DR. SZÉL BERNADETT

Teljes szövegű keresés

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP mindig érdeklődéssel hallgatja, amikor a Fidesz és az MSZP arról beszélget, hogy melyik felelős a jelen helyzetért. Mi általában úgy látjuk, hogy mindkét párt, hiszen mindkettőjüknek volt lehetősége bizonyítani az elmúlt 23 évben, ezt nem tették meg.
Viszont most egy olyan törvényt tárgyalunk, amely jelentős mértékben tudná a helyzetet javítani, mi is úgy látjuk, és jelen esetben arról sem szabad elfeledkezni, mielőtt nagyon átpolitizálnánk ezt az egész helyzetet, hogy a színesfém ára nagyon nagy mértékben függ a világpiaci áraktól is. Tehát ha 2008-ról beszélünk, akkor ott volt egy világgazdasági válság, aminek jelentős hatása volt arra, hogy a színesfémek ára csökkent, utána pedig emelkedett. Tehát ha politikáról beszélünk, akkor azért az alapvető gazdasági törvényeket ne hagyjuk figyelmen kívül.
A másik az, amit mondani szeretnék - de ahhoz az írásban előre jelzett felszólalásomban majd ki fogok erre térni bővebben -, hogy itt egy olyan kérdésről van szó, amit Magyarország a maga hatáskörében kell hogy kezeljen. Tehetünk nagyon erős, nagyon határozott erőfeszítéseket annak érdekében, hogy javuljon a helyzet, de nem tudunk anélkül előrejutni, hogy valamilyen szintű uniós harmonizálást, uniós szintű egyeztetéseket ne folytatnánk a témában. Ez úgy biztosan nem fog működni, hogy Magyarországon meghozzuk a szabályokat, de teljesen figyelmen kívül hagyjuk azt a gazdasági térséget, amelyben a színesfém-kereskedelem tulajdonképpen zajlik.
Visszatérve, a kettőpercest azért tartottam fontosnak elmondani, hogy ne menjünk bele egy olyan utcába, amelyben önök egymást felelőssé teszik olyan dolgokért, amelyeknek most a javításán kellene együtt dolgoznunk, ne azzal menjen az idő, hogy éppen ki hozott rosszabb törvényeket. Beszéljünk arról, hogy hogyan lehet ezt az emberéleteket követelő, tragikus állapotot itt ebben az országban megszüntetni! (Taps a függetlenek soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem