CSÓTI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

CSÓTI GYÖRGY
CSÓTI GYÖRGY, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A külügyi bizottság ma déli ülésén megtárgyalta a szóban forgó törvényjavaslatot, a T/10379. számú javaslatot, és nyilván abból a megfontolásból, hogy két szomszédos ország között meghatározóan fontos az infrastrukturális fejlesztés, szükséges a turizmusnak, szükséges az áruforgalom, az árukereskedelem zavartalan biztosítására, a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére és Magyarország vonatkozásában valamennyi szomszédos országgal kapcsolatban, mint ahogy az előterjesztő államtitkár úr is említette, a térségben élő magyarországi és határon túli magyar nemzeti közösségek közötti kapcsolattartásra, és nem utolsósorban régi történelmi, gazdasági térségek helyreállításában is nagy segítséget nyújt az ilyen infrastrukturális fejlesztés.
Nyilván valamennyi képviselőtársam a külügyi bizottságban ebből a megfontolásból vitát nem kezdeményezett, hanem egyhangúlag támogatta a törvényjavaslatot általános vitára.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem