DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány a nagyvállalatokkal való viszonyában határozottan képviseli a nemzeti érdekeket. Nemcsak piacot, megfelelő működési feltételeket és szakképzett magyar munkaerőt nyújt a vállalatok részére, hanem elvárja, hogy ezek a társaságok nagyobb mértékben vegyenek részt a közterhek viselésében, és a profitszerzési cél mellett növeljék társadalmi felelősségvállalásukat, segítsék a nemzeti célok elérését.
A jelenlegi kormány szoftvergazdálkodásának és a nyílt formátumokkal kapcsolatos tevékenységének eredményeként több tízmilliárd forint megtakarítást ért el, amely az oktatási intézmények licencellátását szolgáló tisztaszoftver-programot is érinti. A Microsoft-licencdíjakra költött közpénzek mértékét a 2010-es 1,8 milliárd forintról 2012-re 733 millió forintra szorítottuk vissza. A programot kibővítettük a nyílt forráskódú szoftverekkel. Saját házunk táján is megtettük az első lépéseket a nyílt formátumok elterjesztése érdekében, elsősorban az irodai szoftverek használata területén.
Arra kérem képviselő urat, hogy amennyiben tudomást szerez olyan konkrét esetről, ahol hivatali visszaélés történt, éljen a rendelkezésére álló jogi eszközökkel. Bízom abban, hogy az elmondottak, különösen a költségcsökkentés részletei önt is meggyőzik arról, hogy véget vethetünk a korábbi ellenőrizetlen közpénzköltésnek, és ehhez a jövőben is tartani fogjuk magunkat.
Köszönöm a figyelmét, köszönöm a türelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem