercsökkenést figyelhetünk meg ebben a körben.
Tisztelt Képviselő Úr! Ön említette a legfontosabb lépéseket, a végtörlesztést - amelyben 170 ezer hiteladós vett részt - és az árfolyamrögzítést, amelyben 140 ezer hiteladós vesz részt. Ehhez hadd tegyem hozzá, hogy amikor az élet úgy hozza és amikor látható, hogy a gyakorlatban további változtatásra van szükség, akkor ezeket a változtatásokat a kormány megteszi. Kétszer történt változtatás az árfolyamgát rendszerében, mindig könnyítettük a feltételeket és szélesítettük azok körét, akik ezt igénybe vehetik, és két alkalommal történt változtatás már a Nemzeti Eszközkezelő jogosultsági feltételeinél is. És hozzáteszem, ha az élet úgy hozza és további problémák merülnek fel, akkor a kormány megteszi azokat a lépéseket, amelyekkel az eszközkezelő vagy az árfolyamgát még inkább felhasználóbaráttá válik vagy a jogosultak köre még inkább bővíthető.
Az Országgyűlés a múlt héten fogadta el az eszközkezelő jogosultsági feltételeinek bővítését. Ennek értelmében többen csatlakozhatnak, akiknek 2012. január 1-jén még nem állt fenn fél éven túli tartozása. A házastársi vagy élettársi kapcsolat mellett már a hozzátartozói viszony is megalapozza a hiteladós jogosultságát; ez is egy bővítése a jogosultsági körnek. Bővül a jogosultak köre a megváltozott munkaképességű ellátásban részesülőkkel is. A felajánlható ingatlan forgalmi értéke megnövekedett Budapesten és a megyei jogú városokban 15 millió forintról 20 millió forintra, az egyéb településeken pedig 10 millió forintról 15 millió forintra. A visszavásárlási jog időtartama is növekszik 2 esztendőről 5 évre.
Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy minden olyan lépés és javaslat fontos, amelyik a jogosultsági kört ebben az esetben bővíteni tudja. Az eszközkezelő azzal számol, hogy 2014-ig 25 ezer lakásnál tud belépni és tud kedvezményes lakhatást biztosítani. 2012 végén ez a szám 3 ezernél mozgott. Tehát amikor bővül az igényjogosultság köre, ennek a lehetőségével tudunk élni, a fedezet megvan hozzá a költségvetésben.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem