NÉMETH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A trafikos cunamikérdések után most más vizekre evezünk, mégpedig tudniillik, hogy 2010 és 2012 között önök több ízben, rengeteg fórumon nyilatkoztak arról, hogy véget vetnek a közigazgatásban és egyéb fontos szektorokban a 100 milliárd forintos forráskódú licencvásárlásoknak, illetve -bérléseknek. Több szakpolitikusuk hitet tett a nyílt forráskódú, hazai szakemberek által fejlesztett szoftverek mellett, amit egy korábbi írásbeli kérdésemre is megerősített az ön minisztériuma. 2011 júniusában a Fejlesztési Minisztérium egyértelmű jelet adott arra, hogy nem folytatja tovább a milliárdokba kerülő Microsoft-licencek bérlését, sőt az oktatás területén is szakít az amerikai multival.
Az ígéretek és a lépések nagy reményeket keltettek a hazai szakmai vállalkozásokban, érdeklődőkben és a nyílt forráskódú szoftverek védelmezőiben is. Többen végre az ország informatikai függetlenségéről kezdtek beszélni, és végre tényleg az látszott, hogy a kormány a magyar embereket támogatja, mert végre feltűnt a remény, hogy hazai vállalkozások is lehetnek fővállalkozók Magyarországon, és nem csak kizárólag az amerikai multinacionális cég. Egy ilyen lépés valóban jól hangzott, hiszen tényleg növelhette volna a kormányzat és ezáltal az ország mozgásterét, a magyar fejlesztők támogatása pedig a belső piacra is pozitív hatást gyakorolt volna.
A feltétes mód viszont indokolt, hiszen mára tisztán látszik, hogy ez mindössze propaganda volt, hiszen a jól hangzó szavak mögött semmilyen valós tevékenységet nem láthatunk mára, hiszen önök 2012 végén stratégiai együttműködést kötöttek a Microsofttal, miután Orbán Viktor miniszterelnök úr személyesen találkozott a Microsoft elnökhelyettesével. Különösen érdekes akkor ez a kérdés, amikor március hónapban arról cikkezett az amerikai Wall Street Journal, hogy a Microsoft lokális leányvállalatai megvesztegettek több olasz és kínai hivatalnokot, sőt a vádak és a nyomozás szerint a szomszédos Romániában a távközlési minisztérium tisztségviselőinél vizsgálódnak, hogy valóban elfogadtak-e kenőpénzt annak érdekében, hogy a Microsoftnak kedvező szerződések vagy megállapodások születhessenek.
Tisztelt Államtitkár Úr! Miért egy amerikai óriáscéggel kötöttek stratégiai együttműködést, miért nem inkább a magyar vállalkozókat hozták előnyös helyzetbe? Mi volt az oka annak, hogy a korábbi ígéreteik ellenére mégsem támogatják a nyílt szabványokat, ezáltal a hazai szakembereket?
Várom érdemi válaszát, államtitkár úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem