SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A dohánytermék-kiskereskedelem nyerteseivel összefüggésbe hozott politikai kapcsolatrendszerek feltárása alapján mára már nyilvánvaló, hogy az eredeti törvényjavaslat benyújtói között miért is találjuk Lázár János és Rogán Antal nevét. Nagy közfelháborodást váltott ki, hogy önök fideszes barátoknak, rokonoknak, csatlósoknak juttatták ezt a lehetőséget. Lázár János a törvényjavaslat záróvitájában a dohánykereskedelem piacát 500 milliárd forintra becsülte, a következőket mondta, idézem: “Miért lenne rossz az, hogyha lenne hétezer magyar elárusítóhely, amely hétezer magyar kisvállalkozásnak vagy családnak ad megélhetést? Miért nem támogatható cél az, hogy az Országgyűlés versenyszerűen felosztja ezeket a koncessziós jogokat?”
Szó sincs itt hétezer magyar család megélhetéséről, de annál inkább szó van dohánybárókról és dohányklánokról, akik között találunk olyanokat, akik 9 körzetben 19 kereskedelmi egység koncessziós jogát tarthatják egy családon belül. Ezeknek a fideszes klánoknak akar most Lázár János legalább 10 százalékos, illetve a mai hírek szerint Orbán Viktor legalább 12 százalékos haszonkulcs mellett értékesítési jogot biztosítani. Szó sincs versenyszerű felosztásról sem. A Lázár János által felemlegetett versenyeztetésről annyit, hogy a pályázatot bonyolító Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. felügyelő bizottsági tagjával, Lengyel Antallal egy címen lakó Lengyelné Hörömpöli Erika egymaga öt koncessziót nyert el. Vagy említhetném, hogy egyes hírek szerint bizonyos körzetekben a helyi fideszes vezetők határozták meg, hogy ki nyerhet.
Kérdezem tehát államtitkár urat: nem érzi-e úgy, hogy a tömeges termőföld-visszaélések és a fideszes off-shore mutyik után a dohánykoncesszió eredménye már túlmegy a társadalom tűréshatárán? Nem gondolja, hogy a visszaélésgyanús eljárással kapcsolatosan haladéktalanul vizsgálatot kellene elrendelniük?
Várom megtisztelő válaszát ebben a mindenki számára nagyon-nagyon fontos kérdésben. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem