NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN
NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a hozzászólásokat, köszönöm a javaslatokat. A vége felé kezdeném. Amikor az MSZP-s képviselőtársunk azt mondta, hogy valakinek viselni kell az emelkedés költségeit, szó szerint azt mondta, hogy ez vagy a költségvetés vagy a fogyasztó kell hogy legyen. Ez a különbség kettőnk álláspontja között. Óriási különbség! Azt gondolom, hogy ezt így nem mondhatjuk ki, hiszen ezen a piacon nemcsak a magyar állam költségvetése szerepel, amely, tudjuk nagyon jól, mennyire behatárolt, éppen csak az ellenünk folytatott eljárást kell figyelni, amit az Európai Unió folytat, és nemcsak a fogyasztók vannak ezen a piacon, hanem van egy jóval erősebb szegmens is, a szolgáltatók. Most fordul elő először, hogy a szolgáltatók viselik a költséget. Mégpedig nem az emelkedésből adódó költséget - és stagnáló fogyasztói ár van -, hanem a fogyasztók részére juttatott 10 százalékos rezsicsökkentés költségét viselik a szolgáltatók. Tehát ez egy alapvető filozófiai különbség, azt gondolom.
Másrészt, megmondom őszintén, nekem ebben a törvényjavaslatban az olajszőkítés meg nem fordult volna a fejemben. Nagy valószínűséggel én nem értek ehhez, de idehozni az olajszőkítés példáját, nem teljesen értem. Ez a törvényjavaslat arra alkalmatlan, hogy a Btk.-s cselekedetet megakadályozzon. Nem is arra született. Ez a törvényjavaslat arról szól, hogy a PB-gázszolgáltatás területén a vezetékes, a tartályos és a 11,5 kilogrammos, egyébként egyedül háztartásinak meghatározott gázpalackok tekintetében a 10 százalékos csökkenés mindenkit egyformán érintsen ugyanúgy, mint a már meghatározott gáz-, villany- és távhőárcsökkentés. Mindenkit, egyformán, egyedülállót, családost, időst, fiatalt, és még sorolhatnánk; tehát mindenkit, akit ön felsorolt, egyformán érint ez a csökkentés.
Az inflációval nem vagdalkoznék, illetve nem hivatkoznék arra, hogy az infláció elviszi a reálkeresetek és a nyugdíjak reálértékét, mert pont a rezsicsökkentésnek köszönhetően februárban már egy nagyarányú inflációs esés következett be, márciusban ez megduplázódott. Tehát a várt 4,6 százalékos infláció a mostani várakozások szerint - és ez nem a kormány meghatározása, hanem a bankoké, a piacé - 1,9 százalékosra várható, és egyébként elképzelhető olyan hónap is, ahol deflációba fordulhat át. Tehát nem az egész évet tekintve, de ha a rezsicsökkentés még tovább folytatódik, márpedig van egy rossz hírem azoknak, akik ezt nem szeretnék támogatni, hogy folytatódni fog és a következő fűtési szezonban is, akkor nemhogy inflációval kell számolni az adott hónapokban, hanem deflációval, és akár 1 százalék körülire vagy az alá viheti le az éves inflációs várakozást. Ez pedig a reálbérek emelkedését jelenti. Ráadásul, ha több pénz marad a fogyasztóknál, a családoknál, akkor több szabadon elkölthető pénzük van, amivel egyébként ők rendelkeznek, és ugyanez a nyugdíjak reálértékét is emeli.
(18.40)
Én olyat sem mondanék, hogy ha a szolgáltatóknak igazolniuk kell a Fogyasztóvédelmi Hatóság felé - amelyet egyébként azért hoztunk létre, a nevében benne van, hogy a fogyasztók érdekeit képviselje -, hogy végrehajtották a 10 százalékos rezsicsökkentést, illetve azok felé, akikkel szerződéses viszonyban állnak, a fogyasztók felé is igazolniuk kell, akkor az hihetetlen nagy többletmunkát jelent.
Nem is jelent ez nagy többletmunkát, ilyen badarságokat lehet mondani, de ezt, azt gondolom, nem tudjuk elhinni, és a Fogyasztóvédelmi Hatóság megfelelően jutalmazza is azokat, akik ezt többletmunkaként értelmezik.
Még egy dolgot, egy félreértést szeretnék eloszlatni. Az autógáz-forgalmazók és a PB-gázforgalmazók - Kepli Lajos képviselőtársamnak mondom -, nem kell mindig felülni a Népszavának meg a Népszabadságnak (Kepli Lajos felmutat egy lapot.) - nekik sem (Derültség a Jobbik soraiban.) -, tehát ezek nem fedik egymást, legalábbis nagyon kis mértékben fedik egymást ezek a forgalmazók, tehát nem tudnak ebben az ügyben kompenzálni, és egyébként pedig ezen a szinten a kereslet fogja meghatározni az árat véleményem szerint. Tehát ne értékeljük túl ezt a törvényjavaslatot, ami a földgázellátásról szóló törvényt szeretné módosítani, még egyszer mondom, azzal a céllal, hogy a PB-gázszolgáltatás területén is, a háztartási szolgáltatás területén is érvényesüljön a 10 százalékos rezsicsökkentés. Ez ezt a célt fogja szolgálni, ha ezt megszavazzuk, akkor június (sic!) 1-jétől az a sok tízezer család egyébként, amelyik PB-gázt használ arra, hogy fűtsön vagy az ételét elkészítse nap mint nap, sokkal jobban fog járni, mert 10 százalékkal kevesebbet kell fizetniük ezért a szolgáltatásért is.
Köszönöm szépen. Még egyszer azt szeretném kérni, hogy támogassák az előttünk fekvő törvényjavaslatot. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem