LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindnyájan emlékszünk a törvény kezdetére, amikor is az egyik igen tisztelt miniszterelnök-helyettes úr valóságos törvényhozási remekműnek nevezte azt, amit a parlament elfogadott vagy amit beterjesztettek. A magam részéről nagyon szívesen nézem meg a remekműveket többször is, múzeumban, üveg alatt, vitrinben, de nem a parlamentben újra és újra visszahozva, méghozzá úgy, hogy az alapvető sebeket nem gyógyítjuk meg.
Annak idején azt hittük - már aki azt hitte, az idézett miniszterelnök-helyettes úr biztosan -, hogy sziklába van vésve ez a bizonyos rossz eljárás. Idézhetném Parti Nagy Lajost is, akkor úgy tűnt az előterjesztőknek, hogy ehhez képest a kőszikla lufra és madártej. Kiderült, hogy maga a törvény lufra és madártej, pláne ha tudnám, hogy mi az a lufra, de nyilván valami puha és laza dolog, nem ez a baj, hogy ezt a törvényhozási remekművet újra és újra kénytelenek vagyunk itt a parlamentben viszontlátni; a baj az, hogy a viszontlátás egyes stációi nem oldják meg a valódi bajt. Végeznek kisebb kozmetikázást, és örülünk is, hogy ezeket elvégzik, de a baj és a probléma marad. Nem gyógyszert adtak önök most sem a törvény alapbetegségére, hanem pótszert, ráadásul olyan pótszert, ami még az eredetinél is veszélyesebb mellékhatásokkal járhat a beiktatott jogbizonytalanságot teremtő új elemek miatt.
Azt hiszem, ezek után nem meglepő, hogy a törvényt nem tudjuk támogatni. Hadd vegyem előre, hogy milyen fő okok miatt nem tudjuk támogatni, csak összefoglalva azt, amit Nyakó István képviselőtársam mondott. Nem tudjuk támogatni, mert szemen köpi az Alkotmánybíróságot, és szemen köpi mögötte az alkotmányosság szellemét, hiszen épp azon nem segít, amit az Alkotmánybíróság elsősorban kifogásolt, azt az eljárást alkalmazza, ami önöknél, úgy látszik, divat: amiről úgy tűnik, hogy nem alkotmányos, azt gyorsan írjuk be az alkotmányba és az alaptörvénybe. Ha átléptük a KRESZ sebességhatárát, módosítsuk a KRESZ szabályait.
De nem tudjuk elfogadni azért sem, mert továbbra is politikusok döntési kompetenciájában hagyja a bevett egyházak minősítését, a vallási közösségek kettéosztását. Politikusok politikai döntést hoznak, ez bebizonyosodott a Nyakó István által idézett példákból is. Ismerjük ezt a gyakorlatot a magyar történelemből, cuius regio, eius religio, akié a hatalom, azé a hit, azé a vallás. Csakhogy ezt a tételt, azt hittük, hogy a magyar történelem már túlhaladta. Nem! Cuius regio, akié a parlamenti többség, az dönt a vallási közösségek sorsa fölött (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), gyakorlatilag pallosjogot nyer a közösségek anyagi kondícióit és működési kondícióit illetően.
Nem tudjuk elfogadni a törvényt, mert újabb jogbizonytalanságot teremt, hiszen nem mér egyenlő mércével. A törvény elfogadása esetén lesznek olyan egyházak, amelyek még az előző törvény értelmében váltak egyházzá, ne is nyúljunk hozzájuk, az Alkotmánybíróság sem mondta ezt, örüljünk, hogy valakiket önök békén hagytak, de ez nem változtat azon a jogbizonytalanságon, hogy vannak köztük olyanok, akik az új törvény követelményeinek már nem felelnének meg. Hogy lesz ez? Nem félnek önök, hogy ha még az Alkotmánybíróság mer bármihez hozzányúlni, akkor ez problémát fog jelenteni?
Nem, nem félnek, ez itt a fordított trafiktörvény esete. A trafiktörvénynél menet közben a csókosok kedvéért kedvezőbbé változtatták a feltételeket, itt fordítva: menet közben nehezebbé változtatták a feltételeket, de akik már - még egyszer mondom: szerencsére - bejutottak a célba, azoknak nem ugyanezeket a követelményeket, például létszámkövetelményeket kell teljesíteni.
De jogbizonytalanságot teremt az is, és ezért sem támogatjuk a törvényt, Nyakó István ezt is mondta, mert semmiféle módon nincs elintézve azoknak a vallási közösségeknek a dolga, azé a 17-é többek között, amelyeket az Alkotmánybíróság visszahelyezett jogaiba. Az Alkotmánybíróság szerint ők most egyházak. Egy éve, több mint egy éve, tavaly február óta nem élvezhetik az egyházi státussal járó erkölcsi és anyagi jussokat, hogy így mondjam. A törvényben egy fél szó, egy árva névelő, egy toldalék nincs arról, hogy velük most mi van. Értem persze, elölről kell kezdeniük megint a lépcsőn való felmászást, de még ha önök újra meg is fosztják őket az egyházi státustól, mi lesz a közben eltelt 14 hónappal? Nem ebben a törvényben kellett volna rendezni valamit? És ha nem is visszamenőleg, legalább előremenőleg.
Ki nem tudja, minden magyar állampolgár tudja, hogy most zajlik az 1 százalékok felajánlása. Ezek a vallási közösségek, akik az Alkotmánybíróság szerint e törvény elfogadásáig még egyházak, nem kaptak technikai számot, nem gyűjthetik az 1 százalékot mint egyházak, pedig az Alkotmánybíróság döntése szerint erre joguk volna. Ne tessék azt mondani, hogy de gyűjthetik a civil szervezeteknek járó 1 százalékot, mert ez cinikus válasz. Több ezer civil szervezettel, helyi alapítvánnyal, egyesülettel kell versenyezniük ebben, míg az egyházaknak járó 1 százalékért, mindnyájan tudjuk, hogy jóval kisebb a mezőny. Nem véletlenül van kétféle 1 százalék. Jogtalanul kiszorították őket az egyikből, és most mindent megtesznek vagy szembehunyásból, vagy eleve szándékosan, hogy a tavalyi évre járó adó, amikor ők egyházak voltak, 1 százalékát se kaphassák meg. Nem lesz ebből jogbizonytalanság?
De nem tudjuk támogatni a törvényt azért sem, mert az Alkotmánybíróság által előírt indoklási kötelezettséget cinikus módon akarja teljesíteni. Berakott egy gumiparagrafust a törvénybe, amivel bármi indokolható lesz. Lehet mondani, hogy az még mindig jobb, hogy a múltkor indoklás, egy fél mondat nélkül, ok nélkül utasítottak vissza egyházakat, de nem sokkal jobb, hogy betették ezt a bizonyos gumiparagrafust. Esett szó róla, az együttműködésre való alkalmasság hiánya címén is elutasíthatja a parlamenti kétharmad azt, hogy valaki egyház legyen vagy valamely közösség egyház legyen. Ilyen mondat még eddig magyar törvényben nem volt leírva, hogy egy politikai döntést úgy lehet meghozni, hogy a döntéshozó politikusok döntik el, hogy az illető szervezet vagy közösség alkalmas-e az együttműködésre.
Próbáljuk elképzelni ezt a civiltörvényben. Civil szervezet csak akkor kaphat támogatást, ha úgy dönt valaki, hogy a velük való együttműködésre alkalmas, vagy kulturális műhely csak akkor kaphat támogatást, ha kellőképpen kezes, paríroz és együttműködő.
(11.00)
És tessék mondani, lesz külön jutalom az együttműködést túlteljesítőknek? Kapnak tündéres matricát, piros pontot, osztályfőnöki dicséretet, ha esetleg még jobban, talán szerencsétlenek kényszerből politikai természetű együttműködésre is hajlandók? A jogi baj a politikai bajon túl ezzel a gumiparagrafussal az, hogy bárki elutasítható és bárki megdicsérhető az együttműködésre való alkalmasság képessége vagy képességhiánya miatt. Ez csak szubjektíve dönthető el; szubjektíve dehogy, ez csak politikai alapon dönthető el és ez a nagyobb baj.
De nem tudjuk támogatni a törvényt azért sem, mert a jogorvoslat lehetőségét csak hézagosan nyitja meg. Tudjuk, hogy az Alkotmánybíróságtól kezdve a törvény összes kritikusának ez volt az egyik fő baja. Önök most - és ez egy fél lépés előre, de távol van az egy egész lépéstől - kettébontják az eljárást. A miniszter vizsgálgatja meg az objektív kritériumokat, létszámot, a vallási közösség élettartamát, és ez ellen tényleg lehet a közigazgatási bírósághoz menni. Nem nagyon hiszem, hogy erre sokszor szükség lesz, mert csak tud a miniszter számolni, hogy a húsz év húsz év-e vagy tizennyolc. Az ugyan egy nagy kérdés, mint elhangzott, hogy a 10 ezer hívőt hogy fogja megszámolni, de hát majd csak kiderül valahogy.
De az igazi döntés, ami itt a parlamentben születik, továbbra sem viseli el a teljes jogorvoslatot, mert csak az eljárás törvényessége, pontosabban törvénytelensége miatt lehet majd az Alkotmánybírósághoz fordulni. Tetszik érteni, ha itt mi azt mondjuk, hogy valamely közösség ugyan minden kritériumnak megfelel, de nem látjuk benne, pedig nagyítóval nézzük, az istennek se a velünk való - velünk? -, az önökkel való együttműködésre való alkalmasságot, ennek az állításnak a tartalmát nem vizsgálhatja az Alkotmánybíróság; csak azt, hogy rendesen tetszettek-e kivárni a három napot vagy nem tudom, hány napot, hogy rendesen megvolt-e az előterjesztés és a szavazattöbbség. Éppen a leglényegesebb ponton, a parlament tartalmi mérlegelését illetően most már alkotmánybírósági jogorvoslat sincs. Eddig legalább, mint a mellékelt ábra mutatja, fordulhattak hozzá.
De nem tudjuk támogatni a törvényt azért sem, mert az eredeti, az egész törvényfolyamat origóján álló valóban fontos célt sem teljesíti. Azért vágtunk neki az egyházi törvény módosításának - és ez lehetett indokolható cél, sokszor elmondták önök -, hogy kiszűrjék a bizniszegyházakat. Helyes, szűrjék ki! Apró szépséghiba, hogy még soha magyar bíróságnak nem sikerült ítéletet hoznia afölött, hogy valaki csak bizniszcélból alapított-e közösséget vagy sem, de lehet, hogy ez egyszerűen egy műhiba volt. Nem tudom, hogy önök tettek-e feljelentést valaha is olyan vallási közösség ellen, de végül is a politikus képviselő nem arra való, hogy feljelentésekkel ostromolja - egyes képviselőket persze kivéve - az ügyészséget és a bíróságot. De nyilván vannak vagy lehetnek ilyenfajta egyházak.
(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Hogy kell akkor kiszűrni a bizniszegyházakat? Hát nem úgy, hogy átláthatóvá, világossá teszik az egyház-finanszírozást? Hát nem úgy, hogy a vélt vagy valós, de nem egészen tiszta módon juttatott előnyöket lekopaszítják? Hát nem úgy, hogy a meszet levakarják a madzagról? De bizony úgy kéne. Nem ez történik. Ami itt most megkülönböztetés bevett egyház - mert most így hívják azt, ami korábban sima egyház volt - és vallási közösség között, az kizárólag anyagi természetű. Természetesen örülök annak, hogy a hitéleti jogaikat megkapták a nem beveendő vagy bevett egyház kategóriába tartozó vallási közösségek is, tényleg abszurd volt, hogy azt se kaphatják meg, de nem kaphatják meg hozzá az anyagi feltételeket. És ha önök azt mondják, hogy milyen nagyszerű dolog az új törvényben, hogy nevezhetik már magukat ők is egyháznak, akkor azt mondom, nagyszerű. Van olyan hely a világon, ahol mindenki nevezheti magát Napóleonnak, csak éppen nem kap hozzá hadsereget meg marsallbotot. Önök most ezt tették: hívjátok magatokat Napóleonnak, drága kizeccölt vallási közösségek, adjuk mi az életünket és a vérünket, csak zabot nem. Zabot azt nem!
Kizárólag anyagi előnyök különböztetik meg ma a bizniszelés kiszűrésének nemes szándéka jegyében a bevett egyházat a vallási közösségtől. Nemcsak az egyházaknak ajánlható 1 százalék joga, hanem az is - és ne felejtsük el, mert ez is különbözik a civil szervezeteknek ajánlható 1 százaléktól -, hogy az egyházaknak adható 1 százalékot az állam kiegészíti, felpótolja. Ettől a kizeccöltek, akik nem elég együttműködők, elesnek. Elesnek attól is, hogy az általuk fenntartott intézmények kötelező költségvetési támogatást kapnak. Persze kaphatnak, éppúgy, mint egy alapítványi vagy magánintézmény, ha az állam jónak látja. Ezeket a közösségeket kézből eteti vagy nem eteti az állam, míg a bevett egyházaknak - egyébként helyesen, tehát nem ezt helytelenítem - automatikusan adja.
De az anyagi megkülönböztetés sorába esnek különböző adókedvezmények is a helyi és egyéb adók alól. A névtelenül és adómentesen szedhető perselypénz intézményével sincs semmi bajom, de például a jelenlegi szöveg szerint ez is megvonatik a nem bevett egyházaktól. Így a törvényalkotás nagyobb dicsőségére aztán igazán a biznisz csúnya szempontját sikerül több száz kilométerrel arrébb űzni a hit tiszta mezejéről. Önök azt akarták és őszintén akarták - ezt elhiszem, ez egy fontos dolog -, hogy a gazdasági érdeket és érdekeltséget vegyük ki a vallási közösségek és szervezetek világából. Azt nem sikerült kivenni, viszont a politikai érdeket, a politikai függőséget sikerült behozni. Ez a törvény most nem áll másból, mint hogy a parlamenti kétharmad dönti el, hogy ki bizniszelhet. Semmi másból nem áll, semmi mást nem sikerült ezzel elérni.
A parlamenti kétharmad eddigi döntései - részben megsemmisített, részben meg nem semmisített döntései - önmagukban bizonyították, hogy mégoly jó szándékú politikusok sem képesek, mert nem illetékesek vallási közösségek sorsáról dönteni. A parlament szégyenfoltjai és fekete lapjai közé tartoznak a vitáknak azok a mozzanatai, amikor megkíséreltünk bizottságban vagy plenáris ülésen parlamenti közösségeket minősíteni. Amikor elhangozhat az illetékes bizottság ülésén az értetlen megjegyzés, hogy egy az Isten, nem is lehet érteni, miért van több egyház; amikor elhangzik az, hogy a listát, amelyen a buddhistáktól a mohamedánokig sok mindenki van, vajon elküldtük-e a Vatikánnak ellenőrzésre; amikor eléri a gyanú az egyik hozzászólásban - jegyzőkönyvben van mindegyik - az egyik szerencsétlen kisegyházat, amely pechjére a három C betűrövidítést tartalmazza a nevében a Cristus, Campus és Crusade szavak miatt, hogy csak nem a CCCP-hez, SZSZSZR-hez, a Szovjetunióhoz van valami köze - na, nem is lett egyház. Amikor elhangzik itt a plenáris vitán, hogy a képviselő nem tudja, hogy a görög katolikus vallás pontosan micsoda, amikor elhangzik a zsidózás és a szektázás olyan egyházzal kapcsolatban is, amit egyébként bevettek - ezért gondoljuk mi, hogy a mi jogunk továbbra is a minősítés? Nem, nem becsülöm le politikustársainkat, de ők nem ebben képzettek. Ezek a jegyzőkönyvben rögzített beszólások nem azt bizonyítják, hogy a parlament vagy pláne az én bizottságom csupa idiótából áll. Azt bizonyítják, hogy illetéktelen kezekbe került és kerül a bíróság helyett a vallási közösségek sorsáról való döntés.
Azt szeretnénk javasolni, gondolják át, hogy mit tesznek. Gondolják át, helyes volt-e az eljárás, hogy beteszik az alaptörvénybe, amit az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősít. Gondolják át, helyes-e magunkra húzni azt a felelősséget, hogy politikai döntéssel döntünk szervezetekről. Megengedem, lehet, hogy ez egyszer se fordul elő, de a gyanú ott fog lebegni fölöttünk, az a gyanú, ami a független bíróság fölött nem lebeghetne. Gondolják át, helyes-e, hogy anyagi előnyöket osztogatunk a bizniszelés kiszűrésének jegyében. Gondolják át, hogy nem kéne-e visszamennünk a kétezer éves mondáshoz - akkor már tudták -: ami az Istené, az az Istené, ami a császáré, az a császáré.
Mi most átalakítjuk a mondást. Ha ezt a törvényt elfogadják, akkor az is a császáré lesz, ami az Istené. Arról is a politika dönt, amibe nem szabadna beleszólnia. Bízom az önök jó szándékában és lelkiismeretességében. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
